Levéltári Szemle, 57. (2007)

Levéltári Szemle, 57. (2007) 4. szám - HÍREK - Szegőfi Anna: Beszámoló az Önkormányzati Levéltárak Tanácsának 2007. évi győri közgyűléséről / 59–61. o.

• A megszűnő kórházak irattári anyagának megmentése érdekében az OLT szakmai bizottságot szervez, amelynek sürgető feladata lesz az egészségügyi dokumentáció forrásértékének és további őrzési lehetőségeinek vizsgálata. A szakmai kérdésekhez kapcsolódva azArcanum Kft. a kataszteri térképek digitalizálásá­nak eredményeiről tartott bemutatót. Október 75-án délután a közgyűlés részvevői meglátogatták a megyei, a városi és a püspöki levéltárat, illetve a két levéltár-igazgató szakszerű vezetése mellett megtekintet­ték a város legfontosabb műemlékeit. A második napon a gazdaságvezetök — a korábbi évekhez hasonlóan — külön szek­cióban tanácskoztak. A szekcióban fontos előadások hangzottak el a gazdálkodást érintő legújabb jogszabályokról, az egyre bonyolultabb és egyre több energiát követelő sza­bályzatok elkészítéséről, illetve megtárgyalták a levéltárakat is érintő ez évi, de a követ­kező évre is prognosztizálható megszorításokhoz alkalmazkodó túlélési stratégiákat. A közgyűlés A. Varga László elnök zárszavával fejeződött be. Az önkormányzati levéltárak igazgatói 17-én ugyanitt és ugyancsak a fentebb említett két levéltár közreműködésével az összes hazai levéltártípus igazgatói részére a miniszté­rium által szervezett értekezleten is részt vettek. Szegő fi Anna 61

Next

/
Oldalképek
Tartalom