Levéltári Szemle, 57. (2007)

Levéltári Szemle, 57. (2007) 3. szám - EGYHÁZI LEVÉLTÁRAKRÓL - Koltai András: Kézzelfogható hagyomány: az osztrák szerzetesi levéltárak / 34–41. o.

A szerzetesi levéltárak és a történeti kutatás A tanulmány szerzője Dr. Johann Tomaschek, teológiát és történelmet tanult Salzburgban, Innsbruckban és becsben, az Institut fiir Osterreischische Geschichtsforschung (IÖG) tagja, 1976-1981 között a zwettli ciszterci, majd azóta az admonti bencés apátság levéltárosa és könyvtárosa. Házasember, négy lánya van. A tanulmány Kari Brunner osztrák középkorász meghatározásából indul ki, mely szerint „a levéltár egyrészt hagyománymegőrző hely, másrészt egy hatóság része, számunkra pedig elsősorban kutatóhely. " Mindez nemcsak az adófizetők pénzéből fönntartott közlevéltárakra érvényes, hanem a szerzetesi levéltárakra is, amennyiben a „hatóságot" a „rendházzal" vagy a „rendtartománnyal" helyettesítjük. Nem így van azonban Brunner további megállapításával: „A levéltárosokat azért fizetik, hogy fölvilágosítást adjanak. Lehet ugyan, hogy néha mogorvák, amikor valamely más tevékenység közben zavarják őket, de a levéltár mégis szolgáltatóhely, a látogatók pedig jogosan tarthatnak igényt a jó kiszolgálásra, és nem koldusok. "' Ez a vélemény ugyan a szerzetesi levéltárosok számára is megszívlelendő, de ezek a levéltárak mégis a rendek saját tulajdonában állnak, így ők dönthetnek arról is, hogy azok a többihez hasonló kutatóhellyé válhatnake. Mindazonáltal a szerzetesi levéltárak már igen korán kutatóhelyek voltak, és hogy azzá váltak, ahhoz nem annyira a kívülről érkező kutatók, mint inkább a kolostorban élő érdeklődő szerzetesek járultak hozzá döntően. Már meglepően korán voltak olyan levéltárosok, akik elővették a kolostoruk levéltárában található értékeket és nyomtatásban is közkinccsé tették azokat. A tanulmány három visszapillantásban ad képet arról, hogy ezek a levéltárak valóban mindig is történeti kutatások színhelyei voltak. Első visszapillantás: kolostori levéltárosok mint történetkutatók. Természetesen a korai kolostori történelmi kutatások középpontjában a saját rendházak története állt, de volt, aki ezt az ország történetének keretébe helyezte. Philibert Hueber melki bencés például 1722-ban közzétette Ausztria történetét, amelyhez a forrásokat — mint a munka címéből is kiderül — kolostorának levéltárából vette.

2 Negyedszázaddal később, amikor a mondsee-i apátság fönnállásának 1000. évfordulóját ünnepelte, szintén megjelent egy olyan munka, amely címében is a levéltárra, sőt a levéltárosra hivatkozott.

3 E tisztség mögött egyébként nem más rejtezett, mint maga Bernhard Lidi, a kolostor apátja, aki elöljáróként személyesen gondozta a levéltárat, illetve tette azt kutatóhellyé. A 19. századi kolostori levéltárosok történetírói teljesítményei közül a tanulmány először P. Johann von Frast zwettli ciszterci munkásságát hozza föl példaként, aki — noha levéltárosi munkáját megszakítva számos lelkipásztori és adminisztratív feladatot is ellátott — kisebb publikációk mellett két tekintélyes monográfiát írt. 1838-ban a kolostor 800 éves jubileumára összeállította annak történetét, illetve a hozzá tartozó dékánság „egyházi topográfiáját", majd pedig sajtó alá rendezte az alapítási könyvet (a híres „medvebőrt"), amely 1851-ben (posztumusz) jelent meg, mint a Fontes Rerum Austriacarum II/3. kötete. 1 KARL BRUNNBR: Einjiihrung in den Umgang mit Geschichie. Wien, 2004. 138. 2 Vő.Austria exArchivis Mellicensibus illustrata, I-Il. Lipsiac, 1722. 3 Vö. Chronicon Lunaelacense ... ex Archivii Manuscriptis antiquo-novis coüectum ab archivario Lunaelacensi. Pedipontani [=Stadtamhof], 1748. 37