Levéltári Szemle, 55. (2005)

Levéltári Szemle, 55. (2005) 1. szám - Breinich Gábor: Az eszmétől a megvalósulásig: Budapest Főváros Levéltára új épülete / 41–55. o.

jén megkötött szerződést követően gyors ütemben kezdődtek meg a munkálatok. A határidő igen szoros volt, az eredeti elképzelésekhez ragaszkodva 2003. október 30-a volt a befejezési határidő. A közbeszerzési eljárás csaknem féléves csúszását azonban nem vették figyelembe, ami rendkívüli mértékben lecsökkentette a kivitelezők mozgásterét, és bármilyen, a munkálatokat hátráltató tényező veszélybe sodorhatta a vállalt határidő teljesítését. Szeptember második felében átadták az építési területet, és 2002. október 11-én Demszky Gábor főpolgármester már a zajló földmunkák közepette helyezhette el az épület alapkövét. Az építés folyamatának küzdelmei Az építkezés során heti rendszerességgel zajlottak le a koordinációs tárgyalások, ahol a kivitelezők, a beruházó képviselői és a tervezők mellett a levéltár képviselői is állandó résztvevők voltak. Az levéltári részvétel nem bizonyult feleslegesnek, hiszen gyakran kellett konfrontálódni nem csak a kivitelezőkkel, hanem néha a beruházóval is, mert a levéltár szakmai érdekei nem mindig az egyszerűbb megoldásokat igényelték. A határidőcsúszástól tartó kivitelezők, és a beruházási eljárás formai, jogi részét előtérbe helyező beruházási oldal között helyet foglalva gyakran kellett olyan gyors döntéseket hozni, amelyek következményei jelentősek lehettek a későbbi épülethasználat során. Ezekben a döntési helyzetekben a mérnöki-építői megközelítés és a levéltár szakmai szempontjai között közvetített szakmai tanácsaival Hacker Károly mérnök, beruházási szakértő, aki korábban a főváros beruházási biztosaként már bizonyította hozzáértését és szakmai igényességét. Ez alkalomból a levéltár által felkért tanácsadóként működött közre az építkezés során. Segítségéért a szerző ezúton is szeretné hálás köszönetét kifejezni. A Főpolgármesteri Hivatal Közbeszerzési Ügyosztálya korrekt módon úgy vonta be a levéltárat az építkezés menetébe, hogy a tervező és lebonyolító mellett az üzemeltetői oldal álláspontját is kikérte döntései meghozatala előtt. A döntések ugyan nem mindig estek egybe álláspontunkkal, ezt azonban tudomásul kellett vennünk. A konfliktusok gyakori forrása volt, hogy az építési tervek az 1998-1999. évi állapotot rögzítették, és a döntést előkészítő eljárás elhúzódása miatt a módosítási igényeket nem sikerült mindig rugalmasan kezelni. Hiányzott a tervek korszerűsítése és felülvizsgálata, a szakági tervezés dokumentumainak újbóli „összefésülése". Az „egyenértékű" műszaki megoldások erőltetése mögött gyakorta lehetett érezni a kivitelezők burkolt költségmegtakarítási kísérleteit, amelyeket nem mindig sikerült visszaverni. Különösen sok gond volt az informatikai rendszer kiépítésével, ahol a műszaki tartalom avulása miatt az átvételt követően is sorozatosan jelentkeztek gondok, és az üzemeltetőnek keményen be kellett avatkoznia saját szakembereivel a megfelelő színvonalú szolgáltatás elérése érdekében. A kivitelező konzorcium nem egyszerű döntési mechanizmusa — a három fél egyenrangú partnerként alakította ki álláspontját az egyes kérdésekben —, megfejelve a vertikálisan mélyen tagolt alvállalkozói rendszerrel, ahol egy fal hibás felrakásáért akár három alvállalkozó között kellett a felelőst kideríteni, megnehezítette a minőségi követelmények betartatását. A levéltári oldal sok esetben a minőségellenőrzési feladatok 47