Levéltári Szemle, 58. (2008)
Levéltári Szemle, 58. (2008) 2. szám - EGYETEMI LEVÉLTÁRAK - JIRÍ PRENOSIL: A Károly Egyetem Történeti Intézete és Levéltára (Ford.: SIMONA KOLMANOVA)
JIRÍ PRENOSIL A KÁROLY EGYETEM TÖRTÉNETI INTÉZETE ÉS LEVÉLTÁRA Az 1348-ban alapított prágai Károly Egyetem az Alpoktól északra fekvő legrégibb egyetem, levéltára pedig e régi hagyományok őrzője. 1960-ban Václav Vojtisek professzor kezdeményezte a Történeti Intézet létrehozását, ami világviszonylatban is az egyik legelső ilyen típusú intézménynek számít. Célja és feladata egyrészt a Károly Egyetem történetére vonatkozó források megjelentetése, másrészt az egyetem történetének részletes feldolgozása. Frantisek Kafka professzor intézetigazgatósága idején, 1964-ben jelent meg az első modern összefoglaló munka, A Károly Egyetem rövid története címmel, valamint a História Universitatis Carolinae Pragensis című intézeti tudományos folyóiratban számos olyan részlettanulmány látott napvilágot, melyeknek célja a prágai egyetem történetének teljes és áttekintő feldolgozása volt. Ez a tudományos folyóirat 1960-tól jelent meg az Acta Universitatis Carolinae című egyetemi sorozat részeként. 1968 után, az úgynevezett normalizációs korszak idején az intézetet megszüntették, de a folyóirat továbbra is fennmaradt. 1990-ben az intézetet újraalapították Károly Egyetem Történeti Intézete és Levéltára néven (Ustav déjin Univerzity Karlovy a Archivu Univerzity Karlovy — ÚDAUK). mely egyben az egyetem három történeti intézetének egyike. Az ÚDAUK két egységből áll: egyrészt a Károly Egyetem Történeti Intézetéből (Ustav déjin Univerzity KarlovyÚDUK), amely főleg a Károly Egyetem történetével, a csehországi oktatás, illetve művelődés történetével foglalkozik, másrészt a Károly Egyetem Levéltárából ( Archiv Univerzity Karlovy-AUK), ahol elsősorban az egyetem tevékenységére vonatkozó levéltári anyagokat őrzik. Az ÚDAUK a prágai Károly Egyetemen belül önálló státusszal rendelkezik. Működését anyagilag egyrészt az egyetemi rektorátus, másrészt a különböző tudományos-kutatói ösztöndíjak és pályázatok biztosítják. Az intézet élén az igazgató áll, akit pályázat útján az egyetem rektora nevez ki. Az igazgató az ÚDAUK szabályzatának megfelelően belső és a külső munkatársakból álló tanácsadó testületet (ÚDAUK Tudományos Tanácsa) nevez ki, amelynek ő látja el az elnöki tisztét. A Tanácsnak hivatalból tagjai a két tagintézmény, az Intézet és a Levéltár vezetői. A Tudományos Tanács javaslatokat terjeszt elő az ÚDAUK tevékenységére vonatkozólag, egyben az intézmény munkájának értékelését is elvégzi. A Károly Egyetem Történeti Intézete az egyetem, valamint a csehországi oktatás, művelődés és a diákmozgalmak történetével foglalkozó központként működik. Feladatainak szerves része az oktatás és a tudományos-népszerűsítő tevékenység az egyetem-, illetve a művelődéstörténet körében. Munkatársainak többsége tudományos fokozattal rendelkezik. Az Intézet az oktatásban is részt vesz az alábbi karokon: Bölcsészettudományi Kar, Társadalomtudományi Kar, Humán Tudományok Kara, Pedagógiai Kar, és az 1. sz. Orvostudományi Kar. Az Intézet biztosítja a források, tudományos és szakmunkák kiadását, részt vesz a tudományos projektekben, szervezi a tudományos konferenciákat és szimpóziumokat. Továbbra is gondoskodik az Acta Universitatis Carolinae- História Universitatis Carolinae Pragensis című tudományos folyóirat megjelenéséről, kiadja a Tanulmányok a csehországi művelődés történetéről (Prispévky к déjinám vzdélanosti v 54