Levéltári Szemle, 56. (2006)

Levéltári Szemle, 56. (2006) 4. szám - LEVÉLTÁRI MŰHELYMUNKÁK - Cserna Anna: A Bonyhádi Székely Múzeum Egyesület levéltári őrizetben lévő iratanyaga. 1., A bácskai telepítés iratai, 1941–1944 / 59–68. o.

ugyanis a telepesek a vándorlásuk során megmaradt tárgyaikhoz szükségből és érzelmi okból ragaszkodtak. Legfeljebb a „mit adnának érette?" alapon lehetett volna az egyes tárgyakhoz hozzájutni. Mindezen nehézségek ellenére folyamatos volt a községek helyszíni bejárása. Herepei adattárat készített és előadásokat is tartott a székelységről. 1949-ben már Bodor György igen tekintélyes politikai kapcsolatai is elégtelennek bizonyultak, csupán az időhúzás taktikáját alkalmazva sikerült befejezni az évet, amely az épület alapvető költségeinek teljesítéséről szólt. Bizonyossággá vált, hogy a telepesek áldozatkészségére sem számíthatnak, mivel a mindennapi nehézségek mellett a múzeum ügye sokadrangú kérdés volt csupán.

4 Ami a megfogalmazott szakmai programot illeti, azt Herepei János muzeológusi vágyálmaként értékelheti az utókor. A feladatok irányadó elvek és elgondolások szintjén rögzültek. A székelység történetét, valamint a bukovinai székelyek múltját jól ismerő igazgató úgy vélte, hogy a székelyek ezen csoportja kétszáz éves hányattatás emlékét őrzi. Ezért úgy vélekedett, hogy a betelepített székelység életlehetőségeinek, az új népvándorlásjelenségeinek vizsgálata fontos és szükséges, mert a jelenlegi lakóhelyükön a föld, az időjárás, az eltérő környezet, a németek gazdálkodási szokásai, a házak belső terei, a gazdasági udvar elrendezése a székelység előtt szokatlannak, sőt túlságosan is ésszerűnek és ridegnek tűnik. A lelkiéletüktől és szokásaiktól igencsak különböző környezet az alkalmazkodási képességüket teszi próbára, és félő, hogy a korábbi világuk elveszik. El nem mulasztható lehetőségként még az eredeti lelkialkatuk, mentalitásuk megragadható és közkincsé tehető — vallotta Herepei. Véleménye szerint a tárgyi közegük megjelenítésére, a kismesterségeik bemutatására egy szabadtéri kiállítás lenne a legalkalmasabb, mégpedig úgy, hogy a műhelyeket, a székely házat, az udvart és a mindennapi tárgyakat reprodukálnák.

5 Visszatekintve nyilvánvaló, hogy a múzeum hosszú távú létében való gondolkodás nem épült valós alapokra. Az „idea" ismeretében azonban az összegyűlt gyűjteményt értékesnek és figyelemreméltónak kell tekintenünk. 1950 elején az egyesület vezetőségére már csak egyetlen egy feladat várt, hogy a múzeumi gyűjtemény elhelyezéséről a lehető legjobb döntést meghozza. Az Ortutay Gyula kézjegyével ellátott megszüntető határozatból az derült ki, hogy a Székely Múzeum Egyesület működése sohasem volt jogszerű. Az egyesület első, 1947. augusztus 8-án megtartott közgyűlésén elfogadták ugyan a Herepei János által készített alapszabályt, amelyet annak rendje és módja szerint beterjesztettek jóváhagyásra a belügyminisztériumba. Onnan azonban 1948 márciusában azzal érkezett vissza az alispánhoz, hogy nem felelt meg a 77000/1922. Bm. rendelet előírásainak. Nemsokára pedig az egyesületeket megszüntető általános rendelkezésből kifolyólag az ügy tárgytalanná vált.

6 Az államosításra várva a muzeális gyűjtemény tulajdonjogának tisztázatlansága tovább bonyolította a helyzetet, ugyanis a teljes anyag felajánlásokból, ajándékozásokból, adományokból gyűlt össze. A társadalmi összefogásból származó múzeum felszámolása a múzeumok központjának is fejtörést okozott. Az elhelyezési variációkból a legideálisabb megoldást választották akkor, amikor — az alapítók beleegyezésével — a muzeális anyag őrzésére a Szekszárdon működő állami múzeumot, levéltárat és könyvtárat jelölték 4 V. KÁPOLNAS, 1996. 130-140. 5 V. KAPOLNÁS, 1996. 130. 6 V. KÁPOLNÁS, 1996. 130., 141. és TMÖL Alispáni iratok 7978/1948. 61