Levéltári Szemle, 58. (2008)

Levéltári Szemle, 58. (2008) 2. szám - EGYETEMI LEVÉLTÁRAK - SZÖGI LÁSZLÓ: Egyetemi levéltárak Európában

egykori jezsuita egyetem, majd királyi katolikus líceum irattárának megmaradt részét, s ugyanígy a Ferenc József Tudományegyetem iratait és anyakönyveit. Néhány évvel ez­előtt azonban Kolozsváron is Egyetemi Múzeumot alapítottak és megalakult az Egyetemi Levéltár is, amely egyelőre az elmúlt néhány évtized iratait őrzi. A közelmúltban ezen intézetek nemzetközi egyetemtörténeti konferenciát is rendeztek és egyetértettünk ab­ban, hogy a magyar és a román egyetemi levéltárosok is érdekeltek a minél magasabb szintű együttműködésben, amihez most a feltételek is adottak. Szlovéniában, a Ljubjanai Egyetemen 1968 óta Egyetemi Levéltár és Múzeum mű­ködik, 2 6 amellyel eseti kapcsolatot sikerült kialakítani. Horvátországban, a Zágrábi Egyetem és jogelődei iratai részben az állami levéltárban, 2 7 részben még az egyetemen találhatók, ez utóbbiak még nem kutatható állapotban. A volt jugoszláv gyakorlatnak megfelelően itt az egyetemi iratanyag meglehetősen széttagolt, így pl. egyetemi anyagok vannak a Horvát Pedagógiai Múzeum Levéltárában is. Mindez a kutatást az előbb emlí­tettekhez képest nehezíti és lassítja. Lengyelország legrégibb, szintén hat évszázadnál idősebb egyeteme, a krakkói, a közép- és koraújkori magyar művelődés egyik fontos központja volt, ahol magyar és más közép-európai nemzetek diákjai tanulták a tudomány alapjait. Térségünk egyetemi archívumai közül Prága és Bécs mellett a krakkói egyetemi levéltár büszkélkedhet a leggazdagabb gyűjteménnyel. A levéltár évszázados történetét az 1964-es jubileum al­kalmával foglalták össze, 2 8 de legfontosabb iratainak publikálását nagy forráskiadvány­sorozatokban már a múlt század második felében megkezdték. 2 9 Sor került a magyar vo­natkozású források egy részének feltárására is. 3 0 A krakkói levéltári anyagról részletes inventáriumok, újabban repertóriumok kerültek kiadásra, amelyekkel az iratanyag gyor­san és könnyen kutatható. 3 1 Nem tartozik ugyan a levéltár szervezetébe, de feltétlenül említést érdemel az ottani Egyetemi Múzeum, amely Európa egyedülállóan gazdag és különleges speciális gyűjteménye, s amelyhez hasonló Nyugat-Európában sem igen ta­lálható. A közel 3000 folyóméternyi iratanyaggal és számos egyéb gyűjteménnyel rendelke­ző, mintegy 10 főnyi személyzettel működő krakkói egyetemi levéltár vitathatatlanul a legfontosabb a lengyel egyetemi archívumok közül. Lengyelországban, ezen kívül kiemelkedő értékű a Wroclawi Egyetem Levéltára, amelyben az 1811-ben ide költöztetett német egyetem anyagát is őrzik és természetesen az 1945-ben létesített lengyel egyetem iratait. Az egyetemen az 1930-as évek óta műkö­2 6 ANA BENEDETIÍ : Archiv und Museum der Universität Laibach Archivpraxis im. 95-98. 2 7 Magyar szempontból jelentős irategyüttes: Archiv Hrvatska - 500.Kraljevska Akademija Znanosti /Zágrábi Királyi Jogakadémia) 1777-1850., Pravoslovna Akademija 1850-1874. 2 8 História Archívum Universytetu Jagiellonskiego (Szerk.: HENRYK BARYCZ) Krakow, 1965. 2 9 Codex Diplomaticus Universitatis Studii Generalis Cracoviensis I-V. kötet 1365-1606. Cracovia, 1870­1900. és Album Studiosorum Universitatis Cracoviensis I-IV. kötet 1400-1642., V. kötet 1720-1780. Krakow , 1887-1950. 3 0 A legkorábbi kísérlet: SAMUEL BANDTKE: Regestrum Bursae Cracoviensis Hungarorum nunc primum ex au­tographo codice Bibliothecae Cracoviensis editum. Budae, 1821. Későbbi kiadását Id. KARL SCHRAUF: A krakkói magyar tanulók háza lakóinak jegyzéke 1493-1558. In: Magyarországi tanulók külföldön III. Buda­pest., 1893. 3 1 ANNA ZELENSKA-CHELKOWSKA: Invwentarz akt Senatu i Wladz Nadrzednych or az Wydzialow Universytetu Ja­gellonskiego 1796-1849. Krakow, 1962. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom