Levéltári Szemle, 56. (2006)
Levéltári Szemle, 56. (2006) 1. szám - JELENTÉSEK, BESZÁMOLÓK - Márkusné Vörös Hajnalka: Határon túli magyar tudományos műhelyek bemutatkozása Veszprémben / 49–57. o.
dapest Főváros Levéltárának segítségével 2004-ben megjelent az első kötet, amely a nyugat-szlovákiai levéltárakban őrzött magyar provenienciájú fondképzők anyagát tartalmazza. 130 A második kötet, amely a közép- és kelet-szlovákiai, valamint szaklevéltárakban őrzött magyar vonatkozású iratokat ismerteti, előreláthatólag 2006-ban lát majd napvilágot. A vágsellyei levéltár figyelemre méltó eredményeket könyvelhet el a tudományos kutatás és kultúra területén is. A levéltár egyik fő profilja a helytörténeti jellegű kiadványok megjelentetése. A területi szintű tudományos-publikációs tevékenység az 1989-es rendszerváltás után bontakozott ki, szoros összefüggésben az erősödő regionalizmussal, a közösségformálás változatos céljaival, valamint a kistelepülések identitáskeresésével. A városok és falvak újra felfedezték történelmi múltjukat, kulturális hagyományaikat, szellemi és tárgyi emlékeiket. Ezek az újabb igények új megközelítéseket és az alapkutatások elvégzését (forrásközlések, jelentős személyiségek portréi, a községi címerek és pecsétek feldolgozásai stb.) igényelték. 131 A mátyusföldi és a csallóközi régióra, az egyes települések történelmére vonatkozó levéltári források alkotják a városi és községi monográfiák legfontosabb adatbázisait. Az egyes feldolgozások, tanulmányok erre az alapra épülnek. Több esetben a helyi önkormányzatok részéről fogalmazódik meg igény egy-egy kiadvány elkészítésére. 132 Pázmány Péter Tudományos Társaság A tudományos kutatás kevésbé támogatott területeinek felkarolására hozták létre a Pázmány Péter Tudományos Társaságot, amely a szlovákiai magyar tudományos műhelyek legfiatalabb tagja. Alapszabályát a Belügyminisztérium 2000-ben hagyta jóvá. Tagjai a vágsellyei levéltár munkatársai. A társaság a gazdag hazai és külföldi levéltári forrásanyag feldolgozását és közreadását tűzte ki céljául, hogy azzal segítse a szlovákiai magyar és anyaországi történetírás fejlődését. Tervei között szerepel a Mátyusföld és a Csallóköz középkori és Mohács utáni forrásainak kiadása, különös tekintettel az esztergomi 130 Nóvák Veronika: A szlovákiai levéltárak magyar provenienciájú fondjai és állagai 1918-ig és 19381945 között. 1. kötet. A Kárpát-medence levéltári forrásai I. Fond- és állagjegyzékek 1. Budapest, 2004. 1.1 Jan Feketeházy konstruktér, stavitel'. Összeállította Nóvák Veronika h.n., é.n. (magyar és angol nyelven) NÓVÁK VERONIKA: Somorja 1405—2005. Válogatás Somorja város levéltárának dokumentumaiból. Somorja, 2005. (magyar és szlovák nyelven). 1.2 BUKOVSZKY LÁSZLÓ — NÓVÁK VERONIKA — GÁL MARGIT: Kajál Nemeskajal. h. n., 1997. Vághosszúfalu Dlhá nad Váhom 1113-1993. Összeállította IZSÓF JÓZSEF, h. n., 1993. A szerzők között: BUKOVSZKY LÁSZLÓ, NÓVÁK VERONIKA, GÁL MARGIT, (magyar és szlovák nyelven) Galanta - Galánta 1899 - 1999. Sorozatszerkesztő. LISZKA JÓZSEF, Lilium Aurum, Somorja, 1999. A bevezető tanulmány szerzője: NÓVÁK VERONIKA, (magyar, szlovák, német és angol nyelven) KOVÁTSNÉ NÉMETH MÁRIA - LISZKA JÓZSEF - NÓVÁK VERONIKA: Fejezetek Csallóköz művelődéstörténetéből. Győr, 2001. BUKOVSZKY LÁSZLÓ — NÓVÁK VERONIKA — GÁL MARGIT — POKREIS HILDEGARDA: Vágsellye 1002—2002. Vágsellye, 2002. NÓVÁK VERONIKA (szerk.): Nagyborsa. Nagyborsa község helyhatósága, 2004. STRESNÁK GÁBOR—VÉGH LÁSZLÓ (szerk.): Fejezetek Somorja város történetéből. Disputationes Samarienses, 4. Somorja-Dunaszerdahely, 2005. Fórum Kisebbségkutató Intézet - Lilium Aurum Könyvkiadó. Jelen tanulmány kéziratának leadásakor megjelenés előtt állt: Galánta, Diószeg és Mátyusföld monográfiája. 55