Levéltári Szemle, 50. (2000)

Levéltári Szemle, 50. (2000) 2. szám - MÉRLEG - Rozs András: Nagy Pál: A magyarországi cigányok története a rendi társadalom korában. Kaposvár, 1998 / 45–50. o.

///. Károlytól Mária Terézián át II. Józsefig. Részletes összehasonlító elemzéssel bemutatja a „cigányrendeleteket", a cigányok munkára kényszerítéséről és gyermekeik nem cigány családokhoz való kihelyezéséről differenciált véleményt alkotva. Hangsúlyozza, hogy a rendeletek célja a periférikus cigány csoportok beolvasztása a civilizált társadalomba. Majd a vármegyei helyhatósági szabályozás folyamatát elemzi, bőségesen idézve a rendeletek és a megyei, városi statútumok szövegeit, kimutatva, hogy a vármegyei nemesség a civilizáló állammal szemben inkább törekedett a cigányok büntetésére, vagy kiutasítására. A cigányügy 1790-1848 között c. fejezetben a cigánysággal kapcsolatos problémák kezelésének módjait láttatja a Szerző a magyar és az erdélyi országgyűléseken, a rendszeres bizottsági munkálatokon, a helytartótanácsi rendeleteken és a reformkori vármegyei szabályrendeleteken keresztül. Kiemeli az erdélyi cigányügyi rendelkezések humánus és gyakorlatias jellegét. Kár, hogy a több helyen utalt, megígért cigány társadalomtörténeti fejezet kimaradt a kötetből, pedig a cigány társadalom „belülről" láttatása a könyv további értéknövelő tényezői közé tartozhatott volna. A Szerző nem tartotta elég megalapozottnak az e fejezethez összegyűjtött forrásanyagát, ez az óvatossága tudományos szempontból méltányolható, a hiányt azonban a kötet teljessége megsínyli. A bőséges jegyzetanyagot a függelékben a királyi és helytartótanácsi rendeletek közlése követi, majd részletes bibliográfia zárja a kötetet. A fejezetek címadásai és a kifejtett mondanivaló esszéisztikusan áramolnak, a Szerző vissza-visszatér egyes tételeihez, ennélfogva itt-ott átfedések, ismétlések találhatók. Mindez azonban nem zavaró, mert a gondolati gazdagság, a problémafelvető és -megoldó kényszer állandó jelenléte a sorok között, a kritikus hangvétel, az alternatív gondolatközléssel párosuló polemizáló irányultság józan, mérlegelő és érvelő stílussal találkozik, ami az olvasót komoly szellemi erőfeszítésre, figyelemre és együttgondolkodásra készteti, egyúttal szellemi élvezettel is ellátva őt. A Szerző mondanivalóját többször bőséges forrásközléssel támasztja alá, saját indoklása szerint azért, hogy egy cigánytőrténeti chrestomatiát is becsempésszen a kötetbe. A 17-18. századi szövegek olvasása és értelmezése ugyan néhol megtöri a gondolati kifejtés lendületét, de a fáradság így is megéri: egy gondolatébresztő és vitára késztető, mind tartalmában, mind módszereiben bátran újító, ugyanakkor a legjobb történetírói és levéltáros erényekkel bíró Szerző okos könyvét fogadhatja be az olvasó. Nagy Pál írói módszerét példamutatónak látja a recenzens: állításait sokoldalú érveléssel mutatja be, soha nem teszi kizárólagossá mondandóját, s felsorakoztatja a már leírt, vagy a lehetséges ellenérveket is. Nem kiragadott, egyes jelenségekből általánosít, hanem több releváns esetből következtet. Rendkívül kritikus a kevés jegyből általánosító szerzőkkel szemben, de a racionális ellenérveket elfogadja és beépíti saját tételeibe. A Szerzőt, a mendikáció, vagy a cigány mentalitás, életmód elemzésekor hangoztatott, a cigányságot esetleg negatívan beállító megjegyzések ellenére nem illetheti a kirekesztő szemlélet vádja, sőt erénye, hogy elkerüli a mindkét irányú elfogultságot. A magyarországi cigánypolitikát jellemezve kiemeli: Európában egyedül Magyarországon nem végeztek ki cigány embert az etnikai hovatartozása miatt. A könyv nem lezárt alkotás, a Szerző többször ki is mondja, hogy mondanivalója elsősorban figyelemfelhívás a cigánytörténet-írás és a forrásfeltárás hiányosságaira. Nagy Pál teóriái nem véglegesek, ez a magyarországi, 1848-ig tartó cigánytörténetet felölelő mű csak a ma lehetséges változat. Várjuk a — hasonló szintű — folytatást. Rozs András 50