Levéltári Szemle, 54. (2004)

Levéltári Szemle, 54. (2004) 1. szám - MÉRLEG - Takács Tibor: Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyháza önkormányzata (1753–1848) / 64–67. o.

A kötet második fö része a forrásközlés, amely az önkormányzati szervekre, tisztségekre, hivatalokra vonatkozó csaknem valamennyi levéltári forrást tartalmazza. Azért csaknem teljes, mert az utóbbi években más kiadványokban megjelent forrásokat nem közölte újra a szerző. Mint forrásközlés, a kötet illeszkedik a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára forráspublikációinak a sorába. Ezek a publikációk nemcsak igényesen szerkesztve, természetesen a tudományos forrásközlés normáit szem előtt tartva, hanem színvonalas kivitelezésben is látnak napvilágot, méltán országos elismerést biztosítva a levéltárnak. Ezek a források illusztrálják a tanulmány fontos megállapításait, ugyanakkor önmagukban is jelzik a Nyíregyháza önkormányzatában bekövetkezett főbb fejlődési folyamatokat. Egy dolgot szeretnék kiemelni: a professzionalizációt, vagyis azt, hogy a gazdák által „mellékfoglalkozásként" viselt tisztségek fokozatosan szakértelmiségiek által betöltött hivatalokká váltak. Bemutatják a források, hogy a differenciálódó mezővárosi társadalom változó igényeinek megfelelően miként differenciálódott az igazgatási szervezet is. Már önmagában az is árulkodó, hogy a források zöme a 19. századból való, amikor fokozódó igény jelentkezett a hatáskörök pontosabb el- és körülhatárolására. A közölt források mindazonáltal nem csupán igazgatástörténeti szempontból érdekesek, hiszen a város társadalmáról, a város életéről, mindennapjairól is tudósítanak, tehát művelődés- és társadalomtörténeti forrásként is hasznosíthatóak. Arról nem is beszélve, hogy a több évszázados szövegek olvasása önmagában is irodalmi élményt jelenthet. A harmadik rész az önkormányzat testületeinek tagjait, a tisztségek és hivatalok viselőit tartalmazza, szintén a teljesség igényével. Az archontológia is kiválóan illusztrálja az igazgatási szervezet változásait: kezdetben a tisztségviselőket évente választották, a későbbiek folyamán egyre gyakoribbá váltak az újraválasztások, majd a tisztségviselőket egyre hosszabb időre választották meg, illetve nevezték ki. Az is kiolvasható belőle, hogy az önkormányzat gyarapodó és differenciálódó feladatai egyre inkább megkövetelték, hogy az igazgatásban már tapasztalatot szerzett, illetve egyre inkább jogi szaktudással rendelkező személyek töltsék be a tisztségeket. Az archontológiához melléklet kapcsolódik, amely azokat a családokat mutatja be, amelyek tagjai több tisztséget is viseltek a korszakban. A családok, személyek kiemelése azért jelentős, mert rámutat, hogy kik játszottak domináns szerepet a város életében az újratelepítést követő évszázadban. Ezenkívül e személyek körére a korszakkal kapcsolatos munkákban eddig jórészt nem használt társadalomtörténeti fogalmat, az igazgatási elit fogalmát használja. Kujbusné Mecsei Éva munkája egy közösség belső életét, önszerveződését mutatja be: hogyan vált a szóbeliség által dominált, egyszerű, patriarchális igazgatási szervezet egy összetett önkormányzati, igazgatási feladatokat ellátó, bürokratizált és professzionalizált hivatali szervezetté. Ezzel párhuzamosan pedig hogyan távolodott el egymástól a helyi társadalom és a helyi bürokrácia: egyrészt azáltal, hogy folyamatosan szigorodtak e tisztviselővé válás kritériumai, ezáltal szűkült a potenciális tisztviselők száma, másrészt azáltal, hogy a kollektív vezető testületek megalakulásával a tisztviselők választása, kinevezése is ezek feladatává vált. Lényegében elmondható, hogy helyi szinten a közvetlen demokráciát felváltotta a képviseleti demokrácia. Végezetül ki szeretnék emelni még egy dolgot. A szerző .széles körű szakirodalmi tájékozottsága ellenére sem igyekszik a korszakkal foglalkozó igazgatás- és köztörténeti munkák, nagy országos összefoglalások megállapításait „beleerőszakolni" munkájába. Csupán a hasonló jellegű feldolgozások párhuzamait jelzi, pl. Gyöngyös, Debrecen pél66