Levéltári Szemle, 58. (2008)

Levéltári Szemle, 58. (2008) 2. szám - BESZÁMOLÓK - Emlékülés a Zala Megyei Levéltárban (PAKSY ZOLTÁN)

tás után létrejött a szabad paraszti kisbirtok és tőkés földbirtok. Ezt egy Nagykanizsáról írott tanulmányának címe is kifejezte: Kanizsa utolsó pere a földesurasággal,

4 Orosz István szerint Simonffy a jobbágyság utótörténetének Szabad György, Sándor Pál és Für Lajos mellett a legjobb szakértője. О vette észre már elsők között azt, hogy az úrbéres bíróságok iratanyaga igazi kincsesbányája ennek a kérdésnek, de látta azt is, hogy ezt a forrást országos összesítés híján csak helyi kutatással lehet feltárni. Ezt kezdte el ő Zala megyében, s ennek eredményeiből publikált az említett kötetben 1960-ban,

5 majd az 1965-ös kiadványban is.

6 Az úrbéri földkönyvek nyújtották a legtöbb lehetőséget a paraszti földbirtokviszonyok feltárására, s ez a kutatás állt Simonffy munkásságának a középpontjában. Orosz István szerint Simonffy igazi társadalomtörténész volt, a paraszti társadalom kutatója. Agrártörténeti munkásságának összefoglalását az 1981-ben megvédett és a Zala Megyei Levéltár által 2002-ben megjelentetett kandidátusi értekezése tekinthető. Ebben világosan felvázolta a polgári földtulajdon megszületésének és a birtokmegoszlásnak minden lényeges kérdését a jobbágyfelszabadítástól a polgári kor végére kialakult földbirtokmegoszlásig. Végül az előadó saját, szubjektív véleményét fogalmazta meg, e szerint Simonffy olyan, a parasztság sorsa iránt elkötelezett tudós volt, akinek írásaiban a kötelező szakmai objektivitás mellett átizzott a szegények iránti rokonszenv. A másik jellemvonása a már-már túlzásba vitt szerénység volt, igaz neki volt mire szerénynek lennie. Szakmai munkáját az alapos és gazdag forrásfeltárás, rendkívüli precizitás jellemezte, s különös tehetsége volt ahhoz, hogy a helyi sajátosságok feltárásával mutasson rá az országos folyamatokra. A következő előadó, Csomor Erzsébet levéltáros, a Zala Megyei Levéltár munkatársa Simonffy levéltárosi és levéltárigazgatói munkájáról beszélt. Simonffy Emil 1965-ben kezdett el dolgozni a Zala Megyei Levéltárban. Feudális anyagokat rendezett, több Mohács előtti oklevelet talált, melyeket lefordított, leltározott és előkészített restaurálásra. Egy évvel később azonban váratlanul felmerült, hogy távozik a levéltárból. Ennek hátterében egyszerre álltak személyes és politikai okok. 1956-ban a megyei pedagógus forradalmi tanács vezetőségébe Simonffy Emilt is beválasztották, s akkor ez a szerv elmozdította a megyei művelődési tanács addigi osztályvezetőjét. Az illető személy nem tudta Simonffynak ezt a szerepvállalását megbocsátania, és miután a forradalom után visszakerült pozíciójába, igyekezett őt a megyéből eltávolítani. Tervét azonban nem sikerült véghezvinnie, Simonffy szakmai tekintélye erősebbnek bizonyult, így maradhatott a Zala Megyei Levéltárban és folytathatta kutatásait. 1973-ban egyfajta munkamegosztásként átvette a nyugdíjazás előtt álló Degré Alajostól a levéltár igazgatását, levéve válláról a vezetés terhét és lehetővé téve azt, hogy Degré teljes erejével a Zalai Gyűjtemény megszervezésével foglalkozzon. Simonffy 15 évet töltött a levéltár élén, közben 1981-ben szerezte meg kandidátusi fokozatát. Az emlékülés következő előadója Madarász Lajos, а Veszprém Megyei Levéltár igazgatója volt, aki egy szomszéd levéltárigazgató-kolléga szemével emlékezett Simonffy Emilre. A két levéltár között intenzív kapcsolatok jöttek létre, mivel 1950-ben Zala 4 SIMONFFY EMIL: Kanizsa utolsó pere a földesurasággal. In: A nagykanizsai Thúry György Múzeum jubileumi évkönyve 1919-1969. Szerk. KERECSÉNYI EDIT Nagykanizsa, 1972. 121-141. 5 SIMONFFY EMIL: Az úrbéri birtokrendezések Zala megyében a jobbágyfelszabadítás után. In: Agrártörténeti tanulmányok, 339-414. 6 SIMONFFY EMIL: A parasztföld és a tagosítás. In: A parasztság Magyarországon 1. kötet, 207-259. 104