Levéltári Szemle, 50. (2000)

Levéltári Szemle, 50. (2000) 1. szám - Török Enikő: Külső-Szolnok vármegye, a Jászság és a Nagykunság Bél Mátyás műveiben és Mikoviny Sámuel térképein / 3–19. o.

körülményekkel magyarázható. 1730 pünkösd keddjén Szolnokon a ferencesek templomát egy heves keleti szélvihar ledöntötte. A Jászság ismertetője pedig azt írja, hogy 1730 júliusában volt egy nagy árvíz, amely még a barmokban is kárt tett. „Ennek magunk is szemtanúi voltunk. Amikor az ökrök az így elárasztott földeken a visszamaradt víztől megfertőzött füvet felfalták, nagy számban megbetegedve a lakosság nem kis kárára felfordultak." 1730 augusztusában ismét megáradt a Zagyva, ugyanebben az évben Alattyán határát is áradás pusztította, lehet, hogy ugyanarról az árvízről van szó mindkét esetben. Augusztusban „... a Körös tíz ölre emelkedett, és a két összekötött csónakon elhelyezett deszkán közlekedő embereket átkelés közben elragadta". Mindez a térképeken természetesen nincs ábrázolva.

48 Kádár Zoltán Bél Mátyás De re rustica című művéről megállapította, hogy nagyon értékes zoológiai adatokat tartalmaz, de ugyanez elmondható a megyeleírásokról is. Műveiből kiderül, hogy számos azóta már kipusztult vagy erősen veszélyeztetett állatfaj a 18. század első felében még gyakori volt nálunk.

49 A Magyarország mezőgazdaságáról című munka a vadászatot és a madarászatot a mezőgazdaság kellemes oldalának tarja, amelyet lehetővé tesz a vadak és a madarak bőséges volta, ezen kívül táplálékot és bundát biztosít, s testgyakorlatot a nemeseknek, valamint azt is biztosítja, hogy a kártevő vad túlságosan el ne szaporodjon. Azonban a megyeleírások, melyek kb. egy évtizeddel később készültek a helybeliek segítségével, akik jobban ismerték a területen uralkodó viszonyokat, a vadállomány helyzetéről már más képet nyújtanak. Ugyanakkor az 1728-29. évi országgyűlésen törvényt is hoztak a vadászat korlátozására. De a Nagykunságban „szarvasok, őzek már nincsenek...". Heves megye ismertetésében pedig a következőket olvashatjuk: „Korábban bőséges volt a megye vadállománya, most viszont sok helyen nyomát sem lehet látni szarvasnak, őznek. Ez a megállapítás nemcsak a sík megyerészre, hanem a Mátrára is vonatkozik." Ezt a mű szerzője azzal indokolja, hogy a falvakba beszállásolt és az átvonuló katonaság szabadon vadászhatott. Hasonló problémával lehet találkozni különben Veszprém megyében és Pest megyében is, s mindkét helyen a pusztulás egyértelmű okaként a szabad vadászat szerepel, de ezenkívül az Alföld esetében a növényvilág megváltozása, elsősorban az erdők kipusztítása is hozzájárulhatott az állatvilág megváltozásához. Egyedül nyulakban bővelkedik a terület, amelyekre agárral vadásznak.

50 Vadmadarakban azonban nincs hiány, annak ellenére sem, hogy szabadon vadásszák őket, s tojásaikat a falusiak szabadon gyűjtik. „Több van belőlük, mint kellene." Név szerint a következőket említi Bél: nagytúzokok, darvak, törpe túzokok, vadgalambok, nagy szalonkák (gadajhajtók, die grossen Feldeschnepfen), kis mezei szalonkák, vadludak, vadkacsák, búvármadarak, szárcsák, gödények, kárókatonák. Van, amelyiket részletesen bemutatja, s például ír a gödények és a kárókatonák együttéléséről is. De van. BÉLM: Heves megye, i. m. 10., 14., 26., 80., 83., BÉLM.: A kunok és a jászok, i. m. 15., 28. és 50. KÁDÁR ZOLTÁN: Bél Mátyás De re rustica című művének jelentősége a Kárpát-medence faunájának kutatásában. Állattani Közlemények, 1985. LXXII. kötet, 1-4. füzet. 81-82. BÉL MÁTYÁS: Magyarország népének, i. m. 296. jz, 296-297., 299. és 326-327., BÉLM.: Heves megye, i. m. 21-22. BÉL M.: A kunok és a jászok, i. m. 13., 15. Veszprém megyére vonatkozóan 1. LUKÁCS K.: i. m. 239. Pest megyéről 1. BÉL MÁTYÁS: Pest megyéről. Ford.: SZABÓ BÉLA. Bp., 1977. 28. 15