Levéltári Szemle, 52. (2002)

Levéltári Szemle, 52. (2002) 4. szám - Palayret, Jean-Marie–Sipos András: Magánszféra és államrezon – versus átláthatóság és demokratikus legitimáció: evolúció és revolúció az EU-intézmények dokumentumainak hozzáférhetősége terén / 19–27. o.

JEAN-MARIE PALAYRET MAGÁNSZFÉRA ÉS ÁLLAMREZON — VERSUS ÁTLÁTHATÓSÁG ÉS DEMOKRATIKUS LEGITIMÁCIÓ. (EVOLÚCIÓ ÉS REVOLÚCIÓ AZ EU-INTÉZMÉNYEK DOKUMENTUMAINAK HOZZÁFÉRHETŐSÉGE TERÉN)* A jelen konferencia napirendjére tűzött téma az Európai Unió és az egyes országok levéltári rendszere közötti lehetséges kölcsönhatásokat járja körül. Egy ilyen problémafelvetés első pillantásra paradoxnak tűnhet. Avagy Jean Monneí és a többi „alapító atyák" nem egy korábban példa nélküli szolidaritáson nyugvó új típusú, „szupranacionálisnak" nevezett nemzetközi szervezet alapjait kívánták megvetni, amelynek intézményeit és hivatalnokait a tagállamokkal szembeni függetlenség jellemzi, miközben a tagállamok szuverenitásuk egy részét feláldozzák a közösség javára? Amikor a születőben lévő Európai Közösség kialakította a levéltárügyére vonatkozó első szabályokat, a már létező nemzetközi szervezetektől merített ehhez ihletést. Emlékeztetni kell arra is, hogy a Közösség a Maastrichti Egyezményig nem rendelkezett olyan jogi eszközökkel, amelyek lehetővé tették volna számára a kultúra szférájába való beavatkozást — aminek a levéltári örökség integráns része. A levéltárak nélkülözhetetlen szerepet játszottak a közösségi adminisztráció működtetésében, biztosítva az intézmények közötti bonyolult összjáték különböző fázisaiban (javaslattétel-döntéskonzultáció) ide-oda áramló dokumentumok hitelességét, és a Közösségre ruházott jogalkotó hatalom gyakorlásának dokumentálását. Ugyanakkor a Közösséget a kezdeti időkben jellemző „demokrácia-deficit" nem hagyott teret a jórészt virtuális figurának megmaradó „európai polgár" felé forduló „nyitottság kultúrája" fogalmának. Másrészt a Közösség archiválási eljárásai nem hagyhatták figyelmen kívül a nemzeti tradíciókat sem. A tisztviselők, levéltárosok, illetve mindazok, akik a közösségi dokumentumok előállításában és kezelésében felelős szerepet töltöttek be, és szembetalálták magukat az imént jellemzett többé-kevésbé vákuum-helyzettel a szabályozás terén, nem a semmiből bukkantak elő, hanem saját hazájuk hagyományaiból és az ott kapott képzésből merítettek. Az egyes országok ide vágó jogszabályairól már csak azért sem feledkezhettek meg, mert a tagállamok közigazgatása és az Unió hivatali szervei között folyamatos a kapcsolat, és raktáraikban nagy mennyiségben fekszenek a tagállamok által termelt iratok. Fordulat a '80-as évek végétől következett be, két tényező hatására. Az egyik a közösség expanziója, egyrészt földrajzi értelemben, a lépésről lépésre haladó bővítés nyomán, másrészt az Egységes Európai Okmány (Single Act) bevezetését követően a Közösség jogalkotó tevékenysége egyre több szférára terjedt ki. Személyek és államok, vállalatok és szervezetek mind nagyobb számban érzékelték, hogy a közösségi jogalkotás beleszól életükbe, és igényük támadt annak megismerésére, hogy ezek a normák és szabályozások miképpen születnek, milyen benső összefüggéseik vannak. A másik Elhangzott a Magyar Levéltárosok Egyesületének a Bara Hotelben 2002. június 5-én megrendezett A levéltárak feladatai az Európai Unióban címmel tartott szakmai napján. 19