Levéltári Szemle, 54. (2004)

Levéltári Szemle, 54. (2004) 2. szám - MÉRLEG - Majdán János: Lengvári István-Ódor Imre (szerk): Baranya emlékszám az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére / 67–74. o.

esett csorbát. Mór ozorai vállalkozásában is közrejátszott a szerbek előli megfutamodásuk elfelejtetése, és ettől a győzelemtől kezdve többé nem gúnyolták a Perczelek által is vezetett tolnaiakat. A család többi tagja közül harcoltak a magyar oldalon, de tevékenykedtek a császári táborban, közigazgatásban is. Teljesen egyet kell érteni összegző megállapításával: „A Perczel családban a magyar forradalom és szabadságharc történéseihez viszonyulás minden színárnyalata fellelhető. E család története kicsiben nemzetünk története." A tanulmány végén részletes lista található a „lobbanékony" Mór 24 csatájáról, melyből 19 összecsapást vezetésével megnyertek. Remélhetőleg az alapos összegzés egy készülő monográfia adattára, melynek megírásával adós a szakma, s melyre leginkább Dobos Gyula volna hivatott. A szomszéd vármegye ügyei napvilágra kerülnek Cserna Anna tanulmányában is, aki Batthyány Kázmér baranyai és Sztankovánszky Imre tolnai főispán-kormánybiztosok levelezése címen adta közre dolgozatát. A személyek rövid pályafutásának ismertetése után az 1848. szeptember 25-e és 1849. február 3-a közötti levélváltásból kiderül a veszélyhelyzetben lévő főispánok viselkedési formájának két lehetséges típusa. Batthyány Kázmér személyesen állt a baranyai hadműveletek élére és megyéje vezetését — törvényes felhatalmazás alapján — a katonai ügyekre is kiterjesztette. Sztankovánszky Imre továbbra is elsősorban a közigazgatás vezetőjének tartotta magát, és a katonaság kiállítása, felszerelése számára hivatali feladat volt, közvetlenül nem avatkozott be semmiféle hadműveletbe. E két kiváló főispán -— az eltérő módszere ellenére — természetesen a forradalmat szolgálta és mindent megtettek a vezetésük alatt álló megye ügyeinek gyors, hatékony rendezésére. A mellékelt források olvasása után teljesen jogosan állapította meg a szerző e két főispánról: „Egymás hivatali erényeinek elismerésén túl a szimpátia is összekötötte őket. Nagyra becsülték az olyan emberi értékeket, mint a kötelességtudást, a lelkiismeretességet, a következetességet, amelyek mindkettőjüket jellemzett." Cserna Anna új forrásokat mutatott be e levelekkel, amelyek ismerete „bővíti a hivatalos jelentések, beszámolók, a felsőbb hatóságokkal való érintkezésben keletkezett dokumentumok körét, elősegítve az 1848/49-es történések árnyaltabb feltárását." Füzes Miklós mint levéltáros-történész, nagyon sokat tett Batthyány Kázmér életének és tevékenységének feldolgozásáért. A jelen kötetben közreadott írása további fontos, eddig hozzá nem férhető forrásokat ad köze Batthyány Kázmér gróf dilemmája (A magyar külpolitika alternatívái 1849 április-júliusában) címmel. A debreceni trónfosztás után külügyminiszternek felkért Batthyány az országgyűlés egyik legnagyobb tekintélynek örvendő tagjától, Palóczy László borsodi képviselőtől és korelnöktől kért külpolitikai összegzést döntése előtt. Ezt a négyoldalas elemzést találta meg a szerző Bécsben Alexander Bach belügyminiszter iratai között. A mai olvasót is megdöbbenti az az éleslátás, logikus okfejtés, amelyben Palóczy a bécsi kongresszus döntéseiből kiindulva, a Szent Szövetség működésén át eljut a korabeli szabadságmozgalmak elemzéséig. Tíz lépésben részletezte a magyar külpolitikai helyzetet is alapvetően befolyásoló európai eseményeket, amelynek sorrendje, logikája egy mai tudományos feldolgozásra emlékezteti az olvasót. Végezetül nagyon reális következtetést vont le Batthyány számára: „Ahogy semmi más idvet várni nem lehet — hanem reánk magyarokra nézve is unica salus (egyedül üdvözítő)! Anglia!" A kontinensen a mérleg nyelvének szerepét játszó Anglia fontosságát ilyen határozottan kevesen ismerték fel a magyar politikusok közül. A fellelt elemzés bizonyára hozzájárult Batthyány minisztériumi felkérésre megfogalmazott igenlő válaszában. A szerző e levéllel együtt további 24 dokumentumot is megta71