Levéltári Szemle, 53. (2003)
Levéltári Szemle, 53. (2003) 2. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Szabadi István: A Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete: tíz év az egyházi levéltárügy szolgálatában / 64–71. o.
SZABADI ISTVÁN A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZI LEVÉLTÁROSOK EGYESÜLETE — TÍZ ÉV AZ EGYHÁZI LEVÉLTÁRÜGY SZOLGÁLATÁBAN Tíz évvel ezelőtt, 1993. június 17-én alakult meg a Debreceni Református Kollégium tanácstermében a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete, a MELTE. Az egyesület megalakítása annak tudatában történt, hogy az egyházak a legrégibb időtől fogva különös felelősséget hordoznak a történelem, a kultúra és a tudomány gondozásáért szerte a világban, így Magyarországon is, továbbá az egyházi levéltárak ökumenikus felelősségük tudatában mindig is őrizték, gondozták és szaporították írott emlékeiket. Közismert az is, hogy az egyházi levéltárakban őrzött iratok mennyiségét többszörösen meghaladja a nevezett iratok történeti értéke. Az un. „durva szekularizáció" — az 1950-es évek — után egyházi levéltárosok csak az 1960-as években tűntek fel a Magyar Országos Levéltár szakmai továbbképzésein. 1969-ben többségüket szaklevéltárakká minősítették (ez fenntartói működtetést és állami felügyeletet jelentett), létrejött az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ és az Országos Református Gyűjteményi Tanács, továbbá a görögkeleti és zsidó levéltár is ekkor alakult önálló intézménnyé. Felsőbb utasításra az 1970-es évektől kezdve elkészültek az egyházi levéltárak fondjegyzékei (az összesen mintegy 15 000 ifm-nyi anyagot feltüntető jegyzékek magukban foglalták az egyházközségek iratanyagát is). Az egyházi levéltárak az 1980-as évektől bekerültek a magyarországi levéltárakat ismertető kiadványokba, a magyar levéltárosok 1984-ben) újjáalakult egyesülete már első országos konferenciáján foglakozott az egyházi levéltárak helyzetével, munkájába egyházi levéltárosokat is bevont. Az egyházi levéltárak akkori helyzetét az anyagi és a személyi feltételek hiánya jellemezte, a levéltári munkát — kevés kivétellel — egyházi személyek végezték egyházi teendőik ellátása mellett. Már ekkor megfogalmazódott azonban a fenntartók részéről (valamennyi felekezetnél) a világiak alkalmazásának szükségessége, néhány esetben pedig sor került állami (megyei) levéltári dolgozók munkába történő bevonására is. A korabeli szakfelügyelői jelentések kiemelik, hogy a főfoglalkozásban dolgozó egyházi levéltárosok túlterheltek, a zömében egy-két fős levéltárak dolgozói az igazgatási feladatok mellett adminisztráltak, rendeztek, segédletet készítettek, anyagot szállítottak, kutatóknak felvilágosítást adtak, ha kellett, raktárt is kezeltek, ezenkívül gyakran tudományos munkát végeztek, előadásokat tartottak, részt vettek az egyház és a szűkebb-tágabb régió kulturális, tudományos életében. 1990 mindennek ellenére új korszak kezdetét jelenti: javultak a személyi (fiatal szakemberek új generációja jelent meg) és dologi feltételek (robbanásszerű volt a technikai ellátottság fejlődése, ráadásul a nulláról indulók előnyeként általában igen korszerű eszközök révén), önálló kiadványokkal, sőt kiadványsorozatokkal jelentkeztek az egyházi levéltárak (ez lassan szakmai minimum lesz, amellyel kapcsolatban ráadásul nem egy esetben a fenntartók is megfogalmazzák elvárásaikat). Az 1995-ben deklarált „nyilvánossá" válás ezúttal nem maradt meg a frázis szintjén: a szakmai, technikai feltételek javulása, a kiadványok megjelenése a nyilvánosságot, a kutathatóságot is 64
