Levéltári Szemle, 53. (2003)
Levéltári Szemle, 53. (2003) 1. szám - MÉRLEG - Katona Csaba: Thesaurus solemnis. Barátok, munkatársak, tanítványok köszöntik a 90 éves Balogh Istvánt. Szerkesztette Kusbusné Mecsei Éva. Debrecen-Nyíregyháza, 2002. / 59–61. o.
szerint: Barátok, munkatársak, tanítványok köszöntik a 90 éves Balogh Istvánt. A könyv ennek az „ígéretnek" maradéktalanul eleget tesz, az írások jegyzőinek egésze szinte maradéktalanul reprezentálja Balogh István tudományos életpályájának állomásait — nem csak azokat az intézményeket, amelyeknek főállású munkatársa volt, hanem azokat is, amelyekhez munkássága másképp kötődött/kötődik. Tán nem sérti a levéltáros szakmát, ha a szerzők közül mégis azt emelném ki, aki nem levéltáros, nem muzeológus, nem egyetemi oktató és nem is történész. Ám az, hogy Radics Kálmán (Hajdú-Bihar Megyei Levéltár) és Nagy Ferenc (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára) levéltár-igazgatók „köszöntője" után ő jegyzi a kötet első írását, talán a legtisztább fénytörésben világítja meg Balogh István beszűkülést nem ismerő, sokrétű életmüvét: Szabó Magdára, a kortárs magyar irodalom nagyságára, egyik legismertebb — s ami ennél is több: legnépszerűbb — írójára gondolok, aki bátran „vallja be": több írásához is Balogh István révén kapta meg a hiteles történelmi háttér megrajzolásához nélkülözhetetlenül szükséges adatokat, ismereteket. Ahogy az írónő fogalmaz, megemlítve az összekötő kapcsot: „... a kérdések középpontjában ott állt a Város, szerelmed és szerelmem." E ponton pedig át is térek a „festschrifteket" fenyegető Szkülla és Kharübdisz párosának másikára, a tollhegyre vett témák túlzott sokféleségének veszélyére. Pontosabban arra, hogy vajon miként kerülte el ezt az itt ismertetett kötet. Előrebocsátom: sikerrel, de ne érjük be ezzel a sommás megállapítással, hiszen Balogh István kutatási területe mind témájában, mind pedig évkörében szokatlanul széles horizonton feszül. Debrecen és környéke, a Hajdúság, Szabolcs és Szatmár vármegyék, tágabban az Észak-Tiszántúl jelölik ki térben az ünnepelt kutatási területének fő csapásirányait, míg időben a középkortól a nemrég lezárult 20. sz. vizsgálatáig terjedt munkássága. A két levéltár-igazgató köszöntőjét követően az első öt írás önálló blokkja Balogh István személyét helyezi középpontba. Emlékezés, köszöntő, interjú villantja fel sokrétűen emberi és szakmai vonásait, ez által ahhoz az olvasóhoz is közelebb hozva személyiségét, akik nem ismerik írásait, vagy személyesen őt magát. Az ezt követő 19 írás tanulmányok sora. Hogy ezek mindegyikének tartalmi mélysége, terjedelme, színvonala egyenletes legyen, arra természetesen nincs garancia. Itt is előfordulnak különféle szempontok szerint kiemelkedő írások, de összességében nem akad köztük olyan, amelynek „kilengése" negatív irányban túlmutatna a kötet egészének színvonalán. A kronológia szerint rendezett tanulmányok közül az első még a közékor éveiről szól, az utolsó pedig már a 20. sz. második feléből meríti témáját, de az írások zöme a 18-19. sz. forrásait dolgozza fel. Éppúgy talál köztük az olvasó gazdaságvagy művelődéstörténeti témájút, mint pl. esemény- vagy egyháztörténeti kérdéseket középpontba állítót. A tér, amely „otthont ad" a múlt itt közölt írásokban bemutatott epizódjainak, ugyancsak tág — Debrecen, Szatmár, Nyíregyháza, Nyírbátor stb. —, de nem tágabb, mint kellene! Az a vidék, amelynek nem csak múltjában mozog otthonosan Balogh István, hanem amely mindennapjaiban is természetes közege. Az ünnepelt tiszteletére született írások kellőképpen reprezentálják életmüvét, sajátos tükörként mutatva be, hogy a „barátok, munkatársak, tanítványok" miként társulnak munkásságuk révén maguk is Balogh István kutatási témáihoz. Nem kétséges, hogy több olyan tanulmány is található a kötetben, amelyeket adott témák kutatói a jövőben nem 60
