Levéltári Szemle, 50. (2000)
Levéltári Szemle, 50. (2000) 1. szám - JELENTÉSEK, BESZÁMOLÓK - Lakos János: Jelentés a levéltári szakfelügyelet 1999. évi működéséről és ellenőrzési tapasztalatairól / 55–67. o.
iratanyag átvétele abszolút elsőséget élvezett, teljesen háttérbe szorította a közigazgatási és jogszolgáltatási iratok átvételét, ami kedvezőtlen fejlemény. Feltétlenül meg kell említenem az orvostudományi társaságok iratainak és orvosi hagyatékok kezelésére létesített Semmelweis Orvostörténeti Levéltárral kapcsolatos konkrét problémát, amely abból ered, hogy az egészségügyi adatok kezeléséről szóló 1997. évi XLVII. törvény 30. §-ának (3) bekezdése szerint a kötelező nyilvántartási idő lejárta után e levéltárnak kell átadni a „tudományos jelentőségű" egészségügyi dokumentációt. A szakfelügyelő ennek kapcsán jelentésében lényegében egy országos hatáskörű, az összes egészségügyi intézmény összes maradandó értékű iratát archiváló egészségügyi szaklevéltár létesítésének megfontolását javasolta, ami által az általános levéltárak tehermentesítése is elérhető lenne. A levéltár vezetője észrevételében az Egészségügyi Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma közötti tárgyalást tart szükségesnek a kérdésről. Magam szintén indokoltnak ítélem ezt, annál inkább, mert nyilvánvaló, hogy lényeges fejlesztés nélkül a Semmelweis Orvostörténeti Levéltár a hivatkozott törvény konkrét rendelkezését sem tudja végrehajtani. Az un. bérirattárolás, azaz más szerv, elsősorban felszámolt/végelszámolt cégek irattári anyagának őrzése, kezelése anyagi ellenszolgáltatás fejében a '90-es évek első felében, a csődtörvény hatályba lépését követően terjedt el a levéltári területen. A 21 területi általános levéltár közül 1997 végén 18 foglalkozott valamilyen mértékű bértárolással. Utóbbiak száma mostanra 16-ra csökkent. Mellettük egy városi levéltár és egy országos hatáskörű szaklevéltár tartozik a bértárolók sorába. Az intézmények általában abban a reményben vágtak bele e vállalkozásba, hogy egyre szűkülő erőforrásaikat pótolják, tárgyi-technikai feltételeiket javítsák, bizonyos produkcióikat megvalósíthassák. Emellett féltek attól, hogy a gombamód szaporodó irattároló kft.-k szakszerűtlen tevékenysége levéltári értékek pusztulásához vezet. Törekvéseik a fenntartóknál is pártolásra találtak, sőt volt rá nem is egy eset, hogy az önkormányzat volt a kezdeményező. A levéltári szakmában nem alakult ki, és ma sincs egységes vélemény a bértárolás kérdésében. Az 1999. évi szakfelügyelői ellenőrzések egyik résztémája a bérirattárolás helyzete volt. Főleg azt vizsgáltuk, hogy ez a tevékenység nem hat-e kedvezőtlenül a levéltár alapfeladatainak ellátására. Főbb tapasztalataink az alábbiak: 11 levéltár esetében nem túl jelentős, a levéltári anyaghoz képest csekély arányú (5% alatti) a bértárolt iratanyag, és a szakfelügyelők nem jeleztek érdemleges hátrányos hatást a szakmai munkára. 6 levéltárnál nagyobb volumenű (jóval 5% fölötti) a bértárolás; közülük 5 esetében már jelentkeztek a szakmai munkavégzés szempontjából káros hatások, de ezek a raktárkapacitás és a technikai felszerelés terén elért fejlesztésekkel összevetve még nem dominánsak. Egy intézmény levéltári anyagának mennyiségét messze meghaladóan vállalkozott iratanyag bértárolására. (Erre a kérdésre alább még visszatérek.) Két intézmény, a Zala Megyei és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár 1998. január l-jével, ül. 1999. január elsejével megszüntette bértárolási tevékenységét. A szakfelügyelői jelentések szerint mindkét esetben a szakmai munkákra gyakorolt negatív hatás váltotta ki a „vállalkozás" abbahagyását. (Egyéb hátrányok mellett főleg a bértárolt 58
