Levéltári Szemle, 57. (2007)

Levéltári Szemle, 57. (2007) 1. szám - MÉRLEG - Aradi Gábor: Politikai küzdelmek Zala megyében: Paksy Zoltán: Politikai küzdelmek Zala megyében a két világháború között. I., 1918–1931. Zalaegerszeg, 2006. (Zalai gyűjtemény, 62.) / 91–93. o.

„Zala megyében mind a szervezett munkásság létszáma, mind a független értelmiségi, polgári erők súlya jelentéktelen volt. " — állapítja meg a szerző. A szociáldemokrata párt a későbbi időszakban is csak a városokban tudott magának bázist kiépíteni, ezzel szemben a falusi lakosság csak csekély érdeklődést mutatott iránta. A bevezető további négy része 1919 őszétől 1931 végéig — úgy is mondhatnánk —, válságtól válságig tekinti át Zala megye politikatörténetét. A diktatúra utáni időszak eseményei, szereplői a nemzetgyűlési (1920, 1922) és az országgyűlési (1926, 1931) választások idején folytatott választási küzdelem elemzése során ismerhetők meg. A szerző bemutatja mindazokat a politikai irányzatokat, melyek részt vettek ebben a küzdelemben. Már 1920-ban, az első nemzetgyűlési választáson — ekkor lehetett először Magyarországon titkosan szavazni — kialakultak azok az irányzatok (keresztény-legitimista, mérsékelt konzervatív, kisgazda, szélsőjobb), amelyek különböző pártformációban egymással vetélkedtek. Közülük a vizsgált időszakban a mérsékelt konzervatív oldal primátusa érvényesült. Ennek közvetlen társadalmi bázisát az ezer hold feletti birtokkal rendelkező nagybirtokosok, a néhány száz holddal rendelkező földbirtokosok, a jelentékeny földbirtokkal nem rendelkező állami és vármegyei tisztviselők, valamint egyházi személyek alkották. (Az első három csoport esetében a szerző hangsúlyozza a nemesi származást.) Ok birtokolták a különböző közigazgatási és hatalmi pozíciókat. A jobbára zsidó származású tőkés vállalkozó réteg, mely elsősorban Nagykanizsán összpontosult, elfogadta a történelmi osztályok vezető szerepét. Képviselőik csak a vármegyei kisgyűlésben találhatók. A megye társadalmának túlnyomó többségét alkotó kisgazdák között nem tudott megfelelő bázist találni a kisgazda irányzat. Ennek oka nemcsak — különösen — a választások idején megfigyelhető nyílt vagy burkolt hatalmi erőszakban keresendő. A szerző megállapítja, hogy a „törpe és kisbirtokosokból álló agrárnépességre inkább a régi jobbágyi mentalitás volt a jellemző, amely mindig elfogadta és tisztelte a fensőbbségét." Pateraalizmusa révén nemcsak a hétköznapi érintkezés során, hanem a politikában is elfogadta és támogatta a felette állók véleményét. Mindezek ellenére a földkérdés megoldatlansága miatt a földreform folytatásának, kiterjesztésének programjával induló ellenzéki jelöltek a megye déli részén meg tudták szorítani egy-egy alkalommal a kormánypárti színekben induló képviselőjelölteket. Az egyes választások idején tapasztalható politikai küzdelem intenzitása eltért az országos tendenciától. Míg az ország legtöbb részében, a konszolidáció idején megtartott 1926-os országgyűlési választáson csökkent a küzdelem intenzitása, addig Zala megyében csak a korban gyakran alkalmazott közigazgatási retorzióval sikerült az ellenzéki jelölt (Drózdy Győző) győzelmét megakadályozni a pacsai választókerületben. A tanulmány készítője árnyaltan (pl. az antiszemitizmus kérdése) és sokrétűen tárgyalja az országos események keretében a megye politikai mozgalmait, történeti kérdéseit. Biztos kézzel tárja fel a pártok, személyek tevékenységét, politikai szemléletük, nézetük változását a vizsgált időszakban. A szerző arra is törekedett, hogy a rendkívül bonyolult, az adott téma által megkövetelt tényközlés szárazságát a szereplők és események hátterét jobban megvilágító információkkal is színesítse. Az úttörő tanulmány értékét tovább növelte volna, ha nem is országos, de a környező megyék statisztikai adatait összevetette volna a zalai mutatókkal. A forrásgyűjtemény 144 forrást közöl. Ezeknek közel fele a megye legmagasabb szintű tisztségviselőjének, a főispánnak az irataiból (bizalmas iratok: 49, elnöki iratok: 18) került ki. Tízen felüli dokumentumot választott ki a szerkesztő a törvényhatósági bi92