Levéltári Szemle, 57. (2007)

Levéltári Szemle, 57. (2007) 3. szám - FORRÁSOK AZ EGYHÁZI LEVÉLTÁRAKBAN - Tóth Krisztina: Katolikus és protestáns egyházlátogatási jegyzőkönyvek / 49–58. o.

A reformárus egyház Dunamelléki Egyházkerületi Levéltára 3,67 ifm egyházlátogatási jegyzőkönyvet őriz. Az első fennmaradt vizitációs jegyzőkönyv 1781-ből maradt fenn. Az egyházlátogatások közül kiemelkedik Báthori Gábor püspök 1817 és 1819 között végzett vizsgálata, valamint Szász Károly 1885 és 1893 között végzett vizitációja. 34 A református egyház Dunántúli Egyházkerületi Levéltára az egyes egyházmegyék iratai között körülbelül 6 ifm egyházlátogatási jegyzőkönyvet őriz. Az első jegyzőkönyv 1726­ból származik, de a 18. század legjelentősebb egyházlátogatását Torkos Jakab püspök végezte el 1747-ben. Ennek során megvizsgálta a lelkészek felkészültségét és erkölcsi életét, a lelkészek jövedelmeit, a templom, lelkészlak és iskola állapotát, felszerelését, továbbá az iskolamester képzettségét és alkalmasságát. Említést érdemel még az 1774­ben végzett egyházkerületi vizsgálat, amely során nemcsak az egyházközségek akkori ál­lapotát, de korábbi történetét és dokumentumait is összeírták. 35 A református egyház Tiszáninneni Egyházkerületi Levéltára 14,7 ifm egyházlátogatási jegyzőkönyvet őriz. A legelső 1665-ből maradt fenn, de utalásokból tudjuk, hogy volt vi­zitáció a korábbi időszakban is. A korai jegyzőkönyvek inkább gazdasági jellegűek, ké­sőbb azonban a lelkipásztor jellemét és munkáját, az egyházi szolgálatot, a presbitériu­mot, az egyház vagyonát és iskoláját is leírták. 36 A református egyház Tiszántúli Egyházkerületi Levéltára 1,11 ifm egyházlátogatási jegyzőkönyvet őriz. Az egyházkerületben az első olyan vizitációt, amelynek jegyző­könyvei fennmaradtak, 1733-ban végezték, de ez nem terjed ki a kerület egész területére. 1762-ben szabályozták az egyházlátogatás rendjét, és meghatározták a vizsgálat szem­pontjait. Ez alapján az egyházkerület első teljes vizitációját 1808-1809-ben végezték el. Az erről készült jegyzőkönyv magyar nyelvű és nagy hangsúlyt kap benne az egyház in­gó és ingatlan vagyonának összeírása. 37 Az Evangélikus Országos Levéltár 4,24 ifm egyházlátogatási jegyzőkönyvet őriz a négy kerület {Bányai, Dunáninneni, Dunántúli, Tiszai) iratanyagában. A legkorábbi egyházlá­togatási jegyzőkönyv 1741-ben, a legutolsó 1947-ben készült. A jegyzőkönyvekben fon­34 A református cgyházlátogatási jegyzökönyveknek eddig nem készült nyomtatott mutatója. A Szász Károly püspök által végzett cgyházlátogatás teljes szövege megtalálható a Ráday Levéltár honlapján {http://www.rgy.hu/digit/vizit2.htm ), A jegyzökönyvekről készült forráskiadvány: „A bizalom pecsétje alatt" Két püspöki vizitáció (1817 és 1885) és legújabb kori levéltári dokumentumok. I-II. köt. Szcrk.: KERESZTES DÁNIEL—HAMARKAI EDE. Erdőkertes, 2004. 35 SZABÓ GYÖRGY: Torkos Jakab dunántúli református püspök kanonika vizitációja 1747-ből. Veszprémi Törté­nelmi Tár I. Veszprém, 1990. 46-52. Dunántúli egyházleírások a XVIH. századból. Szerk.: HUDI JÓZSEF, JAKAB RÉKA, KONCZ PÁL, KÖBLÖS JÓZSEF, KRÁNITZ ZSOLT, MEZEI ZSOLT. Pápa, 2002. 36 Református egyház-látogatási jegyzőkönyvek. 16-17. század. Szerk.: DIENES DÉNES. Budapest, 2001. „Isten anyaszentegyházának emlékezetire..." Református egyházlátogatás a Borsod-Gömör-Kishonti egyházme­gyében 1753-1759, 1764. Szerk.: DIENES DÉNES. Sárospatak, 2001. SZUHAY BENEDEK: AZ egyházlátogatás. Miskolc, 1900. 137-284. ZOVÁNYI JENŐ: Miskolci Csulyak István zempléni rcf. esperes (1629-1645) cgyház­látogatási jegyzőkönyvei. Történelmi Tár 1906. 48-102., 266-313., 368-407. 37 „ Mellyel még az régi atyáink is bírtanak." Bereg, Ugocsa és Közép-Szolnok református egyházlátogatási jegyzőkönyvei 1808/1809. Szerk.: SZABADI ISTVÁN. Debrecen, 2001. „Nagy Atyáinknak is az Attyaik szerzet­tek..." a Szatmári református egyházmegye egyházlátogatási jegyzőkönyvei 1808/1809. Szerk.: SZABADI ISTVÁN. Debrecen, 2006. 57

Next

/
Oldalképek
Tartalom