Levéltári Szemle, 55. (2005)

Levéltári Szemle, 55. (2005) 4. szám - Á. Varga László: Kosján László (1955–2005) / 98–100. o.

elkészítésébe is, amelyben Nógrád vármegye gazdasági elitjének 1867 és 1918 közötti szerkezetváltását kívánta feltárni. Levéltárosi diplomáját 1987 júniusában, a Nógrád vármegye legnagyobb adófizetői a dualizmus korában című értekezéséért doktori oklevelét ugyanezen év júliusában vehette át. Addig végzett munkája elismeréseként, valamint koncepciózus, hosszú távú terveire tekintettel 1986. szeptember l-jén az intézmény második számú vezetője lett, és fiatalon komoly beleszólási lehetőséget kapott egy megyei intézmény levéltári és tudományos stratégiájának kialakításába. Már ilyen beosztásban vette ki részét a Salgótarjánban rendezett — a hagyományos történetírás bebetonozottnak hitt alapjait feszegető — első hazai társadalomtörténeti konferencia szervezéséből, lebonyolításából, amely rendezvény sikere aztán nagy lökést adott a Hajnal István Kör későbbi megalakulásához. (Egyébként ezen és a később rendezett társadalomtörténeti konferenciákon kezdték bontogatni szárnyaikat olyan fiatal tehetséges levéltáros-történész kollégák, mint Bősze Sándor, Dominkovits Péter. Hudi József, Odor Imre, Ö. Kovács József Ti lesik György, Tóth Ágnes és nem utolsó sorban Kosján Laci is.) Tehát 1987-re Laci látszólag révbe ért. Sikerült bepótolnia azt a hároméves lemaradást, amellyel 1977-ben indult. A bizalommal, a felkínált lehetőséggel legjobb tudása szerint megpróbált élni, azonban ambícióit szerencsére nem elégítette ki a doktori cím, az igazgató-helyettesi státusz. Már 1987-ben belekezdett ugyanis a legnagyobb adófizetők kutatásának térbeli kiterjesztésébe. Feiszt Györggyel, a Vas Megyei Levéltár levéltárosával közösen megpályáztak egy ösztöndíjat a Soros Alapítványnál, amely támogatás segítségével összegyűjtötték az észak-magyarországi és a dél-dunántúli megyék virilis-jegyzékeit, majd azokat számítógépes adatbázisba rendezték. A kutatás azokban az években az egyik legnagyobb reményekrejogosító társadalomtörténeti vállalkozásának számított hazánkban. Közben már a rendszerváltás évében — amikor fellángolt a megyeszékhely kapcsán Balassagyarmat és Salgótarján vitája — megírta egyik legjobb, bár befejezetlen tanulmányát Balassagyarmat és Losonc hasonló tárgyú küzdelméről a 20. század első évtizedéből. Ma már eldönthetetlen kérdés, hogy meddig jutott volna el a fenti témakörök elemzésében és annak monografikus feldolgozásában, ha nem jön közbe a rendszerváltás. De közbejött, és a '90-es évek elején a levéltárosok idejét — így Laciét is — nagyrészt lekötötték a kárpótlással járó feladatok, valamint a lebomló szocialista szektor gazdasági egységeinek felszámolásával, végelszámolásával kapcsolatos, halasztást nem tűrő, egyre sűrűsödő napi feladatok. S ö — aki éppen a 19. század magyar gazdasági elitjének (karriertörténetét tanulmányozta — nagyon jól érzékelte, hogy az aktív politizálás helyett, az alakulófélben lévő magángazdaság felé kell venni az irányt. Jól mérte fel, hogy alapvetően összeegyeztethető a csődhullám által sújtott szocialista kori gazdasági üzemek maradandó értékű iratai megmentésének piaci alapra helyezése és a selejtezés üzleti alapon történő végzése. így az őrzésért a levéltár máshonnan nem remélhető biztos pénzforráshozjutott, az iratok előkészítésért pedig az abban munkaidőn kívül részt vevő levéltárosok tettek szert tisztességes plusz jövedelemre. De ami a lényeg: egyedül a Nógrád Megyei Levéltár mondhatja el magáról széles e hazában — döntően Kosján Laci jóvoltából —, hogy megmentette minden felszámolt, végelszámolt volt szocialista kori nagy- és kisüzem maradandó értékű iratait (beleértve a brigádnaplókat, a vállalati mecenatúra dokumentumait, a volt vezetők és alkalmazottak legfontosabb személyzeti dossziéit is). 99