Levéltári Szemle, 50. (2000)

Levéltári Szemle, 50. (2000) 2. szám - DOKUMENTUM - Fazekas Csaba: Hivatkozás az Internetre a történettudományban / 34–39. o.

eltérő nyomtatóhasználat, konfiguráció korlátozza.) Bibliográfiánkból úgyis kiderül, hogy a szóban forgó tanulmány internetes változatát használtuk. Pl: Hermann (szerk.), 1998. 5. p. Eördögh, 1996. 3. p. Miskolczy, 1998. 11. p. 6. Mindezek után érdemes néhány szót ejteni az internetes tanulmányok felhasználásának elméleti kérdéseiről. Úgy vélem, azt lehetőség szerint el kell kerülni, hogy csak internetes változatokra hivatkozzunk tudományos igényű tanulmány készítésekor, illetőleg azt is, hogy csak ott publikáljuk kutatási eredményeinket; továbbra is figyelemmel kell lenni valamely írásmű hagyományos, nyomtatványként (vagy CD-ROM-on — 1. alább) megjelenő verziójára. Mégpedig nem elsősorban valami rosszul értelmezett hagyománytiszteletből vagy az újításoktól fakadó idegenkedés dacreakciójaként, hanem sokkal inkább a hasznosság szempontjából. A kommunikációs forradalom, az információáramlás szerkezetváltása után is érvényben marad, ugyanis a „szó elszáll, az írás megmarad" törvényszerűségét könnyen vonatkoztathatjuk az internetre is. Az egy eredetiről elvben korlátlan számban készíthető nyomtatványok ugyanis — éppen a sokszorosítás következtében — számos példányban eredményezik ugyanazt az írásmüvet, amelynek a tér- és időkorlátok által elválasztott kutatók különböző darabjait (de értelemszerűen azonos szövegét) használják. A sokszorosítás gutenbergi forradalmát azonban az internet-használat lényegében megsemmisíti, mert a világ különböző pontjain a képernyő előtt ülők ugyanazt az „egy" eredetit olvassák. S erre inkább a „szó", mint „az írás" törvényszerűségei vonatkoznak, vagyis könnyen „elszállhat", nehezen hozzáférhetővé válhat,

5 a történésznek pedig elemi érdeke, hogy a szakmai és nagyközönség ne csak értesülhessen kutatásairól, hanem pontosan vissza is kereshesse a felhasznált forrásokat és szakirodalmat — ugyanúgy, mint a későbbiekben mások is az ő munkáját. Egészen más a helyzet az elektronikus publikáció másik, egyre rohamosabban elterjedő műfajával, a CD-ROM-mal kapcsolatban. Az ezeken megjelenő történettudományi szaktanulmányok ugyanis megőrzik a hagyományos publikáció sokszorosított jellegéből fakadó (elsősorban hivatkozás-könnyítő) előnyeit, ugyanakkor szerencsésen ötvözik az elektronikus információtovábbítás alaposságát és sokszínűségeit. A CD-ROM-os publikációban óriásiak a lehetőségek, a szövegközlés mellett ugyanis könnyen hozzáférhetővé teszik az álló- és mozgóképi anyagokat, hangfelvételeket stb., ezáltal valóban lehetővé teszik, hogy a történész a korábbinál szívesebben lépjen túl a forrásfelhasználás — napjainkban még — alapvetően írásközpontú szemléletén. (Rövid kitérőként megjegyzem, hogy még a 20. század történetének kutatásakor is viszonylag kevesen hivatkoztak írásban megjelent publikációikban vizuális anyagokra, filmekre, inkább csak azok leírt változatait használták.) A CD-ROM-okról könnyen elképzelhető, hogy előbb-utóbb kiszorítják a papíron történő információtovábbítást, kényelmességük és kiváló gyakorlati alkalmazhatóságuk miatt. Gondoljunk csak arra, hogy az 1980-as években milyen ádáz viták folytak a zenében a hagyományos hanglemez illetve a CD hívei között. A vita mára 5 Különösen érdekes ebből a szempontból, hogy a 3. sz. jegyzetben említett Palimpszeszt folyóirat tartalomjegyzéke szerint az 1996. évi 2. illetve 3-4. számot ma már nem tudják az interneten közzétenni, mert "elvesztek". L.: http://magvar-irodalom.elte.hu/palimpszeszt/ — 2000. január. 38