Levéltári Szemle, 57. (2007)
Levéltári Szemle, 57. (2007) 2. szám - MÉRLEG - Krahulcsán Zsolt: Palasik Mária: A műegyetemisták Odüsszeiája, 1944–1946. Budapest, 2006 / 86–88. o.
ta a szalonnáján és pálinkáján kívül mást nem, csak a tankönyveit vitte magával, még ha több száz kilométeres útra ment is.) 7 A hazatérés, illetve a hazatelepítés nagyhatalmi megállapodás keretében 1945. november végéig a dániai csoport kivételével megtörtént. Ez utóbbi csoport tagjai majd csak egy évvel később tudtak visszatérni Magyarországra. A szerző biztos kézzel válogat a különféle forrástípusok között, a kötetben felhasznál számos levéltári dokumentumot, visszaemlékezést, valamint nyomtatásban már megjelent memoárokat, feldolgozásokat, forrásközléseket, illetve dokumentumfilmeket is. 8 Palasik Mária tartalmilag igényes, a lehető legteljesebb körű válogatást végzett, alapvető szempontja a történeti teljességre és hitelességre való törekvés volt. A kötet rendkívül jól szerkesztett, könnyen áttekinthető, a rengeteg fotó, korabeli rajz és térképmelléklet, valamint a névmutató nagyban segíti a tájékozódást, illetve a kortársak számára az emlékezést, az esetleges ismerősök utáni kutatást, míg a későbbi generációkat az újdonság és a felismerés élményével ajándékozza meg. Palasik Mária az egykori egyetemistáktól beérkezett több mint száz napló és visszaemlékezés mellett, a kötet anyagát a BME Levéltárában, a Magyar Országos Levéltárban, a Hadtörténelmi Levéltárban, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában és a Politikatörténeti Intézet Könyvtárában végzett kutatásaival egészítette ki. A szerző által felvállalt munka óriási volt, hiszen — amellett, hogy hitelesen feltárta a múlt eme eddig kevéssé közismert szeletét — egyúttal méltó emléket kívánt állítani azoknak a műegyetemista hallgatóknak és oktatóknak, akik a kitelepítés alatt jelesre vizsgáztak emberségből, hazaszeretetből. Sajnálatos módon sem a kiutazók, sem az itthon maradottak számát nem lehetett pontosan megállapítani, mert hivatalos, teljes lista sem az egyetemen, sem máshol nem maradt fenn. A kötetet Dr. Szögi László lektorálta, Gellériné Lázár Márta szerkesztette, a belső borítókon található térképeket Kozma Károly és Ettre László készítette. Megjelenését a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a BME Építőmérnöki Kara, valamint magánszemélyek támogatták. Krahulcsán Zsolt 7 Uo. 104. és 73. s BAKSA ISTVÁN: Menekülés Halle városából. Emlékezés a háborúban kitelepített műegyetemistákra. 3. Mérnök Újság, 2005. március, 42-44. Kocsis ELEMÉR: Magyar egyetemi hallgatók odisszeája 1944-1945-ben. Valóság, 1993/9. 68-85. DR. WALSA RÓBERT: AZ 1944 végén Németországba telepített „m. kir. Egyetemi tanzászlóalj" keserű 125 napja. Orvosi Hetilap, 133. évfolyam, 32/2041-2045. DÉKÁN KÁROLY: Dokumentumok a Németországba hurcolt magyar egyetemisták sorsáról. Pedagógiai Szemle, 1965/11. 1040-1051. A Műegyetem története 1782-1967. IV. Szerk. HÉBERGER KÁROLY. Budapest, 1979. ZSENITS GYÖRGYI: Két vonat a világégésbe. Emlékezés a háborúban kitelepített műegyetemistákra. 1-2. Mérnök Újság, 2005. január, 38-39. és 2005. február, 40-41. PAPP GÁBOR ZSIGMOND: Hamvazószerda. A Budapesti Műegyetem kitelepítése. Budapest, 2004. PAPP GÁBOR ZSIGMOND: A menekülő egyetem. Magyar műegyetemisták Németországban és Dániában. Budapest, 2005. 88