Levéltári Szemle, 59. (2009)

Levéltári Szemle, 59. (2009) 3. szám - MÉRLEG - Levéltári kézkönyv. Főszerk.: KÖRMENDY LAJOS. (Ism.: KECSKEMÉTI KÁROLY)

Mérleg kellene készíteni a magyar levéltári életrajzi lexikont. Л magyar levéltártörténet kronológiája, 1000-2000 (Bp., MOL, 2000) kiváló kiindulópontot adna ehhez a munkához. (Zárójelben: 1956-nál a kronológia nem említi, hogy Sopron város Forradalmi tanácsának elnöke Takáts Endre levéltár-igazgató volt.) Végül alapelvnek tűnik az is hogy a kézikönyv leírja a ma érvényes szabályokat, a mai gyakorlatot, de általában tartózkodik a kritikai vizsgálattól. Л hét fejedet Segédtudományok A fejezet pontosan tükrözi a kézikönyv jellegét. A közép- és koraújkori anyagot leíró vagy kiadó levéltáros képzéséhez persze ez a fejezet nem elég, de nem is ez a cél. Azt a diplomatikai, paleográfiai, pecséttani stb. ismeretanyagot tartalmazza, amelyet minden levéltárosnak tudnia kell, még akkor is, ha soha nem találkozik 1900 előtti irattal. Amikor 1971-ben megindítottam Dakarban az első afrikai levéltáros iskolát, a segédtudományokat ilyen szellemben vettem be a programba. Az afrikai kollégáknak ismerniük kell az európai levéltárosok képzését, gondjait, munkáját, noha az ő felelősségük alá tartozó iratanyag csak a 18—19. században kezdődik. A segédtudományoknak közvetien szerepük is van a mai szakmai munkában, forráskritikára és hitelességbizonyításra ma is szükség van. Mint ezt a negyedik fejezet aláhúzza, az ezen a vonalon alkalmazandó és természetesen adaptálandó módszereket a diplomatika, paleográfia és pecséttan dolgozta ki. Remélem, megbocsátja Érszegi Géza, hogy sajnálom a genealógia és a történeti statisztika hiányát. Mindkét diszciplína hozzátartozik a magyar szakmai kultúrához. De lesz a kézikönyvnek második kiadása. Ezelőtt három évtizeddel a levéltári segédtudományok új diszciplínával gazdagodtak: az informatikával. Ezt a segédtudományt a hetedik fejezet ismerteti. Intézménytörténet Ez a leghosszabb fejezet; Bán Péter fejezete, a kötet egynegyede. A mai és holnapi levéltárosok és irattárosok kisebbségének van, illetve lesz csak szüksége munka közben az 1920 előtti intézmények és közigazgatás ismeretére — ez igaz. De az is igaz, hogy a mai intézményszervezetet, a hivatalok hatáskörét és az iratképzést hosszú történelmi folyamat alakította ki. Az intézménytörténet a levéltári kultúra része. A fejezet nem szorítkozik az állami intézményekre, ez magyarázza a terjedelmét is. Minden társadalmi, kulturális, gazdasági, politikai, vallási stb. iratképző szervezet- és intézménykategóriát bemutat. Nem biztos, hogy a kiadó és a szerkesztőgárda egyáltalán gondolt kereskedelmi szempontokra. Az első, a második és tegyük hozzá, a hetedik fejezet a szűk levéltári piacnál szélesebb közönségre számíthat. Sokat fog segíteni vizsgára készülő történész- és jogászhallgatóknak, tudtommal nincs más ilyen gazdag és precíz kézikönyv a kereskedelemben. (Informatikai vizsgára készülők is felfedezhetik.) Amikor Afrikában levéltártant tanítottam, az első órán két témára koncentráltam. Egyfelől arra, hogy a mesterség fizikai munkát is igényel, hog}

7 vállalni kell a poros, penészes, esedeg egérrágta iratok gondozását. (Ezt hallván, két hallgató átmenekült a könyvtárszakra.) Másfelől arra, hog}

7 a levéltár nem kurzusfüggő szellemi terület, a levéltáros nem a pillanatnyi kormánypolitikát szolgálja, hanem a közösséget, a hosszú kontinuumot, a jövő nemzedékeket. Ellentétben az 1950-es és '60-as években divatos (kötelező) történelemszemlélettel, 70