Levéltári Szemle, 58. (2008)

Levéltári Szemle, 58. (2008) 1. szám - HUNGARICAKUTATÁSOK - DÓKA KLÁRA: Céhiratok Kassa város levéltárában

gamenre írva maradtak fenn. Magyar, német és latin nyelvűek. A legelső eredeti céhlevél 1419-ből származik, amelyet Zsigmond király adott a takácsoknak. A 15. századból említhetjük még a kerékgyártó-esztergályos-asztalos (1459), kovács (1491), szabó (1457), szűcs (1448) mesterek szintén e gyűjteményben őrzött kiváltságleveleit, amelyeket a kassai bíró illetve a városi tanács erősített meg. A levéltárban a 16-17. századból új és korábban kiváltott, megerősített céhlevelekkel egyaránt találkozunk. A 18. század második feléből megtalálhatók a Mária Terézia által kiadott, sablon szövegekre épülő privilégiumok, majd azok 1813 utáni változatai, a 19. századból származó, királyi megerősítésre nem kerültekkel együtt. A gyűjteményhez tartozó iratok második része a testületek különféle célból vezetett céhkönyve. A magyarországi levéltárakban, ahol a céhes iratok zöme a 18. század második feléből, a 19. század elejéről maradt fenn, rendeltetésük szerint ezeknek több fajtáját különböztetjük meg. •az inasok szegődtetését és felszabadítását rögzítő inaskönyvek •a vándorlegények városba érkezését, távozását dokumentáló legénykönyvek •a céhgyűléseken készült jegyzőkönyvek •a felvett új és régi céhtagok adatait rögzítő mesterkönyvek •a céh bevételeit és kiadásait összesítő számadáskönyvek stb. Kassán a 15. század óta folyamatosan működő, kezdetben nem túl nagy létszámú céheknél azonban a 18. század közepéig legtöbbször egy céhkönyvet vezettek, ahol felváltva szerepelnek a különböző témák. A helyenként áttekinthetetlen kötetek nyelve magyar vagy német volt, attól függően, hogy milyen nemzetiségű mester készítette a bejegyzést. Találkozunk latin beírásokkal is, amelyek nyilván a céh fizetett jegyzőjétől származnak. A könyveket, ha a közösség azokat már elavultnak találta, az aktuális adatok figyelembe vételével átmásolták. Például, ha újra írták a mesterkönyveket, csak az akkor élő céhtagok adatait jegyezték fel, és a céhgyűlésen hozott határozatok közül is csak a még aktuálisak kerültek be az új jegyzőkönyvekbe. Igen fontos csoportját alkotják a céhiratoknak a limitációk. Mint jeleztük, a termékek árának meghatározása kezdetben a testületek joga volt, amit a városi tanács ellenőrzött. 1625-ben a törvényhozás ezt a jogot a megyei közgyűlésekre ruházta, de a szabad királyi várásokban a 18. század elejéig e területen a városi tanács és a céhek még mindig fontos szerepet kaptak. Az egyes árucikkek fajtáinak, anyagának, az előállítás módjának és ezekkel összefüggésben áruknak rögzítése a céheken belül egyfajta minőségbiztosítást jelentett. Ugyanakkor védte a mestereket az idegenből hozott áru versenyétől, mert azokat is csak meghatározott áron lehetett értékesíteni. 1559-ben készült a szűcsök, 1560ban a bognárok, esztergályosok, vargák, 1608-ban az aranyművesek, csizmadiák, 1627ben a kádárok, kalaposok, szíjgyártók, erszénykészítők, 1632-ben a fazekasok, 1633-ban az asztalosok stb. limitációja. A céhiratok jelentős részét teszik ki a vándorló legények különféle igazolásai a mesterség megtanulásáról, iskolai végzettségéről, a rajziskolákban szerzett ismereteiről, a más városokban végzett munkáról. Utóbbi igazolásokat Kunschaftoknak nevezték, és a 18. század végén előre nyomott, olykor városképpel díszített nyomtatványokon készül11