Levéltári Szemle, 50. (2000)

Levéltári Szemle, 50. (2000) 2. szám - MÉRLEG - Rozs András: Nagy Pál: A magyarországi cigányok története a rendi társadalom korában. Kaposvár, 1998 / 45–50. o.

írók, szerzők által létrehozott alkotások más műfajt jelentenek, s megítélésükbe aktuálpolitikai vonatkozások is belejátszanak. A kritika tárgyát képező „alkotók" egyrészt másként kódolják a kritikus üzenetét, másrészt ők egészen más társadalmi értékkel bírnak saját társadalmi rétegük, csoportjuk körében. Müveik nem is történeti igénnyel készültek, hanem „felvilágosító", Önazonosság-növelő szándékkal. Ugyanakkor a „történelemhamisítás" veszélyeire helyes felhívni a kisebbségi alkotók figyelmét is. Ami a cigányok történetéről író szerzők többségére jellemző „normatív történetszemléletre" és „moralizálásra" vonatkozik a Szerző tollából, azzal a recenzens maradéktalanul egyetért. A múlt század végétől megjelenő cigánytárgyú történeti munkák zömének hibája — állítja kritikusan Nagy Pál —, hogy e szerzők előfeltételezések alapján kategorizálnak, az egy-egy cigány csoportban tapasztalt szociológiai jelenségeket historizálják, a kor kellő forrásismerete nélkül visszamenőleg állapítanak meg sajátosságokat, a 20. századi normákat vetítik vissza a történeti korszakokra. így pl. feltételezik Mária Terézia vagy //. József cigányrendelkezéseiről a szándékos cigányellenes hatalmi politikát, holott azok a maguk korában a felvilágosodás szelleméből következtek, s nem csak a cigányságot, hanem általában a periférikus társadalmi csoportokat célozták meg. Egyetértünk tehát a Szerzővel, amikor kijelenti: „A cigányok története nem azonos a cigánykérdés történetével, s nem azonos a cigányokkal szembeni adminisztratív bánásmód történetével, vagy a róluk kialakult sztereotípiák történetével." Osztjuk a Szerzővel a moralizáló, „a történelmi fejlődést állandó előrehaladásként" értelmező kutatók bírálatát is, akiknél „a felületes forrásismeretből származó, a történéseket összefüggéseikből kiragadó leíró szenvedéstörténet általában moralizálással párosul." A Szerző eredetileg egy magyarországi cigánytörténeti tankönyv megírására kapott megbízást a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskolától. Az eddig megismert cigánytörténeti munkákra épülő müvet azonban nem akart, nem tudott írni. Hiszen az eddig megjelent cigánytörténeti tárgyú kiadványok, így pl. az 1986-ban kiadott dokumentumkötet {A magyarországi cigánykérdés dokumentumokban. Szerk.: Mezey Barna) nem feleltek meg a forráskiadási követelményeknek, a kötet hemzseg a téves olvasatoktól. Az ismert cigány vonatkozású oklevelek legtöbbször forráskritika nélküli és félreértett, félreértelmezett olvasatban kerültek fordításra, s a belőlük levonható következtetések így hamisak. Ezért a Szerző szerint — s ezzel tökéletesen egyetértünk — „a magyarországi cigányok történeti kutatásának kardinális kérdése a forrásfeltárás és forráskiadás." Mivel e téren sok a hiányosság, a Szerző úgy gondolta, hogy nincs értelme az eddigi szakszerűtlen és hiányos művekből egy sokadik, s a didaktikai szempontoknak megfelelő tankönyvet írni. Ehelyett a forráskritikai szempontokat számba vevő, az új társadalomkritikai megközelítési módszereket alkalmazó, de időben behatárolt, a magyarországi cigányok történetét csak a rendi társadalom időszakát tekintve feldolgozó kötetet írt meg, elsősorban a szakmai közönségnek. Nagy Pál előre jelzi, hogy könyve „nem a gyors és könnyű ismeretszerzést szolgálja", sőt bizonyos részei „tanulhatatlanok". A Szerző érvei meggyőzőek, s amit tankönyv helyett a történettudomány asztalára letett, az egy tartalmában és módszertanában új minőséget hozó, értékteremtő alkotás lett. A kötet értékeit és tudományos eredményeit részleteiben sem érdemtelen e helyt felsorolnunk. Egyik legszembetűnőbb sajátosságáról már szóltunk, ez a rendkívül kritikus hangvétel az eddig megjelent cigánytörténeti munkákkal szemben. A kritika azonban nem öncélú és nem abszolút, Nagy Pál világosan tudomására hozza az olvasónak, hogy 46