Levéltári Szemle, 54. (2004)

Levéltári Szemle, 54. (2004) 2. szám - MÉRLEG - Majdán János: Lengvári István-Ódor Imre (szerk): Baranya emlékszám az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére / 67–74. o.

javítása érdekében; nem egymással szövetséget keresve, hanem elszigetelten lépett küzdőtérre. Először elégedetlenségének hangot adva, aztán közigazgatási panasz formájában, majd erőszakos eszközökhöz nyúlva keresett megoldást bajaira." E fontos megállapítások mellett a szerző leszögezi, hogy a forradalom alatt nem parasztmozgalmakról beszélhetünk, hanem „a társadalmi modellváltás során keletkezett konfliktusok és azok kezelési módjairól szól a történet." A fenti logikát folytatva nagyon helyesen állapítja meg a tanulmány írója, hogy parasztmegmozdulások 1849-ben is voltak — függetlenül a korábbi történészi elhallgatásoktól. A parasztságon belüli tagozódáshoz kapcsolódó követelések rövid említésekor a recenzens hiányolja a remanenciális földek említését, amelyek részletezése talán közelebb visz Hudi — már idézett — helyes megállapításához a konzervatív hozzáállásról. Közismert, hogy a polgári átalakulás előtt a zsellérség körében bizonyos tájakon nagyon sok család használt maradványföldeket, és ugyanezen gazdaságok sikeresen kapcsolódtak be a napóleoni háborúk időszakától az egyre bővülő piaci lehetőségek kihasználásába. Véleményem szerint elsősorban ezzel indokolható a cikkíró által megállapított paraszti konzervativizmus. A tanulmány érdekessége, hogy a szerző függeléket csatolt a dolgozat végére, amelyben négy eredeti forrást közöl a témakörből. A Veszprém megyei feljegyzések, jegyzőkönyvek egyértelműen jelzik a változások nagy társadalmi átrétegzödést kiváltó hatásait. Baranya földrajzi elhelyezkedéséből adódóan már 1848 nyarán átvonuló és ide érkező hadakat látott el. Erről a katonai mozgásról írt Hermann Róbert Adatok a drávai védvonal történetéhez 1848 június-szeptember címmel elemzést. Ennek a tanulmánynak is nagy érdeme, hogy a horvátországi előzményekről, illetve a magyar kormány és a bán kapcsolatáról kiválóan használható rövid összegzést ad Az előzmények alcím alatt. A Dráva mentén kialakított védvonal ügyeit bemutatva kiderül, hogy a Csányi László kormánybiztos kezei alá rendelt Zala, Somogy, Baranya és Tolna megyék, valamint Pécs szabad királyi város nemzetőrei és a térségbe vezényelt sorkatonaság legnagyobb létszáma meghaladta a 35 000 főt, de a csapatok ekkora jelenléte július végén csak néhány hétre korlátozódott. Ekkor egyrészt két sorzászlóaljat és több ezer nemzetőrt vezényeltek a bácskai hadszíntérre, másrészt egyre nehezebben ment az önkéntes nemzetőrök megyénkénti kiállítása, a kéthetenkénti váltásuk. Pedig az érintett önkormányzatokon túl Vas és Veszprém is kiállította 3000, illetve 4000 főnyi önkéntesét. A részletek pontos ismeretében a szerző joggal állapítja meg: „A legnagyobb problémát azonban a fegyverhiány okozta." Idézi Csány július 5-én a miniszterelnöknek írt levelét: „... ha birtokomban lévő 2040 puska és 25 ezer tagbul álló örsereg közt párvonalt húzok, nem tudom, sírjak-e? vagy nevessek?" A katonák is hasonlóan láttak a gondokat, mivel Ottinger augusztus elsején jelentette a budai főhadparancsnoknak: „... az egész állandó nemeztőrség, amelyből jelenleg 28 000 ember a Dráva-szegtől a Muráig táborozik, 1000 kovás szuronyos puskával, 1500 gyutacsos szuronyos fegyverrel, 400 régimódi dragonyos karabéllyal van felfegyverezve, a többi, mint már jelentettem, dárdákkal és kaszákkal van felszerelve." Mindebből levont következtetésként állapítja meg a szerző: „250-290 kilométer hosszú szakaszon ez az erő csak határőrizeti feladatokat láthatott le, s semmi esetre sem volt alkalmas még helyi támadó akciókra sem." Igazat kell adni neki: „A védvonal mindaddig alkalmas volt feladatának ellátására, amíg Jellacic nem határozta el magát komoly támadásra." A Dráva-vonal nehéz helyzetéről születtek ugyan írások korábban is, de a tanulmányban a — megyék mozgósításainak részletezése mellett — két teljesen új szempontot vetett fel a szerző. Az egyik a horvát oldalon keletkezett je69