Levéltári Szemle, 54. (2004)

Levéltári Szemle, 54. (2004) 2. szám - Gerics József–Ladányi Erzsébet: Királyeszmény–Szent István–Európa (Szent István királlyá avatási szertartásának honi jelentősége és európai háttere) / 3–14. o.

GERICS JOZSEF-LADANYI ERZSÉBET KIRÁLYESZMÉNY — SZENT ISTVÁN — EURÓPA (SZENT ISTVÁN KIRÁLLYÁ AVATÁSI SZERTARTÁSÁNAK HONI JELENTŐSÉGE ÉS EURÓPAI HÁTTERE) A királyi hatalom Szent Istvánra ruházásának szertartása sarkalatos eleme a 11. század honi eszmetörténetének. A koronázási ordók ugyanis nemcsak azokat az alapvető jelvényeket, insignia-t írják le, amelyeket a királyavató szertartáson a királyi méltóság átadásának látható jeleiként alkalmaznak, hanem e méltóság mélyebb, teológiai szempontú megalapozását is magukban foglalják. Ezért tartjuk elengedhetetlenül fontosnak a királlyá avatások rövid áttekintését, majd az ennek teológiai magyarázataira való részletes kitérést, és az Istentől származtatott királyi hatalom forrásokból kielemezhető intézkedéseinek és szervező tevékenységének bemutatását. Hazai tekintetben is ez adhat magyarázatot arra, miért kapcsolódik szorosan István koronázási szertartása a korai keresztény magyar királyság gondolat- és eszmevilágához, megalapozza azt, és hogyan válik mércévé a 11. századi királyutódok megítélésében is. Felfogásunk szerint István királlyá avató szertartásának a sisakkoronán kívül a lándzsa is egyik alapvető eszköze volt. A lándzsa István sógorának, Henriknek a német királlyá avatásánál 1002-ben szintén központi szerephez jutott. Ez évben ugyanis Thangtnamak, a hildesheimi püspök életrajzírójának feljegyzése szerint a mainzi érsek és a hildesheimi püspök „Henrik urat [...] Mainzba vezették és [...] a kormányzást és a királyi hatalmat átadták neki az Úr lándzsájával (régimen et regiam potestatem cum dominica hasta illi tradiderunt) és azután pedig a rendnek megfelelően elvégezvén mindent, felkenték (unxerunt)."

1 A német királyi hatalomnak a szent lándzsával a mainzi érsek által Henrikre való kifejezett átruházása feltétlenül fejtörést okoz a középkori királyavató szövegek ismerőinek. A 10-11. századi ordókban tudniillik a leggyakrabban és általánosságban a kard jutott a hatalom-átruházás kiváltságos szerepéhez. Ezt a körülményt az ún. korai német szertartásrend és az ún. mainzi ordo mindkét (római és német) változata meg is mondja ezekkel a szavakkal: az avatáson a király „kapja meg a kardot a püspököktől, hogy tudja: a karddal átadták neki [...] az egész királyságot, hogy hűségesen kormányozza. (Potestea ab episcopis ensem accipiat, ut cum ense totum regnum sibi fideliter ad regendum [...] sciat esse commendatum)". Widukind szerint Nagy Ottónak ugyanezt a 936. évi koronázásakor a mainzi érsek így hozta a tudomására: „Vedd ezt a kardot [...] isteni felhatalmazás alapján átadatván neked a frankok egész birodalmának teljes hatalma. (Accipe [...] hunc gladium [...] auctoritate divina tibi tradita omni potestate totius imperii Francorum.)"

2 1 THANGMAR: Vita Bemwardi. MG Ss IV. 775. ; A bemutatott szövegeket idézi: GERICS JÓZSEF: A magyarországi királykoronázás szertartásáról az 1050-es években. GERICS JÓZSEF: Egyház, állam és gondolkodás Magyarországon a középkorban. Bp., 1995. (METEM könyvek, 9.) 126. (Első megjelenés: Eszmetörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Memória saeculorum Hungáriáé. Bp., 1984. IV. köt. 243-254.) 3