Levéltári Szemle, 55. (2005)

Levéltári Szemle, 55. (2005) 2. szám - Szabadi István: "Habent sua fata...": adalékok a 20. századi tiszántúli református levéltártörténethez / 47–52. o.

SZABADI ISTVÁN „HABENT SUA FATA ..." ADALÉKOK A 20. SZÁZADI TISZÁNTÚLI REFORMÁTUS LEVÉLTÁRTÖRTÉNETHEZ A Tiszántúli Református Egyházkerület a reformáció után az országnak a Tiszától keletre eső területeit foglalta magába és Erdélyig terjedt (tehát hozzátartozott a Partium, sőt a valójában Tiszáninnenen lévő Bereg vármegye is) 763 egyházközséggel. Az ellenreformáció által megtizedelt gyülekezetek száma 536-ra csökkent, ami 31%-os veszteséget jelent. Az egyházkerület élén superintendens (püspök) állott, a következő szervezeti szinten az egyházmegyéket találjuk, élükön a seniorokkal (esperesekkel), az egyházmegyéket az egyházközségek alkották, és ez az egyházszerkezet él ma is. A történelmi Tiszántúl egyházmegyéinek száma mindig 13-14 körül mozgott (1734-ben a zarándi egyházmegye már megszűntként volt nyilvántartva, 1822-ben pedig a Szilágyság került az erdélyi egyházkerülethez). Az egyházmegyék határai ritkán követték a vármegyék területét, nemegyszer nevükben sem utaltak reá (mint a debreceni, érmelléki, kunsági, nagybányai tractus, azaz egyházmegye). A Kárpát-medence reformátusságának mintegy fele a Tiszántúlon élt. 1920 után a Tiszántúli Református Egyházkerületből az akkori Csehszlovákiához csaknem 90 egyházközség került mintegy 140 000 református lélekkel, Romániához a partiumi és a bánsági rész Máramarostól le egészen Orsováig 183 anyaegyházban és a hozzájuk tartozó filiákban mintegy 250 000 reformátussal, és még a Szerb-HorvátSzlovén Királysághoz is került 9 egyházközség néhány szórvánnyal. A békekötés után csak három évvel került sor az egyházigazgatás megszervezésére az akkori Csehszlovák Köztársaságban, A református zsinat alakuló ülése 1923-ban ült össze Léván, és bár az elkészített egyházalkotmány-tervezetet többszöri kérelmezés után sem hagyta jóvá a kormány, az egyház szervezetileg életképes volt. Három egyházkerület alakult, a volt tiszántúli részek a munkácsi székhelyű Kárpátaljai Egyházkerülethez tartoztak, Bertók Béla irányítása alatt. A gyülekezetek — még a legkisebbek, a 150-200 lelkesek is — nemcsak a lelkipásztorról és a templomról, hanem az iskoláról és a tanítóról is gondoskodtak, aminek kulcsszerepe volt a vallási és nemzeti azonosságtudat megőrzésében. Romániában, az új helyzetben két lehetőség kínálkozott az egyház megszervezésére: csatlakozás az Erdélyi Egyházkerülethez vagy önálló kerület létrehozása. Az utóbbira került sor: 1921-ben kimondták a nagyváradi székhelyű Királyhágómelléki Református Egyházkerület megalakulását, 1922 februárjában beiktatták hivatalába első püspökét, Sulyok István volt bihari esperest. A román állam részéről 1926-ban történt meg az egyházkerület elismerése. A Tiszántúli Egyházkerületből átkerült nyolc egyházmegyéből hat alakult, név szerint a nagybányai (19 egyházközség), a nagykárolyi (16), az érmelléki (34), a bihari (30), a nagyszalontai (29) és a bánsági (25). Az új kerület püspöki hivatala a nagyvárad-újvárosi parókia épületében működött 1936-ig, amikor elkészült a püspöki palota, és a királyhágómelléki kerület gyarapodásnak indult levéltári anyaga is ide került át, átélve számtalan, a levéltári anyagra nézve általában is vesze47