Levéltári Szemle, 54. (2004)

Levéltári Szemle, 54. (2004) 2. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Lakatos Andor: A katolikus levéltárak. Múlt és jelen / 51–59. o.

hiteleshelyi tevékenység, a katolikus egyház újra jelentős birtokokhoz jutott a töröktől visszafoglalt területeken. A legtöbb levéltár iratsorozatai ettől az időtől fogva már folyamatosak, a plébániák levéltárai is gyarapodásnak indultak, bővült az írásbeliség. Ezt a folyamatot természetesen nem nézte tétlenül az állam sem, sőt a Habsburg-uralkodók tevékeny, meghatározó szervezői lettek a katolikus egyház újjáépítésének. Mária Terézia uralkodói főkegyúri jogát tágan értelmezve, néhány óriási méretű egyházmegyét felszabdalva új egyházmegyéket is alapított (az új alapítások a területükre vonatkozó régi iratokat általában megkapták „anyaegyházmegyéiktől"). A püspöki, kanonoki kinevezések jogának következetes, egyre szélesebb körű alkalmazása révén a királyok számára megnőtt a beavatkozás lehetősége. Miközben szigorúan szabályozták az egyházi birtokok gazdálkodását, a felvilágosult uralkodók céljai (mint pl. az ország erőforrásainak, lélekszámának felmérése, vagy éppen hasznos gyakorlati ismeretek terjesztése, népszerűsítése) gyakran az egyházi szervezet közreműködésével valósulhattak meg. Közben 1723-ban törvény született az ország levéltárának létrehozásáról. Az Archívum Regni anyagának gyűjtése során a hiteleshelyek levéltárait is felszólították, hogy jelentsék, illetve adják át országos vonatkozású irataikat. 1755 júliusában a. pozsonyi káptalan levéltárából 11 országos érdekű iratot válogattak ki, amiről a nádort is értesítették. Más hiteleshelyek válaszaiból azonban az derült ki, hogy az elmúlt századok eseményei sok helyen teljes pusztulást okoztak, ezért alig tudtak országos érdekű iratokat felajánlani. A felvilágosultság jegyében fogant uralkodói célok a szerzetesrendek életében gyakran nagy nehézségeket okoztak: 1773-ban a Magyar Kamara levéltárába szállították a feloszlatott jezsuita rend iratait, 1782-ben pedig a //. József által „haszontalannak" tartott, így feloszlatott szerzetesrendek levéltárai kerültek ugyancsak a Kamarához. 1789 márciusában II. József azt is elrendelte, hogy valamennyi káptalani és hiteleshelyi levéltárat szállítsák Budára. Ez a rendelete azonban sohasem valósult meg, egy év múltán vissza is vonta. Időközben a középkori várakat felváltva megépültek a kor divatjának megfelelő barokk püspöki (főúri) paloták; általában ezekben az épületekben kaptak helyet a püspöki levéltárak is. A felgyülemlett iratanyaggal kapcsolatban a 18. század közepétől a rendezés igénye is felmerült, az iratokat általában betűkkel jelölt tárgyi csoportokba rendezték, és azon belül időrendben aktánkénti számsorrendet alakítottak ki, párhuzamosan elkészítve az iratok lajstromát, latinosan: elenchusát. A rendezési munkák motivációjának időnként személyi összefüggései is lehettek, valószínűleg nem véletlen ugyanis, hogy Esterházy Károly (aki váci püspökként 1761-ben rendeztette levéltárát) egri püspökségének idején, 1779-től az egri levéltár rendezésébe fogott. Hasonlóképpen Batthyány József érsek az 1760-as évek elején Kalocsán, majd áthelyezése után, 17791786 között Esztergomban is rendeztette levéltárát. A 19. században folytatódtak a rendezési munkák. Továbbra is jellemző volt az iratok tárgyi alapon történő csoportosítása, elhelyezése. Ez a megoldás néhány kivétellel a különféle iktatási rendszerek bevezetése után is tovább élt. Az 1870-es évektől megjelentek az első adatok a katolikus egyházi levéltárak tudományos kutatás céljából történő használatával kapcsolatban. A növekvő kutatói érdeklődést jelzi, hogy a Magyar Történelmi Társulat is módszeres levéltár-látogatásokba és felmérésekbe kezdett az egyházi levéltárakban (munkatársaik általában kedvező tapasztalatokról számoltak be a Társulat rendezvényein). Megjelentek az első levéltár-ismertető publikációk, leírások is; elsőként a gyulafehérvári káptalan (1880, 1898) és a pannonhalmi főapátsági levéltár (1896) esetében), továbbá forráskiadványok formájában kezdték el közölni a levéltárak legfon53