Levéltári Szemle, 53. (2003)

Levéltári Szemle, 53. (2003) 1. szám - HÍREK - Krisch András: Beszámoló az 1809-ben keletkezett burgenlandi források (Kismarton, Ruszt) feltárásáról / 92–93. o.

A hivatali iratok mellett a vizsgált korszakról differenciáltabb kép a krónikák, esetleg a nyomtatásban fennmaradt történetek, anekdoták alapján alkotható. A kismartoni levéltárban található az eddig még nem publikált nagymartom (Mattersdorf, 1924-től Matíersburg) Wittmann-féle krónika, 2 amely a már közzéadott soproni krónikák méltó párjának tekinthető. írója a francia megszállást a mezőváros jegyzőjeként élte át, így feljegyzései e speciális időszak történéseibe, egy lokálisan jól tájékozott személytől, szubjektív bepillantást engednek. A jegyző információi alapján olykor kitekintést adott a környék falvairól és Kismartonról is. Összefoglalójában megállapította; a franciák udvariasabban viselkedtek, mint az őket megelőzően ugyancsak e környéken állomásozó magyar nemesi felkelők. Erről az időszakról már született néhány feldolgozás, és tanulmány is. 3 A tartományi szisztéma alapján Ruszt (1681-től sz. kir. város) történeti iratanyaga a helyi polgármesteri hivatal egyik külső épületében található. A Városi Levéltárban kutatni csak az időpont előzetes egyeztetése alapján lehetséges. A francia megszálláshoz kapcsolódó iratanyag nagyon értékes. Az 1809. évi tanácsi jegyzőkönyvből és a hozzá tartozó iratokból (térj.: 2 doboz és 5 fasciculus) Sopronhoz és Kismartonhoz hasonlóan itt is a polgárőrség megszervezésének helyi módozatáról, az első francia csapatok megjelenéséről és a megszállásról kaphatunk képet. Az időszak legjelentősebb problémái az alábbiakban összegezhetők: a katonai rekvirálások, az ehhez szükséges termékek és termények beszerzése, esetenként a vármegyei raktárba történő elszállítás, továbbá a beszállásolások, a hadiadó megfizetése és a franciák által a várossal fenntartatott kórház működésének biztosítása. A Kammeramtsrechnung Ruszt esetén kevésbé használható a városi kiadások és bevételek megállapítására, ugyanis a megszállás költségei a Militaria 1809 fondban — e levéltári anyag jelzete a Kismartoni Levéltárhoz hasonlóan a H\ itt a 24. sz. dobozról van szó — kerültek összesítésre. A dobozban az alábbi gazdaság- és társadalomtörténeti szempontból hasznos registrumok találhatóak: Kriegskosten 1809, Extrakt der Kriegskosten 1809, Abschluss der Kriegskosten 1814, Register des französischen Kriegs 1815. Kutatásom során nem sikerült tudomást szereznem arról, hogy Ruszt francia megszállásáról bármilyen feldolgozás, tanulmány született volna. Összességében elmondható; e rövid Hungarica-kutatás során mindkét egykori szabad királyi város és a nyugat-magyarországi térség történetének eddig nem, vagy alig ismert forrásai kerültek „napvilágra" egy kevésbé kutatott időszakból. Krisch András 2 SEEDOCH, JOHANN: Das Denckbuch der Gemeinde Mattersdorf, ausgerichtet anno 1814. Byblos, 1992. 3. sz. 109-184. 3 GRUSZECKl, OSKAR: Die Franzosen in Eisenstadt im Jahre 1809. Burgenlándische Vierteljahreshefte für Landeskunde, Heimatschutz and Denkmalpflege. Jg. 4. 1931. 1-2. 149-159.; Das Krankenhaus der Barmherzigen Brüder im Kriegsjahr 1809. Burgenlándische Heimatblatter. Jg. 19. 1957. 2. 135-139.; Der Marsch der Franzosen durch das Burgenland im Jahre 1809. Burgenlándische Heimatblatter. Jg. 19. 1957. 2. 85-88.; illetve JOVANOVIC, VIKTOR: Die Franzosen in Eisenstadt. Mitteüungen des Burgenlándischen Heimat- undNaturschutzvereins. 1931. Jul. 02. 30-33. 93

Next

/
Oldalképek
Tartalom