Levéltári Szemle, 50. (2000)

Levéltári Szemle, 50. (2000) 3. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Erdmann Gyula: A magyar levéltárügy jelenéről / 46–53. o.

Az 1995. évi levéltári törvény után is napirenden maradt a levéltárügy irányításának és ellenőrzésének ügye. Mi eleinte azt szerettünk volna, ha az irányításban részt kapnak a szakmai szervezetek és így előrelépünk a részleges önigazgatási jelleg felé. Tárcánk ezt nem fogadta el s végül 1996 szeptemberében kompromisszum született, amely csekély változással és jelentős késedelemmel törvénnyé lett 1998-ban. A 19/1998 MKM sz. rendelet szerint miniszteri tanácsadó-véleményező szervként Levéltári Kollégium jött létre kilenc fővel. Ebből öt főt a szakmai szervezetek jelölnek, hármat a tárca (főként a Magyar Országos Levéltár munkatársaiból); a kinevezés a miniszter joga az elnök kinevezésével együtt. (Az MLE és az ÖLT azt szerette volna, ha az elnököt a Kollégium választja meg tagjaiból.) Az elnök — és ez végül is méltányos — a MOL főigazgatója. A kollégium joga minden érdemi szakmai kérdésben a javaslattétel és a kezdeményezés. A kollégium tesz javaslatot a szakfelügyelők miniszteri megbízására. A vezető szakfelügyelőt pedig a MOL főigazgatója jelöli a kollégium egyetértésével. A kollégium tesz javaslatot — és ez igen fontos — a miniszternek az állományvédelemre és a nyilvános magánlevéltárak támogatására szánt pályázati pénzek szétosztására. Eddig egyetlen alkalommal sem korrigálta a miniszter a kollégium indítványait. 1998-ban közel 100 millió, 1999-ben 148 millió volt e pályázati keret, 2000-ben — sajnos — csak 138 millióval számolhatunk. 1999-ben hatvan levéltár száztizenhét pályázata nyert. A kollégium felállította első munkabizottságait. Van selejtezési bizottság, amely részt vesz az iratkezelési mintaszabályzatok véleményezésében és dolgozik a gazdasági szervek mintajegyzékén is. Létezik állományvédelmi, segédletkészítési és fondjegyzékszerkesztési bizottság is. Szerveződik a pártiratokkal foglalkozó bizottság. E bizottságok révén a kollégiumtól várható a régen esedékes útmutatók, állásfoglalások és ajánlások kidolgozása és közzététele. Egy döntő ponton nagy vita robbant ki. 1998-99 fordulóján ismerhettük meg az általános levéltárak raktározási feltételeinek javítására szolgáló fejlesztési program koncepcióját. A cím olvastán örülni kezdtünk, hiszen a létező közlevéltárak fejlesztésére gondoltunk. Aztán kiderült: a kormányzat állami-regionális levéltárakat kíván felállítani az állami iratok őrzésére, gyűjtőterületi gondozására. Arról volt tehát szó, hogy visszamenőleges hatállyal az új állami levéltárakba kerülnének a ma önkormányzati levéltárakban őrzött állami iratok, beleértve a jogszolgáltatási szerveket is. Az indok az volt, hogy az állami iratok gondozása állami feladat, a regionalizmust pedig az Európai Unió szorgalmazza. A kollégiumban — érthetően — heves vita keletkezett. Voltak a tervezetnek támogatói, akik örültek, hogy végre tetemes beruházásokat kap a szakma, az MLE és az ÖLT képviselőinek zöme viszont úgy vélte: ezzel évekre elvonnak minden támogatást az önkormányzati levéltáraktól és szétzilálják az ötven év alatt kialakult és rendezett levéltári struktúrát, és egyben ártanak a helyi kutatók és ügyfelek érdekeinek is. Mivel elhangzott az érv, hogy ha ezt a fejlesztést elutasítjuk, egyhamar nem számíthatunk jelentősebb beruházásra, végül kompromisszumot kötöttünk a kollégiumban. Elfogadtuk azt, hogy az állami-regionális levéltárak őrizzék az állami gazdasági szervek és a jogszolgáltató szervek iratait, a többi állami területi szerv esetén viszont az átadás kezdő évkorét 1990-nel javasoltuk. Kértük az állami-regionális állományvédelmi műhelyek kialakítását és az egységes levéltári normatívák kimunkálását az önkormányzati levéltárak jövőbeni tisztes finanszírozása garanciájaként. Ezt követően az MLE és az ÖLT választmánya is közösen állást foglalt: nem fogadta el a jogszolgáltató szervek átadását. Kértük, hogy a meglévő 49