Levéltári Szemle, 56. (2006)

Levéltári Szemle, 56. (2006) 1. szám - MÉRLEG - Márfi Attila: Archivum comitatus Castriferrei I. Előadások Vas megye történetéből IV. Szerk. Mayer László, Tilcsik György. Szombathely, 2004 / 68–76. o.

Ausztriához tartozó Tarcsafürdő jelentőségét mutatja be a szerző, az előzmények, a furdőbirtokosok és bérlők, a fürdővendégek és nyilvántartásuk, majd a fürdőszabályzatok részletezésével. A Tárcsái fürdővendégek 1849 után c. alfejezetben pedig a Bach-korszak adminisztratív korlátozásairól olvashatunk, majd a fürdővendégek névjegyzékei alapján elvégzett társadalmi rétegelemzés nyomán juthatunk értékes következtetésekhez. Az 1870-es évektől egyre gyakoribb sajtóközléseket is feldolgozva már a fürdőélet mindennapjaiba is bepillanthatunk. A fürdővendégek elemzése és társadalmi besorolása mellett, szokásaik, kikapcsolódásuk kisebb epizódjait is felidézi a szerző. Ezt az írást Söptei Imrének A vármegyei tisztviselői kar újjászervezése, 1861-1862 című tanulmánya követi. A vármegyei tisztviselői kar történetének egy szűkebb időmetszetéről, a provizórium első időszakáról olvashatunk igen részletes elemzést. Az 1862 februárjában nem kis nehézségek árán létrejött új hivatali szervezet táblázatokba foglalt szerkezetét, fizetési listáját is ismerteti a szerző, a megalakulást megelőző előzmények felvázolásával. Majd a tisztikarban időközben beállt változásokról és a megyei hivatali elit elemzéséhez fontos forrásról a „minősítvényi táblázatok" forrásértékéről olvashatunk. Az összesen 115 fő anyagát tartalmazó adatbázisra hagyatkozva a tisztikar összetételét ismerhetjük meg a születési hely, életkor, nyelvtudás, jogi végzettség és a kőszegi illetőség szerint vizsgálva. Végül a mellékletben a szerző 4 közigazgatási tisztviselő vázlatos pályaképét is közzéteszi. E témakör utolsó, szintén figyelemreméltó értekezése Melega Miklós tollából Mérnökök a szombathelyi városvezetésben 1886 és 1945 között címmel tanulmányozható. Az 1871. évi községi törvény által meghatározott mérnöki státuszt csak 1886 óta töltötték be Szombathelyen. Korábban a Szépítő Bizottmány látta el ezt a feladatkört. A szerző 1866 és 1945 között ismerteti kronológiai sorrendben a városi mérnökök tevékenységét az alábbi tematikai tagolás szerint: a mérnökké választás körülményei, szakmai előélet, a városi mérnöki tevékenység, közéleti szerepvállalás és szakirodalmi tevékenység. E rendkívül adatgazdag ismertetés után A városi mérnökök csoportjának főbb jellemzői alcím alatt összegzi a városi mérnökök társadalmi és szakmai szerepét, melyben összeveti az adott korszak vonatkozásában szakmai és közéletei tevékenységüket is. A tanulmánykötet negyedik tematikai egysége az Iparűzők, kereskedők, vállalkozók Vas megyében a 14-20. században címet viseli, és hat dolgozatot tartalmaz. Bariska István Iparosok, kereskedők a 14-17. századi Kőszegen című tanulmánya nyitja a sort, amelynek bevezetéseként Kőszeg céhtörténetét vázolja fel a 14. századtól, a korszak egyházi befolyását és szerepét is hangsúlyozva. A kézművesipar fejlődési tendenciáit elsősorban a szőlő- és borkereskedelmen alapuló kereskedelmi töke határozta meg. A kereskedelem és a céhes ipar viszonya főleg az alapanyag-beszerzésen alapult a 16. században és ez később is meghatározó tényező maradt. Ennek függvényében a szerző a céhes ipar szerkezetét, azaz a Kőszegen a korszakban statútumot kapott céheket ismerteti, előtérbe állítva azokat a gazdasági törvényszerűségeket, amelyek, mint az alapanyagbeszerzés kérdései, meghatározták a kézművesipar struktúráját. Ezt követően Dominkovits Péter Kereskedők Szombathelyen a 17. század első évtizedeiben című tanulmánya olvasható. Dominkovits a bevezetőben hangsúlyozza, hogy a város kereskedelme, ellentétben Kőszeggel, nem a távolsági kereskedelmen, hanem a helyi piaclehetőségeken alapult, mely állítást bőséges szakirodalmi apparátussal is alátá72