Levéltári Szemle, 50. (2000)

Levéltári Szemle, 50. (2000) 3. szám - MÉRLEG - Kis Péter: A zalavári és kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak oklevélregesztái 1527–1541. Fordította, szerkesztette és bevezőtevel ellátta: Bilkei Irén, Zalaegerszeg, 1999 / 59–60. o.

A ZALA VÁRI ÉS KAPORNAKI KONVENTEK HITELESHELYI LEVÉLTÁRAINAK OKLEVÉLREGESZTÁI 1527-1541 Fordította, szerkesztette és bevezetővel ellátta: BILKEI IRÉN Zalaegerszeg, 1999 (Zalai Gyűjtemény, 47.) 136 p. Az utóbbi évtizedben örvendetesen újraéledő magyar forráskiadvány-irodalom alább ismertetendő darabja két szempontból is újdonságot jelent. Egyrészt az utóbbi időkig nemigen akadt vállalkozó egy-egy hiteleshely adott évkorból való teljes oklevélanyagának publikálására. (Itt mindenképpen meg kell említeni a szomszédos Vas Megyei Levéltár 1998-ban napvilágot látott kiadványát, amely a vasvári káptalan Mohács előtti anyagát közli regesztákban.) Másrészt ritka a kora újkori oklevélkiadás is, hiszen az oklevelek elsősorban a mediavisztika számára jelentenek alapvető kútfőt, a 16-17. században a korábbi időszakokhoz képest új forrástípusok alakultak ki és maradtak fenn. A Bilkei Irén, a Zala Megyei Levéltár igazgatója által összeállított kötet azt bizonyítja, hogy az ilyen tárgyú munka mindkét szempontból hasznot hozhat Magyarország 16. századi történetének kutatói és a történeti segédtudományok művelői számára egyaránt. Ahogy a közelmúltban e folyóirat lapjain közzétett kutatási beszámolóból (Levéltári Szemle, 48. (1998) 4. sz. 25-30. p.) is kiderül, ez a mű egy olyan sorozat első része, amely a zalavári és a kapornaki hiteles helyek 1527 és 1575 között kibocsátott diplomáit adja közre. A tervek szerint ez körülbelül mintegy 2500, a 18. század végén teljesen esetlegesen rendezett oklevelet jelent, amelyekhez négy protocollum-kötet is tartozik. Mind a kezdő-, mind pedig a záróévet praktikus szempontok jelölték ki, tudniillik a Zala Megyei Levéltár Diplomatikai Gyűjteményébe (ZML XV. 1.) az 1526 végéig keletkezett okleveleket helyezték át, ezért 1527. február 13-ával indul ez a széria; a feldolgozott/feldolgozásra kerülő korszak másik határát pedig a két konvent hiteleshelyi tevékenységének — főleg a török előrenyomulás miatti — megszűnése jelölte ki. A sorozat első darabja történelmünk mozgalmas évtizedeiben, pontosabban az 1527 és 1542 között években e két helyen keletkezett forrásokat gyűjti össze és tárja az olvasó elé. Amiként azt a bevezető is megállapítja, ez a vállalkozás párhuzamba állítható a már több évtizede zajló, a megyék zömmel törökkori közgyűlési jegyzőkönyveit hasonló módon feltáró munkálatokkal. Minden bizonnyal — a kormányszékek iratanyaga és egyes családi leváltárak állománya mellett — ezek a forrástípusok jelentik a kora-újkori Magyarország mind „lokális" mind pedig „országos" történelmének legfontosabb kútfőit. (Részben ez adja e kötet jelentőségét is, ugyanis Zalában csak 1555-től maradtak fenn megyei közgyűlési jegyzőkönyvek.) A bevezetőben (7-18.) rövid áttekintés található a történeti Zala megye területén működő két legjelentősebb hiteleshely, a zalavári és a kapornaki konventek történetéről, illetve egy vázlatos összefoglalás az e két intézmény által kibocsátott oklevelek főbb diplomatikai jellegzetességeiről. Ezután olvashatóak az oklevelek közlési módjának, a regesztázásnak az alapelvei. Mivel a Mohács utáni oklevelek szisztematikus vizsgálata még várat magára (és sok esetben hiányoznak az ehhez nélkülözhetetlen forráskiadványok is), ezért (a középkori oklevélregeszták metódusa mellett) éppen a — részben Bilkei Irén által készített — zalai közgyűlési jegyzőkönyvek publikálásában követett 59