Levéltári Szemle, 51. (2001)
Levéltári Szemle, 51. (2001) 2. szám - KILÁTÓ - Klettner Csilla: Beszámoló a Public Record Office-ban szerzett szakmai tapasztalatokról / 60–64. o.
vagy címkék szabályszerű használatáért, más a megfelelő jegyzékek elkészíttetéséért felelős. Az iratok digitalizálása A levéltári iratok digitális formában történő közreadására Nagy-Britanniában is igen korlátozottak a lehetőségek. A PRO éppen egy nagyszabású projekten dolgozik, aminek keretében először az 1901. évi népszámlálás dokumentumait tennék elektronikus úton hozzáférhetővé. A program megvalósítása után az összeírás adatai egyfelől adatrögzítők által készített táblázatok, másrészről a dokumentumok képi megjelenítése útján is elérhetők lesznek. (A költségek magasak, így az olvasóknak az így kezelt dokumentumokba való bepillantásért fizetniük kell majd. Mivel a PRO közlevéltár, a népszámlálás dokumentumait mikrofilmen is kutathatóvá teszi, ami ingyenes hozzáférést biztosít.) Látogató- vagy kutatószolgálat A PRO tevékenységét körüljáró beszélgetések legnagyobb számban előforduló kérdései egyértelműen a kutatószolgálat működését érintették. A PRO rendkívül nagy figyelmet szentel a kérdésnek, a területen elért eredményei igen tanulságosak. Talán ez az a terület, ahol a magyarországi levéltárak — átgondolva tevékenységüket — legjobban hasznosíthatnák a megszerzett tapasztalatokat. /. Helyszíni érdeklődők és kutatók A PRO munkatársainak elsődleges, igen pontosan megfogalmazott és követett célja, hogy levéltáruknak minél több látogatója, kutatója legyen. A levéltár filozófiájának alapja — amit látogatásunk során ki is fejtettek és fontosnak tartottak kiemelni — a „köznépnek", a leendő és jelenlegi kutatóknak — vagy akár érdeklődőknek — való szó szerinti tetszeni vágyás, amit A vendég (vevő, fogyasztó, felhasználó értelemben) mindenek előtt, jelszó elfogadásával és e gondolat megélésével látszanak elérni. A PRO főigazgatója — Sarah Tyacke asszony — 1991 óta áll az intézmény élén. Meggyőződése, hogy a — természetesen a külföldi kutatókat is szolgálatkészen fogadó — PRO minden brit polgár érdeklődésére számot tarthat, számukra érdekességet tartogat, elérésükre a lehető legnagyobb erőfeszítéseket kell megtenni. A PRO a fentiek jegyében szervezte meg tevékenységét. Céljairól az intézmény rendkívül részletes, osztályokra bontott konkrét tervet készít, amit nyomtatásban is megjelentet, számonkérhetőséget vállalva ezzel. A főigazgató az év végén ez alapján számol be éves tevékenységéről kormányzati „felettesének", a lordkancellárnak. (A levéltár kifejezetten sikeres, költségvetése pedig sikerei alapján erőteljesen növekszik.) A PRO fenti látogatóközponti alapelve az intézmény külső és belső szervezeti felépítésében is látható. Az intézmény igen nyitott, azok, akik nem feltétlenül kívánnak kutatni, inkább csak érdeklődők, betérhetnek a bejárathoz közel eső könyvesboltba, megtekinthetnek egy — kifejezetten a laikusok megnyerésére felállított ún. látogatói 61