Levéltári Szemle, 50. (2000)
Levéltári Szemle, 50. (2000) 1. szám - HÍREK - Takács Edit: A Csongrád Megyei Levéltári Napok / 74–78. o.
Mihály nyugalmazott levéltárigazgató előadása követte Szegvár újratelepítése a törökök kiverése után címmel. A környező helységek (Hódmezővásárhely, Mindszent) történetének ismeretében feltételezhető, hogy ha a török alatt nem is néptelenedett el teljesen Szegvár, a felszabadító háborúk idején bizonyára jelentősen csökkent az itt lakók száma. A falu 1722-ben került a Károlyi család birtokába, az új birtok igazgatásának kialakítása, az ottani falvak telepesekkel történő benépesítése azonban évekig elhúzódott. Az 1728-1737 között keletkezett összeírások névanyagából — amelyekből bőségesen idézett az előadó a hallgatóság tagjainak legnagyobb örömére, hiszen jó néhány ma ismert családnév is elhangzott — megállapítható, hogy többnyire Arad vármegyéből érkeztek magyar, román és szerb családok folyamatosan a községbe, de közülük igen sokan két-három év után tovább is álltak. Az új telepesek szabadmenetelü, taksás jobbágyok voltak, a zsellérek száma viszonylag alacsony volt. Földesuruk többször próbálkozott urbárium bevezetésével, de sikertelenül. Az 1770-es évektől új korszak kezdődött a szegváriak életében. Mária Terézia jobbágyokat érintő törvénye értelmében került sor az urbárium bevezetésére, amely a falu lakosságára a korábbiaknál lényegesen nagyobb adóterhek kirovását, jó néhány új szolgáltatás bevezetését jelentette. Az utolsó délutáni előadás a százötven évvel ezelőtti, 1848^49-es szegvári eseményeket és azoknak a falu köztudatában való továbbélését mutatta be. Kovács Lajos nyugalmazott szegvári iskolaigazgató évtizedek óta kutatja faluja történetét. Kossuth Lajos és Szegvár címmel megtartott előadásának első részében Körey Ferenc akkori plébános által a História Domusban megírt krónika alapján a korabeli eseményekről és azok helyi szereplőiről szólt. A helyi események felidézését követően az előadó részletesen bemutatta 1848 emlékezetének továbbélését. A forradalom és szabadságharc eseményei, szereplői, különösen Kossuth Lajos személye rendkívül elevenen élt tovább a szegváriakban, amit a vele kapcsolatos helyi legenda, az emigrációban élő kormányzó díszpolgárrá választása, a hozzá írott levél, a tőle kapott festmény megbecsülése, halálának jegyzőkönyvi megörökítése, a helyieknek a temetésen való részvétele, végül, de nem utolsósorban, fiának, Kossuth Ferencnek a fogadása is bizonyított. A harmadik nap előadásaira Tiszaszigeten került sor, ahol a jelenlévők Bodó Imre polgármester üdvözlő szavait követően a készülő községi monográfia szerzőinek beszámolóit hallgathatták meg. Elsőként Béres Mária, a Móra Ferenc Múzeum munkatársa beszélt a falu régészeti emlékeiről, amelyek feltárása az 1920-as években kezdődött meg, az utolsó ásatások pedig 1982-ben voltak. A rendszeresen publikált eredmények alapján egyértelművé vált, hogy a település helye már mintegy hétezer éve lakott volt és története szinte valamennyi régészeti korszakban nyomon követhető. Ezt követően Gárgyánné Lampert Magdolna segédlevéltáros a 18-19, századi tiszaszigeti dohánykertészségekről tartott előadást. A Dél-Alföldön igen elterjedt dohánykertészkedés a községben 1791-ben honosodott meg, amikor Szeged városa az 1781 óta az Udvari Kamarától huszonöt évre zálogos birtokba vett szőregi uradalomhoz tartozó un. Szigetbe harminchárom dohánykertészt telepített. Az előadó részletesen bemutatta a letelepített kertészek gazdálkodási szokásait, kitért a birtokok bérbeadásából adódó nehézségekre (al-bérlők útján való hasznosítás, irreálisan magas bérletárak, rossz termésű években eladósodás stb.), az egyes helységek közösséggé, önálló községgé fejlődésére (1797-ben a községek már maguk lettek az al-bérlők, az 1830-as években önálló iskolákat létesítettek). Az elhangzottakból egyértelműen kiderült, hogy a változó 77
