Levéltári Szemle, 50. (2000)

Levéltári Szemle, 50. (2000) 3. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Szögi László: A magyar levéltárügy múltja / 42–45. o.

A polgári kor kezdete korszakváltás lett a magyar levéltárügyben is. A levéltár immár nem csupán jogbiztosító iratok őrzőhelye volt, amelybe külső személyt nem, vagy csak különleges esetben engedtek be, hanem fokozatosan történelmi források kincstára is lett, ahol jól vagy kevésbé képzett történészek és kutatók immár egyre nagyobb számban fordultak meg. Valahol itt kezdődött a magyar levéltárügy máig tartó dilemmája a történész vagy levéltáros, történész és levéltáros kérdése. Kezdetben ez természetesen inkább csak az 1874-ben megalakult Magyar Országos Levéltárban vetődött fel, de fokozatosan hatást gyakorolt az inkább hivatali feladatokat ellátó megyei és városi levéltárakra is. A szakma kitűnő mesterei ott voltak a magyar történettudomány nagy vállalkozásainál, hogy csak Csánki Dezső nevét említsem. De minden megyében, vagy az egyházaknál is a levéltárosok forrásfeltárással és -kiadással, nagy igényű tudományos feldolgozások készítésével szolgálták a kifejlődő modern történettudományt és a magyar levéltárügyet egyaránt. E tekintetben én személy szerint nem érzek igazi dilemmát, mert úgy vélem évtizedes munkája során egy igazi levéltáros olyan különleges ismeretekre tesz szert az általa feldolgozott iratanyagokból, hogy vágya, de egyben talán erkölcsi kötelessége is, hogy ezen ismereteit közzétegye. Az, hogy ezt milyen formában teszi, az szíve joga, de hagyjuk megtenni, ha késztetést érez rá. A 20. század az átszervezések és az intézményhálózat kibővítésének és széttagolódásának kora a magyar levéltárügyben. Reformtervek, rendezési koncepciók persze mindig készültek, de szerencsére a magyar levéltárügyre általában az alapos megfontolás voltjellemző. Századunk történéseiből csak fontosabb tényekre utalhatunk. Az 1922. évi Országos Magyar Gyűjteményegyetem létrehozása a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium felügyelete alá helyezte a Magyar Országos Levéltárat, és mintegy egyenjogúsította a nagy országos közgyűjteményekkel. Ezzel egyidőben azonban elválasztotta a magyar levéltári intézményeket egymástól, hiszen a Belügyminisztérium irányítása alatt maradt megyei és városi levéltárak eltávolodtak az inkább „csak" tudományos feladatkörű Magyar Országos Levéltártól. Nem változott ez a helyzet a Magyar Nemzeti Múzeum 1934. felállításakor, de pozitívumként könyvelhető el a múzeumi levéltár Magyar Országos Levéltárnak való átadása. Persze a szakma messzebbre tekintő tagjai — s erre érdemes felfigyelni — e korszakban is egy irányban gondolkodtak, és közösen bábáskodtak az első magyar levéltári törvény megszületésén. Az már külön szerencsétlenség, hogy a második világháború miatt e törvény megszületésére csak 1947-ben kerülhetett sor, és mire elfogadták, már sutba is dobhatták, hiszen az államszocializmus következett, amelynek nem volt szüksége polgári értékrendű levéltári törvényre. A szocializmus levéltárügye már közelmúltunk, amelyet hosszabb vagy rövidebb ideig nem csak átéltünk, hanem mi magunk is alakítottunk. Átszervezés ezekben az évtizedekben is volt elég. Szigorú és ostoba centralizáció, de egyben nagyon hasznos intézkedések egyaránt. Nyugodtan kimondhatjuk: rendezésben és segédletkészítésben a magyar levéltárügy ezekben az években olyat produkált, ami példamutató és sok európai ország is megirigyelheti. Hungarika-kutatásunk példaszerű és nagyon hasznos volt, vajha ma is működne az a rendszer, amely ekkor kiépült! Az átszervezések és tervek egy része előremutató volt, de nem volt elegendő pénz vagy akarat a végrehajtáshoz. Talán ma sem lenne rossz az egykori Központi Gazdasági Levéltár. Sokszor akartak a 20. században kerületi levéltárakat létrehozni, pl. az '50-es években is, de persze csak úgy lehetett volna 44