Levéltári Szemle, 56. (2006)

Levéltári Szemle, 56. (2006) 2. szám - NEMZETI LEVÉLTÁRAK A VILÁGBAN - Gecsényi Patrícia: Az Osztrák Állami Levéltár az ezredfordulón: visszatekintés és kitekintés: Mikoletzky, Lorenz: Das Österreichische Staatsarchiv an der Jahrtausendwende – Rückblick und Ausblick. Scrinium, 2000. (54.) / 58–59. o.

Mindezen szervezeti változások és fejlesztések az ezredfordulón immáron megkerül­hetetlen szemléletbeli módosulást is előkészítik. Az átalakulás másik meghatározó ele­mét ez esetben is természetesen az informatika fokozott alkalmazása jelenti. A szerző ki­emeli, hogy a megváltozott körülmények között különös nyomatékkal esnek latba az egykori szovjet pártvezető, Mihail Gorbacsov szavai: „aki túl késő jön, azt megbünteti az élet. " Azaz, aki nem megfelelő időben reagál a változásokra, az végül súlyos hátrány­ba kerülhet. Mikoletzky az intézmény külföldi kapcsolatainak bővülését illetően kiemeli, hogy az új lendületet kapott a keleti blokk megszűnését követően. A főigazgató mindemellett írásában az Osztrák Állami Levéltár tájékoztató munkájá­nak, mindenekelőtt honlapjának fejlesztésével kapcsolatos feladatok jelentőségét is hangsúlyozza. Mindezek nyomán válik lehetővé, hogy az intézmény mint „első az egyenlők között" megőrizhesse helyét és szerepét Ausztria levéltárügyében. Gecsényi Patrícia 2006. május 3-án a MAGYAR LEVÉLTÁROSOK EGYESÜLETE 2006. évi szakmai napjára került sor a MAGYAR ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Hess András téri épületében. Először SZÖGI LÁSZLÓ az MLE elnöke, majd GECSÉNYI LAJOS főigazgató (MOL) kö­szöntötte a résztvevőket. A szakmai napon LAKOS JÁNOS (MOL) a 250 éves MOL­ról tartott előadást majd Soós ISTVÁN (MTA TÖRTÉNETTUDOMÁNYI INTÉZET) a levéltári kutatás időszerű kérdéseiről beszélt. A közfeladatot ellátó szervezetek egységes iratkezeléséről tartott előadást SZABÓ KRISZTINA osztályvezető (BM KORMÁNYZATI IRATKEZELÉSI FELÜGYEL) Végül a levéltárak feladatairól és lehetőségeiről szólt SZEGÖFI ANNA (BFL) ÉS LAKOS JÁNOS vezető levéltári szakfelügyelő. Az elhangzottakhoz több hozzászólás kapcsolódott. 59

Next

/
Oldalképek
Tartalom