Levéltári Szemle, 55. (2005)

Levéltári Szemle, 55. (2005) 2. szám - HÍREK - Sóber Péter: Beszámoló az V. Bács-Kiskun Megyei Levéltári Napról / 90–92. o.

19. sz. közepére a tudatos betelepítés folyamata gyakorlatilag befejeződött a címben jelzett területen. Az előző évi levéltári naphoz hasonlóan, 2004-ben is tartott előadást Stevan Mackovic, a szabadkai Történelmi Levéltár igazgatója Zsidó gyáriparosok Szabadkán (1918-1945) mint a modernizáció tényezői címmel, magyar nyelven. Az előadásban elhangzott, hogy Szabadka összes gyártulajdonosa zsidó származású volt, a részvénytulajdonosok szintén, miközben az 1921. évi népszámlás során számarányuk nem érte el az 5%-ot. A város fejlődését jól mutatja, hogy míg 1921-ben 21 gyár működött, addig 193l-re ez a szám 66-ra nőtt. Főként az élelmiszeriparban, a halfeldolgozásban, a konzerviparban, nyomdaiparban és bőriparban tevékenykedtek zsidó gyárosok. Gazdagságukhoz mért fényűző életmódot folytattak, villákban és palotákban laktak, gépkocsival rendelkeztek. A társasági életben is részt vettek, sportköröket, klubokat szerveztek, és tagjai voltak szabadkőműves páholyoknak is. Tatjána Segedincev szintén a szabadkai Történelmi Levéltár munkatársaként tartott előadást az orosz emigráció kialakulásáról, életéről Orosz emigráció Szabadkán a két világháború között címmel. Az első világháború után sokan vándoroltak be az akkor megalakuló Szerb-Horvát-Szlovén Királyság területére, főként a Vajdaságba. Ezen a területen sok nemzetiség élt együtt az évszázadok során, és ebbe a sokszínű világba érkeztek meg az orosz menekültek, akik főként a hazájukban egyre inkább kibontakozó kommunista terror elől a menekülést, kivándorlást választották. Jellemző, hogy az orosz bevándoroltak 65%-a értelmiségi volt, az új állam elitje ezért, és a kulturális hasonlóság miatt is támogatta letelepedésüket. Jobbára az államigazgatásban kaptak munkát, pl. a tanácsnál, és a postánál kezdtek dolgozni. Ugyanakkor — mivel betelepülők voltak — jóval kevesebbet kerestek, mint az ország állampolgárai. Ezért az 1930-as években már tömegesen kérték honosításukat. Az állampolgárság elnyerése volt asszimilációjuk betetőzése. Ö. Kovács József, a Miskolci Egyetem tanszékvezető docense — a házigazda levéltár korábbi munkatársa — Zsidók a Duna-Tisza közén a 18-19. században címmel tartotta meg előadását. Kiemelte, hogy a zsidók és magyarok között sokféle konfliktusforrás létezett, amelyek az eltérő kultúrából, mentalitásból, vallásból, és az ezekhez kapcsolódó különbözőségekből fakadtak. Nem szabad elfelejteni, hogy a zsidó emancipáció csak évtizedes kemény küzdelmek árán valósulhatott meg a 19. sz. második felére. Ugyanakkor a zsidóság maga is heterogén volt, ami nagyban megnehezíti a történeti kutatást. A Duna-Tisza közén sok helyen volt megfigyelhető a tömbösödés jelensége, pl. Nagykőrösön és Kecskeméten. A történész hangsúlyozta, hogy a református többségű településeken — főként a városokban — több zsidó élt, mint a katolikus többségű helyeken. Az utolsó három előadás már a jelenbe vezette a hallgatóságot, és az ezredforduló utáni évek állapotait ismertette. Mindhárom meghívott előadó az MTA Kisebbségkutatási Intézetének munkatársaként kutatja a határainkon belül és túl élő kisebbségek számának alakulását, be- és kivándorlásának arányait, identitásuk milyenségét, változásait. Tóth Ágnes, az MTA Kisebbségkutatási Intézetének igazgató-helyettese (a BKMÖL korábbi igazgatója) Identitás — migráció — modernitás címmel mutatta be kutatásának eredményeit. Az ábrákkal, grafikonokkal színesített előadás a mai empirikus szocioló91