Levéltári Szemle, 58. (2008)
Levéltári Szemle, 58. (2008) 2. szám - EGYETEMI LEVÉLTÁRAK - SZABADI ISTVÁN: A magyarországi egyházi felsőoktatási intézmények levéltári anyaga
Az 1980-as évek elején megalakult Nemzetközi Egyetemtörténeti Bizottság Magyar Nemzeti Bizottsága tanácskozásain, tudományos konferenciáin is helyet kaptak egyházi felsőoktatásai intézmények levéltári anyagáról szóló beszámolók 5. A Bizottság kiadványai közül az 1986-ban megjelent áttekintetés igyekezett először átfogó képet adni az egyházi felsőoktatás iratanyagáról, az összesítés az egyes egyházi levéltárak fondjegyzékei alapján készült, amelyek az iratokat 1950-ig tartalmazzák 6. Egy évtized múlva az MFLSZ munkájának eredményeként közös magyar egyetemi levéltári fond- és állagjegyzék került kiadásra, melyből a kutató információkat kap tíz egyházi levéltár anyagának felsőoktatási vonatkozású forrásairól is 7. Az egyházi felsőoktatási intézményekről tudni kell azt, hogy ha nem is rendelkeznek önálló levéltárral, az intézményeket fenntartó egyházszervezetek (pl. katolikus egyházmegyék, protestáns egyházkerületek) levéltárainak szinte mindegyikében megtalálhatja a kutató az adott intézmény múltjára és jelenére vonatkozó forrásokat. Ahogy említettem, az illetékes egyházi levéltár gyűjtheti az egyház által fenntartott nevelési-oktatási intézmény köziratnak minősülő levéltári anyagát is, ha a levéltár fenntartója az anyag őrzését, kezelését és használatát illetően biztosítja a törvényes feltételeket, és az anyag kutathatóságát a közlevéltárban őrzött levéltári anyagra vonatkozó szabályok szerint lehetővé teszi. A leginkább közismert, jelenleg működő egyházi alapítású egyetem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem. Ezeknek Hittudományi Kara az új alapítás előtt is önálló egyházi intézmény volt (1950-ben a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 23/1950. számú rendelete intézkedett arról, hogy a teológiai karokat le kell választani az egyetemekről, és át kell adni azokat az illetékes egyházaknak. Az állam a leválasztott intézményeket nyilvános jogú akadémiáknak ismerte el, és saját jogrendjében is meghagyta neki a tudományos fokozatok adásának lehetőségét 8). A PPKE levéltáráról fentebb már volt szó, a Károli Gáspár Református Egyetem viszont nem alapított saját levéltárat, iratanyagát a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltárában helyezi el. A levéltár ismertetője szerint a kutató 1855-től 1995-el bezárólag együtt tanulmányozhatja a teológiai oktatás, lelkészképzés 37 folyóméternyi iratanyagát. 9 Utóbbi gyakorlat, miszerint az egyházi felsőoktatási intézmény nem hoz létre önálló levéltárat, általánosnak tekinthető. A kutató a következő két kiadványokból tájékozódhat a tárgyalt területünkről. Az 1997-ben megjelent Magyar egyetemi és főiskolai levéltárak fond- és állagjegyzékei с í5 Hittudományi fakultások és tanintézetek а XX. századi magyar egyetemeken: a Nemzetközi Egyetemtörténeti Bizottság Magyar Nemzeti Bizottsága és az Egyháztörténeti Műhely által 1990. február 23-án tartott tudományos konferencia előadásai. Szerk. UJVÁRY GÁBOR. Budapest, 1991. Ld. még: BERZEVICZY KLÁRA: A magyar katolikus klérus elitjének képzése, 1855-1918: a Hittudományi Kar hallgatói. Budapest, 2000. 6 Az egyetemi levéltárak: áttekintés az egyetemtörténetírás levéltári forrásairól az 1986. április 10-i tanácskozás alapján Szerk. DÓKA KLÁRA. Budapest, 1986. Magyar egyetemi és főiskolai levéltárak fond- és állagjegyzékei. 1/1. Szerk. HEILAUF ZSUZSANNA, KISS JÓZSEF MIHÁLY, SZÖGI LÁSZLÓ [KÖZREM. HORVÁTH ÁKOS, IGNÁCZ JÁNOSNÉ, VARGA JÚLIA],Budapest, 1997. 8 Ilyen jogkörrel működött a református Sárospataki vagy Debreceni Teológia Akadémia mellett például Magyarország egyetlen evangélikus felsőoktatási intézménye, a mai Evangélikus Hittudományi Egyetem, mely előbb (1923-tól) a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem (ma Pécsi Tudományegyetem) evangélikus teológiai kara volt, 1923-tól egyetemi szintű lelkészképzést folytatott, majd 1951 és 1998 között Evangélikus Teológiai Akadémia néven folytatta működését. 1998. január 7-je óta Evangélikus Hittudományi Egyetem az intézmény hivatalos neve, államilag finanszírozott, nem állami egyetemnek minősül. 9 A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltárának repertóriuma. Budapest, 2002. Szerk. NAGY EDIT. 52