Levéltári Szemle, 58. (2008)

Levéltári Szemle, 58. (2008) 1. szám - HUNGARICAKUTATÁSOK - CSORTÁN FERENC: vázlatos kép a két világháború közötti bukaresti magyarokról

rok, Ázsiából jött gyülevész fajzat, amely nyers erejével elnyomta ezer éven át a derék őslakókat. A gyermek, amint nőtt, látja, hogy a társadalom igazolja az iskolában tanultakat: „a magyar cseléd és szolga, szegény és műveletlen, szervezhetetlen és intézmények nélküli, társadalomilag számba nem vehető csürhe nép"

2

4. Az emígy „programozott" román népesség bármikor küldi „la Budapesta" „villamosokon, lokálokban, hivatalokban, utcai tumultusban még a pityergő szájú magyar gyermeket is". Volt és ma is van magyar iskola, de a magyar gyerekeknek csak töredéke jár oda, a hatalmas távolságok miatt a legtöbb szülő a lakásához közeli román iskolába iratta-iratja gyermekét.

2

5 Voltak olyanok is, akiknél tudatos választás volt az új identitás felvétele. Nem készült róluk (sem) leltár, lélektani vagy szociológiai elemzés, de bizonyára sorsuk vizsgálata érdekes tanulságokkal szolgálna a korszakról. Egy példa: IosifFay (1918 előtt: Fáy József báró). Bihari arisztokrata, földbirtokos, egy Kemény bárónő férje. A háború után azonnal, „amikor megvalósult az egyesülés velünk, a románokat választotta. "

2

6 A felesége családja, „egy kolozsváron élő nagynénjén kivül, többé nem állt vele szóba. " Fáy barátságban volt Octavian és Eugen Gogával, valószínűleg az ő hatásukra „választotta Romániát". A háború után kinevezték Udvarhely megye parlamenti képviselőjének, „a Kamarában tartott egy beszédet, Bogdan-Duicá írta, Goga tanította meg a helyes kiejtésre. " Fay Románia első Japánba akreditált nagykövete volt, majd Brüsszelbe helyezték, ahol nagy kártyaadósságokba verte magát és öngyilkos lett. Feleségét ezután a bukaresti „úri társaság" támogatta. A nagyobbik gyermeke, §tefan (akit /jto-nak becéznek) a Dealu-i katonai gimnáziumban tanult, később Mircea Vulcánescu titkára lett. Anyja 40 évesen meghalt, a fiú megörökölte a magyarbükkösi Kemény-birtokot, Kemény János fejedelem szülőhelyét. 1948-ban, az államosításkor onnan deportálták kényszerlakhelyre. Később román regényíró „vált belőle", aki megírta Keménynagyanyja életregényét, valamint visszamlékezéseit apjára és a Vulcánescu családdal való barátságukra. 2

4 NAGYS., 85. 2

5 NAGYS., 122. 2

6 „Viata mea cu Mircea a fost о bucurie farä seamän!" Rostás Zoltán beszélgetése Vulcánescu özvegyével. In: ROSTÁS, 81-85. 40