Levéltári Szemle, 59. (2009)

Levéltári Szemle, 59. (2009) 3. szám - MÉRLEG - Levéltári kézkönyv. Főszerk.: KÖRMENDY LAJOS. (Ism.: KECSKEMÉTI KÁROLY)

Mérleg LEVÉLTÁRI KÉZIKÖNYV Főszerkesztő: KÖRMENDY LAJOS Budapest, Osiris, 2009, 788 p. + 1 térkép * A kézikönyvekről Engedjék meg, hogy ne a szokásos könyvbemutatói módszert kövessem. Nem néhány kritikai megjegyzéssel fűszerezett laudációt írok. Gondolkozom Önök előtt a mintegy 800 oldalas könyvről, a könyv helyéről a nemzetközi szakmai irodalomban, szerkezetéről, tartalmáról, értékeiről és jelentőségéről, és arról, hogy milyen problémákat vet fel. A 17. században jelentek meg az első levéltári kézikönyvek Olaszországban (Niccolo Giussani) és Németországban (Ahasver Fritsch). A levéltári joggal, a levéltárak megőrzésével és az iratok rendben tartásának módszereivel foglalkoztak. Elio Lodolini professzor sokat írt ezekről a régi kézikönyvekről. Az utolsó 30 évben elég sok kézikönyv jelent meg angolul, franciául, portugálul stb., pl. a két francia Manuel, az ausztrál Keeping Archives с. kötet. Ezek a kézikönyvek a levéltári elmélet elveit és a levéltári gyakorlat módszereit és technikáit mutatják be, az iratanyag termelésének, átvételének, feldolgozásának és védelmének jogi, elméleti és gyakorlati kérdéseit elemzik, és a követendő megoldásokat, munkamódszereket írják le. Egyfelől megkönnyítik a szakmai képzést és továbbképzést, másfelől a szakmai munka során felmerült problémák megoldásához nyújtanak segítséget. Ez a magyar kézikönyv más természetű. Nem követi sem a Muller—Feith—Fruin Handleiding^ét, sem az ausztrál, sem a francia, sem az egykori szovjet mintát. A könyv a magyar levéltárosok szakmai kultúrájának szintézise — tudtommal ilyen típusú munka más nyelven nem jelent meg. Külön kommentár erre nem hívja fel a figyelmet, de a kézikönyv olvasója vagy csak forgatója, megtudja, esedeg rádöbben, hogy a levéltáros szakma milyen széleskörű felkészültséget igényel. Jelentős teljesítmény nemzetközi szempontból is. Ezért kellett megcsinálni, és ezért volt szerencsés a főszerkesztő, a fejezetszerkesztők és a szerzők kiválasztása. Feltehető, hogy ez a megoldás — a szakmai kultúra szintézise — nem csak elismerést fog kiváltani, hanem kritikát is. Én úgy látom, hogy ez a szintézis nélkülözhetetlen, meg kellett vonni a mérleget, hog}' éles megvilágításba kerüljenek az ezután megoldandó feladatok. Szemléletében a könyv Lodolinihez áll közel, és bizonyos szellemi rokonságot mutat a Pléiade Enciklopédia-sorozat 1961-ben megjelent, A történetírás és módszerei c. kötettel. Valószínűleg hasonló szintézis nem fog megjeleni a következő években. A levéltáros szakma ugyanis új utakra tért világszerte. Az elektronikus kor irat- és levéltártana a történettudomány területéről átkerült az információs tudományok területére. Ezt az episztemológiai szempontból lényeges változást dokumentálja a Comma utolsó számában megjelent két cikk, Carol Couture és Terry Cook kanadai szerzők tollából. Maga a Comma cím is ennek az episztemológiai csúszásnak a következménye. Az ICA folyóiratának címe 50 évig Archívum volt. A kézikönyv tudatosan és szisztematikusan az Archívum-szimbólumhoz tartja magát, és ebbe a hagyományos levéltártani felfogás által meghatározott szerkezetbe illeszti bele a nem hagyományos, „új" audio—vizuális és elektronikus anyagot. Sem a levéltár-történeti sem a levéltártani fejezet nem tér ki a film-, rádió és televíziós archívumokra. A kép- és hanganyag őrzésére, restaurálására és használatára vonatkozó szabályokat, módszereket az állományvé* Jelen írás a Magyar Országos Levéltár főépületének Lovagtermében 2009. szeptember 23-án elhangzott könyvbemutató szövegének szerkesztett változata. 68