Levéltári Szemle, 54. (2004)

Levéltári Szemle, 54. (2004) 3. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Petrikné Vámos Ida: A Nógrád Megyei Levéltár balassagyarmati részlegének létrejötte és működésének első évtizede / 67–70. o.

LEVÉLTÁRTÖRTÉNET PETRIKNE VÁMOS IDA A NÓGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR BALASSAGYARMATI RÉSZLEGÉNEK LÉTREJÖTTE ÉS MŰKÖDÉSÉNEK ELSŐ ÉVTIZEDE* A Nógrád Megyei Levéltár balassagyarmati részlegének létrejötte szorosan összefügg az anyaintézmény háború utáni történetével Az 1945-ben a városba bevonuló szovjet csapatok hadikórházi célokra vették igénybe a megyeházát, ahonnan ki kellett költöz­tetni a levéltárat. Az iratokat halomba rakva, az alispáni hivatal négy helyiségében és a Nagy Iván Múzeum alagsorában helyezték el. Éveken át sem méltó elhelyezésére, sem a megfelelő személyzet alkalmazására nem fordított gondot a megye. Az Elnöki Tanács az 1950:XXIX. törvényerejű rendelettel — a vármegyei, városi levéltárakat megszüntetve — létrehozta az állami levéltárak egységes rendszerét, köz­ponti irányítását pedig a Levéltárak Országos Központjának (LOK) feladatává tette. Az államosítás időpontjában Nógrád megye székhelye Balassagyarmat helyett Salgótarján lett. Salgótarján a megyei igazgatási intézmények fogadására sem volt megfelelően felkészülve, a levéltári anyagnak az új megyeszékhelyen történő elhelyezésére pedig végképp nem voltak meg a feltételek. Az elhelyezési nehézségek miatt a LOK úgy hatá­rozott, hogy a levéltári anyagot a Pest Megyei Állami Közlevéltár őrizetébe utalja. Az 1951-ben Balassagyarmatról rendezetlenül elszállított Nógrád megyei levéltári anyag Budapesten osztozott a Pest Megyei Levéltár mostoha elhelyezési viszonyaiban. A váro­si anyag a Gorkij fasorba, a községi iratok az Üllői úti pinceraktárba, a többi anyag pedig a Vigadó tér és a volt Tanács körút alagsori raktáraiba került. 1 A volt törvényhatósági levéltárak 1968. január l-jével, 17 esztendős állami múlttal a hátuk mögött kerültek vissza a megyékhez, ugyanis a minisztertanács a 2045/1967. határozattal az állami területi levéltárakat tanácsi irányítás alá helyezte. A Nógrád Megyei Tanács 1966. novemberében, a tanácsi irányítás alá helyezéssel szinte egy idő­ben döntött arról, hogy a levéltárat Salgótarján székhellyel visszatelepíti Nógrád me­gyébe. 2 Egy évvel később, a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága 1967. november 8-án tartott ülésén határozott a levéltár elhelyezéséről. 3 A fenntartó — ideiglenes megoldás­A tanulmány a balassagyarmati levéltári részleg alapításának 30-ik évfordulóján, 2004. május 27-én tartott előadás rövidített és szerkesztett anyaga. Az iratokat a Pest Megyei Levéltár azóta elhunyt két kitűnő levéltárosa, Jánosi Ferenc és Romhányi Emil rendezte. Munkájuk eredményeként jelent meg 1970-ben a Nógrád Megyei Levéltár első fondjegyzéke is. Nógrád megye tanácsai a művelődésért 1950-1970. Dokumentumok a Nógrád megyei tanácsok működésé­hez. Szerk.: SCHNEIDER MIKLÓS. Salgótarján, 1975. (Adatok és Források a Nógrád Megyei Levéltárból, 5.) 101. dok. Schneider Miklós (1933-1981) előbb Szentesen volt levéltáros, majd a Nógrád Megyei Levéltár igazgatója lett. Uo. 67

Next

/
Oldalképek
Tartalom