Levéltári Szemle, 58. (2008)

Levéltári Szemle, 58. (2008) 1. szám - IN MEMORIAM - Varga János, 1927-2008. (LAKOS JÁNOS)

Varga János egy évtized után elhagyta a Történettudományi Intézetet a levéltár szakos végzettségéhez illő új állás érdekében: 1968 májusában a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Igazgatósága vezetőjévé, a levéltári szakterület irányítójává nevezték ki. „Hivatalnok lettem tehát" — írta később, mert „kötelességemnek tartottam az ilyen jellegű szolgálatot, ha már egyszer annak idején levéltárosként fejeztem be az egyetemet. " Tíz évig tevékenykedett ebben a pozícióban. Történészi kutató- és publikációs munkájával ugyan nem hagyott fel (ebben az időszakban, az 1970-es évek elején védte meg akadémiai doktori disszertációját, és gyűjtötte össze több későbbi monográfiájának alapanyagát), de ténykedésének súlypontja a levéltárügy dolgaira tevődött át. Csaknem negyven éves aktív pályafutásának nagyobb részét, 22 esztendőt meghatározó személyiségként szakterületünkön töltötte el. A levéltárak körében akkoriban, az 1960-as évek végén, jelentős változások következtek be. 1968-ban a fővárosi és a megyei tanácsok irányítása alá helyezték a területi állami levéltárakat, 1969-ben pedig új levéltári törvényerejű rendelet lépett hatályba, amely a levéltárakra bízta az iratkezelés felügyeletét, és létrehozta az 1945 utáni központi iratanyagra illetékes Új Magyar Központi Levéltárat. Hatalmas jogszabályalkotó és szervező munka hárult a Levéltári Igazgatóságra és vezetőjére, Varga Jánosra. О ezzel sikeresen megbirkózott, tudásának, munkabírásának, következetességének és annak köszönhetően, hogy megint csak akadtak hozzáértő segítőtársai. Persze, sok ügyben kellett szélmalom-harcot folytatnia, több fejlesztési és más kérdésben kudarcot vallott, de elvitathatatlan Varga János két alapvető érdeme. Egyfelől jórészt neki köszönhető, hogy az 1969. évi levéltári törvényerejű rendelet végrehajtási jogszabályai egységes rendszert alkotva lényegében maradéktalanul megszülettek, és alapot teremtettek a levéltári anyag megfelelő védelmére, valamint a korábbinál hatékonyabb felhasználására. Másfelől elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a vidéki tanácsi levéltárak az 1970-es években a helytörténeti kutatásokat hivatalosan művelő tudományos intézményekké is fejlődhettek. Varga Jánost 1978-ban válaszút elé állította a sors. A minisztérium felajánlotta számára az ELTE Történelem Segédtudományi Tanszék vagy az Országos Levéltár vezetői posztját. Erről később a következőket írta: „Nem volt könnyű a választás. Az egyetemre az oktatómunka és a fiatalság csábított, a levéltárhoz azon források közelsége vonzott, amelyeket — ha csak félórám is akad — olyan gyönyörűséggel vallatok. A mérleg — mert itt nem újra kellett kezdenem — az utóbbi oldalára billent. " így lett 1978. július 1jével az Országos Levéltár főigazgatója. Olyan nagy elődöket követett e poszton, mint Pauler Gyula, Csánki Dezső és közvetlen elődje, Ember Győző. Pályafutása során korábban is akadtak olyan egyének, akik nem örültek eredményeinek, sikereinek, sőt gáncsolni igyekeztek előrejutásában. Nem volt ez másképp főigazgatói kinevezése előtt sem, amikor az intézményi pártszervezet próbálta megakadályozni a kinevezést — szerencsére sikertelenül. Az ország első levéltárának vezetőjeként folytatta és továbbfejlesztette a korábban elindított segédletkészítési programot. Főigazgatósága alatt az 1980-as évek elején kezdődött el az informatika levéltári alkalmazása a középkori magyar forrásbázis számítógépes feldolgozásával. Irányításával újult meg a levéltári forráskiadás, hosszú szünet után újraindulhatott pl. a Zsigmond-kori oklevéltár megjelentetése. Maga is alapvető müveket publikált. Az 1970-es évek elejétől elsősorban a reformkor és 1848-49 történeti témáit dolgozta fel. Hézagpótlónak tekinthető pl. a Megye és haladás a reformkor dere103