Levéltári Szemle, 56. (2006)

Levéltári Szemle, 56. (2006) 3. szám - MÉRLEG - Zalai Katalin: A Magyar Kommunista Párt (MKP) és a Szociáldemokrata Párt (SZDP) Baranya megyei és pécsi iratainak (1944–1948) repertóriuma. A bevezető tanulmányt írta és szerk. Rozs András. Pécs, 2005. (A Baranya Megyei Levéltár segédletei, 2.) / 82–85. o.

melyik szakfolyóirat szívesen megjelentette volna. A repertórium műfaja azonban nem igényel általános történeti bevezetőt (sőt inkább megterheli azt), sokkal inkább szükség lett volna „csak" az MKP és az SZDP tömör és száraz, szubjektív megállapítások nélküli helyi szervezettörténetére, amelyet a kötet végén található úgynevezett archontológia sem helyettesít. Többek között azért sem, mert a munkáspártok helyi szervezeteinek és tisztségviselőinek névsora kizárólag a választott megyei és pécsi vezetőkre szorítkozik, teljesen mellőzi a helyi pártszervezetekben és az apparátusban dolgozókat. Ezzel szem­ben szerepelnek a helyi közigazgatás, más pártok és szervezetek tisztségviselői is. A repertórium kereteinek tudatos szétfeszítését szolgálják azok az iratregeszták, amelyeket a szerkesztő beillesztett (beerőltetett) az iratjegyzékbe, így aránytalanul meg­növelte annak terjedelmét. Ez a kombináció ahelyett, hogy megkönnyítené az áttekinthe­tőséget és a segédletben történő keresést, inkább megnehezíti azt. Bonyolítja a dolgot, hogy egyes iratoknál, amelyek a szerkesztő megítélése szerint kevesebb releváns infor­mációt tartalmaznak, nem regesztát, hanem rövidebb tárgymeghatározást alkalmazott. Sőt a jegyzőkönyvek esetében az iratregeszták időnként a napirendjegyzékeket is helyet­tesítik. Ésszerűbb lett volna három különböző segédletet készíteni, vagy — amennyiben erre nincs lehetőség — a regeszták és a napirendi jegyzékek számítógépen történő hoz­záférését biztosítani. A kötetben 150 lapnyi úgynevezett forrásközlés is található, „amely a repertórium szerkesztőjének válogatási szempontjait tükrözik", és csak „példatárként" és „illusztrá­cióként" szolgálnak. Azt, hogy melyek ezek a szempontok és mit akar ezzel a szerkesztő illusztrálni, nem tudjuk meg. Sajnos ez forrásközlésnek valóban kevés, mert nem felel meg a műfaj szigorú követelményeinek, példatárnak pedig túl sok. Ezen kívül sem a tar­talomjegyzék, sem pedig külön iratjegyzék nem tartalmazza a közölt dokumentumok cí­meit, ezáltal az egész használhatatlan. A koncepcionális problémákon kívül számos olyan módszertani megoldást is alkalma­zott a szerkesztő, amelyek tovább nehezítik a kiadvány használatát. így például nem le­het pontosan megállapítani, hogy az úgynevezett tételek megfogalmazásánál az iratok eredeti címét vagy szerkesztett címeket olvasunk avagy esetleg sajátos kombinációról van szó. Hasonlóan zavaró az egyes levéltári egységek fejlécének összetétele és tördelé­se is. Például a 45. oldalon található, az MKP pécsi-baranyai szervezetének iratai című, állag esetében a fejléc tartalmazza az állag levéltári jelzetét, az állag címét, időhatárát; a korábbi pártarchívumi jelzetet zárójelben; a sorozat számát, címét, a dosszié számát, az őrzési egység számát. Ezen kívül az őrzési egység címét, időhatárát, a „számozott lapok" és a tételek számát. Kutató legyen a talpán, aki ezen kiismeri magát! Ráadásul a szerkesztő semmiféle útmutatót sem ad jelzetelési technikájának megértéséhez. Számta­lan megválaszolatlan kérdés merül fel. Mi a különbség a dosszié és az őrzési egység kö­zött? Miért van szükség a konkordoncia-jegyzék beépítésére a repertóriumba? Mit jelent az, hogy az őrzési egység „18 számozott lapot tartalmaz"! Ez nem ugyanaz mintha azt írná, hogy 18 lapot tartalmaz? Mi indokolta a korábbi és az új jelzet, vagyis az őrzési egységek továbbá a tételek és a sorozatok kombinációját? (Stb.) Egyértelmű, hogy ezek csak részben módszertani kérdések, valójában a probléma ennél sokkal összetettebb és az iratanyag átrendezésére és átjelzetelésére vezethetők vissza. Az iratok átrendezésére Rozs András szerint azért volt szükség, mert a '60-as évek­ben készült segédletek és a fondok belső rendjének kialakításánál alkalmazott elvek és 83

Next

/
Oldalképek
Tartalom