Levéltári Szemle, 54. (2004)

Levéltári Szemle, 54. (2004) 2. szám - Gerics József–Ladányi Erzsébet: Királyeszmény–Szent István–Európa (Szent István királlyá avatási szertartásának honi jelentősége és európai háttere) / 3–14. o.

A Normann Anonymus szerint „az anyaszentegyház annak a Krisztusnak jegyese, aki igazi király és pap (verus rex et sacerdos), ám nem azért mondják [az egyházat] az ö jegyesének, mert pap, hanem mert király. Azért is mondják tudniillik királynőnek, mert írva vagyon: 'Jobbod felől állt a királynő (regina) aranyozott ruhában' [...] (Ps. 44, 10) — Szent Ágoston is [...] világosan királynőnek (reginam) nevezi beszédében" [...] „A királyokat Isten egyházában isteni felhatalmazással és szent atyák intézkedésével szentelik fel [...] s a szent kenettel és áldással szentelik meg, hogy legyen hatalmuk a keresztény nép kormányzására [...] amely Istennek a szent egyháza (ut habeant potestatem regendi populum christianum [...] qui est ecclesia sancta Dei)" ,yA püspöki rend is arra létesül és nyer szent felkenést és megáldást, hogy szintén kormányozza az anyaszentegyházat az Istentől neki átadott tanítás szerint. [...] [Gelasius pápa] a világot (mundus) szent egyháznak nevezi, amely ebben a világban vándorol. Ebben a világban uralkodói hatalma (principatum) van a szent kormányzás papi tekintélyének és a királyi hatalomnak (sacerdotalis auctoritas et regalis potestas). Ezt az uralkodói hatalmat egyesek azt állítva osztják meg, hogy a papé a lelkek kormányzásának hatalma, a királyé pedig a test kormányzásáé, mintha a lelkeket kormányozni lehetne a test nélkül, s a testet lélek nélkül. Ez azonban semmiképpen sem lehetséges." [...] „Ez a két személy, tudniillik a pap és a király, úgy látjuk. Krisztus szerepét tölti be, és képét viseli (vices Christi tenere videtur et imaginem). Szent Ágoston szerint [...] Jézus Krisztus az egyetlen igazi király és az egyetlen igazi pap: az egyik avégett, hogy kormányozzon minket, a másik avégett, hogy irántunk Istent kiengesztelje. [...]"' „Az Ószövetségben a felkenésre és isteni áldásra (a főpapra és a királyra) leszállt a Szentlélek és istenné tevő ereje (virtus deijicans), hogy ez által Krisztus előképe és ábrázolása legyenek, (Christi figura [...] et imago), s ez [az erő] más emberré változtassa őket_[...] Személyében például ez Áron volt, az pedig Saul, de lélekben és erejében semmiképpen sem, hanem az Úr felkentje (christus Domini). Ezért felismerhető, hogy mindegyikben mintegy két személy volt, az egyik a természet szerint (ex natura), a másik a kegyelem által (ex gratia). [...] Az egyikben természet szerint oszthatatlan ember (naturaliter individuus homo), a másik a kegyelem által Krisztus, azaz Isten-ember (id est Deus-homo). [...]" Az Úr felkentje „birtokolja magában az Isten lelkét és erejét". [...] „Az Úr felkente Sault és felkente Dávidot, de Sámuel által, aki hü próféta volt az Úr házában [...] Mindkettőt (Sault és Dávidot) joggal nevezték ezért az Úr felkentjének és birtokolta magában az Úr lelkét, s íme, mivel összekapcsolódtak az Úrral, egy lélek voltak vele. (1 Cor 6, 17). Ezért a törvényben isteneknek is mondják őket (in lege etiam dii vocati sünt. Ex 22, 28) [..] S más helyen: 'Én mondtam: istenek vagytok (dii estis'. Ps 81, 5)" [...] ví király és a pap (az Isten-nevet és mivoltot) valóban birtokolja és annak részese, de nem a természet által, hanem a kegyelem által (non per naturam, sed per gratiam)". „Az a király pedig (Saul, illetve Dávid) és az a pap (Áron), aki ennek a Krisztusnak, azaz Istennek és embernek a hasonmása és képe volt, mivel mindkettő egészen ember volt, a felkenés kegyelme és megáldás szentelése által teljesen megistenült és megszentelődött (totus deificatus erat et sanctificatus)." [...] IS Die Texte des Normannischen Anonymus. Herausgegében von PELLENS, K.ARL. Wiesbaden, 1966. 196-199. 8