Levéltári Szemle, 54. (2004)
Levéltári Szemle, 54. (2004) 2. szám - Glück Jenő: A gyulafehérvári izraelita hitközség története / 34–44. o.
Az 1848. évi forradalomban a hivatalban lévő főrabbi tevékenységét nagymértékben korlátozta a várat uraló császári katonai parancsnokság, majd a nehézségeket fokozták a forradalmi hadsereg által körülzárt város ellátási gondjai. A forradalom és szabadságharc után a gyulafehérvári hitközség helyzetét az abszolutista rendszer intézkedései határozták meg. A korabeli akták hiánya miatt más forrásokból értesülhetünk arról, milyen fájdalmasan érintette a hitközséget Friedmann Ábrahám főrabbi sikertelensége, hogy helyet kapjon az országgyűlésben, amely végül figyelmen kívül hagyta a zsidó emancipációt. Ugyancsak más forrás tudósít arról, hogy örömmel fogadták a magyar országgyűlés határozatát a zsidóság egyenjogúsításáról (1867). A következő évben sorra kerülő országos kongresszus többsége által elfogadott modernebb irányzatú alapszabályokat elutasító hitközségek között találjuk a gyulafehérvárit is. Végül az ortodox irányzatú hitközségek országos szervezetéhez csatlakoztak, amely 1870-ben alakult. A közgyűlés 1886-ban úgy rendelkezett, hogy kilépnek az ortodox hitközségi szervezetből és független tevékenységet folytatnak saját alapszabályuk rendelkezése szerint. Az úgynevezett „status quo" irányzata nem jelentett vallási téren bármilyen eltávolodást a feltétlen hagyományhű vonaltól. Végül 1923-ban került sor újabb változásokra, amikor csatlakoztak az újonnan alapított erdélyi ortodox hitközségi szervezethez. A bukaresti székhelyű federációba 1948-ban kényszerítették be a gyulafehérvári hitközséget. Ortodox vallású vonalvezetés uralta az egyes egyesületek tevékenységét is, amit a századfordulón megújított magyar nyelvű új alapszabályaik is kifejeztek. A gyulafehérvári hitközség közel négy évszázados tevékenységének felderítése jelenleg is folyik. Sajnos, az iratanyag nagyobb része megsemmisült vagy szétszóródott magyarországi, romániai és izraeli levéltárakban. A legösszefüggőbb anyag a gyulafehérvári római katolikus érsekség birtokában van (1720-1848, 1858-1860). A gyulafehérvári városi tanács iratai a helybeli állami levéltárban találhatók, ezek főképp bírósági vonatkozásúak. A hitközség birtokában csupán a 19. század első feléből maradt fenn kisszámú dokumentum. Rendszeres anyaggal az 1860-as évektől számolhatunk, körülbelül 1950ig. Tekintettel a helybeli hitközségi vezetők által mutatott érdektelenségre, az állag megvédése érdekében a múlt század '90-es éveinek elején az iratokat több részletben Bukarestbe szállították, és a Zsidó Történeti Intézet Levéltárában helyezték el. 1 Az anyag rendezése folyamán a szétszórt dokumentumokat dossziékba csoportosították, beleértve a vallásos egyesületek iratainak maradványait is. Az egykori izraelita elemi iskola anyagát (1858-1948) az államosítás után egy másik hasonló intézménybe szállították, míg végül egy jelentéktelen töredék a helyi Nemzeti Levéltárba jutott. Ugyanott találhatók az 1950-ben beszolgáltatott születési, házassági és halálozási anyakönyvek (1895-ig), a továbbiak sorsa ismeretlen. A rendelkezésre álló anyag 1867 előtti része német, illetve jiddis nyelvű, ezután fokozatosan átálltak a magyar nyelvre, ami 1895-től kezdve lényegében kizárólagossá vált. Hasonló folyamat jellemezte az egyesületek ügyvitelét is. Valójában a dokumentumok tükrözik Alsó-Fehér megye zsidóságának magyarosodását. Az 1881. évi népszámlálás szerint a vármegye iz raelitái közül 53,1% jelentett magyar anyanyelvet, 1 Zsidó Történeti Intézet Levéltára, Bukarest. A jelzetek megadják az ügycsomó- és a lapszámot. 35
