Levéltári Szemle, 54. (2004)

Levéltári Szemle, 54. (2004) 1. szám - Bilkei Irén: Adatok Zala megye 16. századi archontológiájához / 39–57. o.

Az utóbbi években végzett kutatásaim, amelyeket a zalai hiteleshelyek kora újkori regesztázása 10 és a vármegyei archontológia középkori és kora újkori részeinek összeál­lítása 11 kapcsán végeztem, annyi új adatot eredményeztek a forrásokban egyébként nem bővelkedő korszakra vonatkozóan, hogy érdemesnek látszott a hivatalvállaló köznemes­ség kérdését újra felvetni, az eddigi eredményeket az újakkal kiegészíteni, valamint néhány új szempontot is bevonni a vizsgálódásba. Jelen dolgozat forrásanyagául a zalavári és kapornaki hiteleshelyi regeszták szolgál­tak, 12 kiegészítve az eddig közölt oklevelekből és levelekből, valamint az adott korszak­ra vonatkozó vármegyei közgyűlési jegyzőkönyvekből nyert adatokkal. 13 Az anyaggyűj­tés kezdő időpontja természetszerűleg 1527 volt, a záró időpont pedig /. Ferdinánd uralkodásának utolsó éve, 1564. Visszatérve a kora újkori köznemességre, ismeretes, hogy ez a réteg adta a várme­gyék vezető rétegét és fontosabb tisztségviselőit, akik éppen ebben a korban váltak a politizálás egyre jelentősebb tényezőivé. A vármegye működésére a Mohács utáni két évtizedből a tisztségviselők folyamatos említése és a sedriákra, közgyűlésekre való uta­lás a bizonyíték. 14 Az alábbi táblázatokban Zala vármegye 1527 és 1564 közötti tiszt­ségviselői közül a fő-, és alispánok, valamint a szolgabírák és alszolgabírák névsorát kíséreltem meg teljesebbé tenni. 15 (Megjegyzendő, hogy mint minden archontológia, ez is folyamatos kiegészítésre szorul, további kutatások — pl. a családi levéltárakban — új neveket és pontosabb hivatalviselési adatokat fognak eredményezni.) A főispánok névsorát (1. táblázat) végignézve látható, hogy továbbra sem került elő adat közvetlenül 1526 utáni főispánról. Szapolyai János 1527. évi budai országgyűlésén sem a főispán képviselte Zalát, hanem a három követ: Gyulafi István, Háshágyi Dénes és Csányi Balázs, 16 ez utóbbi volt egyébként a Mohács előtti egyik utolsó alispán. Az 1534. év második felében említik először zalai főispánként Devecseri Choron Andrást, aki előtte veszprémi alispán, 17 és 1537. januárban Monyorókeréki Erdődi Pétert, aki előtte vasi főispán volt. 18 Valószínűleg mindketten I, Ferdinándtól kapták tisztségüket, lü BlLKEI IRÉN: A zalavári és kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak oklevélregesztái 1527-1541. Zalaegerszeg, 1999. (Zalai Gyűjtemény, 47.); BlLKEI ÍRÉN: A zalavári és kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak oklevélregesztái 1542-1544. Zalaegerszeg, 2002. (Zalai Gyűjtemény, 54.) 11 BlLKEI IRÉN: Zala megye közigazgatása a kezdetektől 1541-ig. Zala megye archontológiája 1138-2000. Szerk. MOLNÁR ANDRÁS. Zalaegerszeg, 2000. (Zalai Gyűjtemény, 50) 9-21.; TURBULY ÉVA: Zala megye közigazgatása 1541-1750. Zala megye archontológiája, i. m. 23-46. 12 Jelen dolgozat írásának időpontjában (2003 júliusa) elkészült kéziratban a harmadik kötet anyaga is az 1545­1548. közötti évekből, kb. 220 regeszta. Ezekre a továbbiakban a hiteleshely eredeti numerusával hivatko­zom. Zala Megyei Levéltár (= ZML) XII. I. A zalavári és a kapornaki konventek hiteleshelyi levéltára (= XII. I.) 13 BUNYITAY VlNCE-RAPAICS RAJMUND-KARÁCSONYI JÁNOS: Egyháztörténelmi emlékek a magyarországi hitújítás korából. 1-5. köt. Bp., 1902-1912.; Enyingi Török Bálint. A bev. írta és a forrásokat közzéteszi BESSENYEI JÓZSEF. Bp., 1994.; 500 magyar levél a XVI. századból. Csányi Ákos levelei Nádasdy Tamáshoz 1549-1562. 1-2. köt. Kiadja ŐZE SÁNDOR. Bp., 1996.; BlLKEI IRÉN-TURBULY ÉVA: Zala vármegye közgyű­lésijegyzőkönyveinek regesztái 1555-1711. 1. köt. 1555-1603. Zalaegerszeg, 1989. (Zalai Gyűjtemény, 29.) 14 Zala megye archontológiája, i. m. 17-18. 15 L. Zala megye archontológiája, i. m. Címtár 241-284. közötti névsorokban. 16 Magyar Országgyűlési Emlékek. Monumenta comitialia regni Hungáriáé 1. 1526-1536. Szerk.: FRAKNÓI VILMOS. Bp., 1874.103. 17 HORVÁTH RICHÁRD: Veszprém megye tisztségviselői a későközépkorban. 1458-1526. Fons, 7. (2000) 2. sz. 260-261. 18 BUNYITAY V.-RAPAICS R.-KARÁCSONYI J.: i. m. 3. köt. nr. 323. 40

Next

/
Oldalképek
Tartalom