Levéltári Szemle, 56. (2006)

Levéltári Szemle, 56. (2006) 2. szám - A 250 ÉVES MAGYAR ORSZÁGOS LEVÉLTÁR KÖSZÖNTÉSE - Lakos János: A Magyar Országos Levéltár történetének vázlata 1970-ig / 36–42. o.

maximálisan előnyben részesítette. Ebben a három évtizedben főleg az igazgatási munkát elősegítő néhány segédlet, egy kiállítási katalógus és egy szabálygyűjtemény jelent meg intézményi kiadványként. Ennek ellenére a levéltár tudós munkatársai kimagasló történészi teljesítményt nyújtottak: maradandó értékű műveket jelentettek meg az Akadémia vagy a Történelmi Társulat kiadásában. Ezt a tudományos munkát jórészt szabad idejükben végezték, amit elősegített, hogy akkor csak 5-6 óra volt a napi munkaidő. Pauler nagyarányú átrendezéseket tervezett az iratanyagban. Az egész állományt négy főosztályba kívánta beosztani, amellyel szétszedte volna a történetileg kialakult nagy levéltártesteket. Ezek közül egyedül az /. főosztály, a Diplomatikai Levéltár valósult meg, amelybe a Mohács előtti okleveleket osztották be. Ez mai szemmel nézve is helyes megoldás volt, annak pedig örülnünk kell, hogy a másik három főosztály kialakítására nem került sor. Pauler elképzelése szerint az Országos Levéltár látta volna el a megyei, a városi levéltárak szakmai felügyeletét. Terve nem vált valóra, de annyit elért, hogy az intézmény egy alkalommal adatszolgáltatást kért és kapott e levéltárak állapotáról. A közös főhatóság, a Belügyminisztérium révén gyakran előfordult, hogy a törvényhatóságok levéltárrendezési és selejtezési kérdésekben tanácsokat kértek az Országos Levéltártól. Minden esetben meg is kapták a segítséget. Csupán egy területen létezett hivatalos kapcsolat intézményünk és a nevezett levéltárak között: a megyei és városi főlevéltárnokoknak előírt kezelői szakvizsgát az Országos Levéltárban kellett letenni. Pauler Gyula után egészen 1978-íg — kivéve a tanácsköztársasági intermezzót — az Országos Levéltár munkatársai közül nevezték ki az országos főlevéltárnokot, illetve később a főigazgatót. Utóbbi rang 1919-től illette meg az intézményvezetőt. Az intézmény élére 1904-ben Ováry Lipót, 1909-ben Tasnádi Nagy Gyula, 1913-ban Csánki Dezső, 1934-ben Herzog József, 1942-ben Jánossy Dénes, 1949-ben Ember Győző került. Az 1903-1912 közötti évtized nem volt a legfényesebb időszak az intézmény történetében. A személyzet körében viszály dúlt, hatalmas méreteket öltött a nemességigazolási munka, az iratátvétel helyhiány miatt gyakorlatilag szünetelt, szakmai tevékenység alig folyt. Viszont elérhető közelségbe került az új levéltár felépítése. Már Csánki volt az intézményvezető, amikor 1913 őszén Pecz Samu tervei szerint megkezdődött az építkezés a Bécsi kapu téren. Ezekben az években a levéltári anyag költöztetésre való előkészítése volt a fő teendő. 1917-ben a háborús viszonyok közepette leállt az építési munka a már csaknem elkészült új épületben. Sőt, hivatalokat, lakókat költöztettek be. A forradalmak okozta zűrzavarból az intézmény nehezen evickélt ki, több munkatársat elbocsátottak az 1920-as évek elején. Az 1920-as évek első felében jelentős változások mentek végbe a levéltár életében, elsősorban gróf Klebelsberg Kuno nagyívű kultúr- és tudománypolitikájának köszönhetően. Az intézmény a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium felügyelete alá került, majd a nagy közgyűjteményeket egybefogó önkormányzati szervezet, az Országos Magyar Gyűjtemény egyetem tagintézménye lett. Ez hivatalos tudományos tisztviselői státust biztosított a levéltárosoknak. (1934-ben az önkormányzati szervezet neve Magyar Nemzeti Múzeumra változott.) Az intézmény 1923-ban végre beköltözhetett új palotájába, igaz társbérlőket is kapott: itt helyezték el ugyanis a Hadtörténelmi Levéltárat, majd a Nemzeti Múzeum Levéltárát. Utóbbit 1934-ben egyesítették az Országos Levéltárral. Fontos 39