Levéltári Szemle, 54. (2004)

Levéltári Szemle, 54. (2004) 3. szám - Farkas József: A gödöllői koronauradalom felügyelete és igazgatása a dualizmus idején / 20–37. o.

mányzatban, kezdetben gróf Szapáry Gyula miniszterelnök látta el ennek a tárcának a vezetését is, majd Wekerle Sándor kormány idején került a tárca élére hozzáértő szakember gr ói Bethlen András személyében. Az új miniszter szakképzett, hozzáértő emberek bevonásával kezdte meg az átvett uradalmak átvizsgálását. 1892-ben Deininger Imrét, a keszthelyi gazdasági tanintézet igazgatóját, aki korábban a magyaróvári akadémia tanára is volt, kiküldte Gödöllőre, hogy értékelje az ottani viszonyokat és tegyen javaslatot arra, hogy a gazdaságot miként lehetne jövedelmezővé tenni. Voltaképpen ezzel kezdődtek meg a korszakos változások Gödöllőn. A szakember megtette jelentését, amelyből teljesen leromlott, kizsigerelt, korszerűtlen gazdaság képe rajzolódott ki. A Deininger-féle javaslatban komoly anyagi beruházások szerepeltek. Ezt a minisztérium nem tudta vállalni, de megbízták Deiningert az igazgatói teendők ellátásával, továbbá azzal, hogy keressen módot a szükséges pénzek előteremtésére. Hosszas alkudozások után reális esélyek nyíltak a gazdaság fellendítésére, így Deininger elvállalta az igazgatói megbízást, és 1892 szeptemberében megkapta a végleges kinevezést. Az új igazgató elődeinél lényegesen kedvezőbb helyzetbe került. Ő közvetlenül intézhette leveleit a miniszterhez, így nem vesztek el a gazdaság ügyei a bürokrácia útvesztőiben. Terveit zömmel megvalósíthatta, elődeinél lényegesen nagyobb szabadságot élvezett. Az addig gabonatermelésre és juhtenyésztésre koncentráló gazdaságot gyökeresen átalakította. Korszerű, szar vasmar ha-tenyésztésen alapuló tejgazdaságok jöttek létre, a gabonatermelést zömmel a takarmánytermelés váltotta fel. Megindult a gépesítés és az egész gazdaság korszerűsítése. Új ispánságot szervezett az Ilkamajorban és Haraszton; elsősorban ezeken a helyeken koncentrálódott a szarvasmarha-tenyésztés. Deininger 1893-ra elérte, hogy a gazdaság visszanyerje gazdálkodási önállóságát is. A központi ispán, Szántó Menyhért számtartói kinevezést kapott, egy pénztárost és egy pénztári ellenőrt is alkalmaztak. A számtartó ispáni megbízás az 1867 előtti Sina-féle vezetési gyakorlat visszaállítását mutatta. Rajtuk kívül öt ispán tevékenykedett, továbbá két gazdasági segéd és gyakornok, egy műszaki irodatiszt, egy rét- és vízmester (a halastavak miatt), egy orvos, valamint — erre már régen szükség lett volna — egy állatorvos is. Deininger szigorú rendet tartott, ő maga mindent felügyelt, emellett havonta voltak tisztiszéki ülések is. Deininger Imre törekvései és eredményei nagyban motiválták az 1895-ben hivatalba lépő, ambiciózus új földművelésügyi miniszter, Darányi Ignác törekvéseit. Darányi még 1895-ben egyesítette a ménesbirtokok és a gödöllői koronauradalom felügyeletét. Mezőhegyes, Bábolna, Kisbér, Fogaras ménesbirtokai, bár katonai célokat is elláttak, ekkor már a magyar állam kezelésében voltak. Ezek 1900-ban bővültek a bukin-palánkai csikótelep létrehozásával. Az e birtokokhoz tartozó mezőgazdasági területek feladata az volt, hogy a ménesek számára takarmányt termeljenek, de más irányú mezőgazdasági termelést is folytattak. A miniszter célja az volt ezeknek a területeknek az összevonásával, hogy a jövedelemből csökkentsék a költséges lótenyésztés állami többletkiadásait. Ezeknek a birtokoknak az együttes kezelésével Darányi másik úttörő törekvését kívánta megvalósítani, amely arra irányult, hogy ezek a gazdaságok, elsősorban a gödöllői, mintagazdaságokká váljanak mezőgazdasági iskolák létrehozásával, korszerű állattenyésztéssel és földműveléssel. Azt akarta elérni, hogy a kisgazdák tenyészállatokhoz jussanak, és ezek a gazdaságok az odalátogatók számára a korszerű földművelés és korszerű állattenyésztés iskolái legyenek. Ennek érdekében Gödöllőn 1891-ben baromfitenyésztő telepet, 1899-ben méhészeti gazdaságot, 1901-ben faiskolát, majd szeszgyárat 36