Levéltári Szemle, 52. (2002)

Levéltári Szemle, 52. (2002) 2. szám - HÍREK - Márfi Attila: Beszámoló a IV. Győri Levéltári Napról / 86–91. o.

BESZÁMOLÓ A IV. GYŐRI LEVÉLTÁRI NAPRÓL Immár négy éves múltra tekint vissza a Győri Levéltári Nap címmel megtartott rendezvénysorozat, amely eddig mindegyik évben nyújtott újdonságot is. A konferencia színvonalas előadásai mellet a 2001. november 29-én sorra került IV. Győri Levéltári Nap egyik ilyen újdonsága volt, hogy első alkalommal vett részt a rendezvényen a Győri Egyházmegyei Levéltár, a két önkormányzati intézmény (Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára, Győr Megyei Jogú Város Levéltára) mellett. Köszöntőjében Néma Sándor a Győr-Moson-Sopron Megyei Győri Levéltár igazgatója külön felhívta erre az örvendetes tényre a hallgatóság figyelmét. A konferencia levezető elnöke Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója is fontos, értékteremtő eseménynek tartotta az egyházi közgyűjtemény jelenlétét Győr szellemi életében. Mint hangsúlyozta, ez a jelenlét egy új időszak kezdetét is jelenti a tudományos munkában. Remélhetőleg új kiadványok, közös kutatóprogramok, konferenciák jelzik majd a város, a megye és a püspökség tudományos együttműködését, visszanyerve ezzel a város egykori kulturális rangját. E bevezető gondolatok után került sor a konferencia ünnepélyes megnyitására, amelynek első felszólalója az új intézmény képviseletében Pápai Lajos győri megyéspüspök volt. aki kifejtette, hogy a rendszerváltás után az egyházak talán több változást vártak, de így is nagyon sok érték teremtődött, mint például a Győri Egyházmegyei Levéltár, ahol meglátása szerint a levéltáros cím tartalommal, szellemi értékteremtéssel töltődhet fel. Nagyon komoly támogatást és fejlesztést nyújtottak a kanonoki lakásokból átalakított közgyűjtemény számára, ahol már kutatóterem is működik, de a számítógépes adatfeldolgozás számára is biztosították a feltételeket. Reményei szerint hamarosan kiadványokkal és tudományos folyóirattal jelentkezik Győr új szellemi műhelye, természetesen a többi levéltárral való kapcsolatokra is építve. Ezt követően Medgyasszay László Győr-Moson-Sopron megye közgyűlésének alelnöke köszöntötte a tanácskozás résztvevőit, és örömét tolmácsolta, hogy a város befogadta, és most már magáénak is vallja a sok pozitív élményt nyújtó, hagyományteremtő konferenciát. Mint mondta, a nagy történelemben kis pont vagyunk, de e régió története is hozzájárul a nagyobb egész megismeréséhez. Ennek a folyamatnak talán a legprominensebb képviselői a forrásfeltáró és írástudó levéltárosok. Nem kevésbé emelkedett szavakkal fordult a megjelentekhez Győr Megyei Jogú Város közgyűlésének képviseletében {Balogh József polgármester távolléte miatt) Tóth Nándorné Győr város kulturális irodájának vezetője is neves filozófusok idevágó gondolataiból idézve. Úgy vélte, hogy a "nem rendelkezünk más bizonyossággal, mint a bizonytalanság létével" elve kellene, hogy tükröződjön a történészek munkáiban. E gondolatébresztő fejtegetések után kezdődött el a tudományos tanácskozás, amely elsősorban az érintett régió 1945 utáni történetét vizsgálta. A nyitó előadást Szakolczai Attila Győr Megyei Jogú Város Levéltárának munkatársa tartotta meg Földes Gábor kegyelmi ügye címmel. Az előadó politikai körökben "győri Nagy Imre-perként" is emlegetett koncepciós per hátterét vázolta fel, az országos politikai események, a megtorló mechanizmus és a helyi hatalom működésének feltárásával. Mint kiemelte, őt is megrázta a Földes-per brutális kegyetlensége, nem csak az előre kitervelt koncepció 80

Next

/
Oldalképek
Tartalom