Levéltári Szemle, 49. (1999)
Levéltári Szemle, 49. (1999) 2. szám - Horváth Zsolt: A bírósági iratok selejtezhetőségének néhány kérdése Zala megye bíróságai 1915–1950-ig terjedő iratanyagának vizsgálata kapcsán / 3–13. o.
- A rendelet egyes pontjai a teljes ügyiratot tekintik a selejtezés alapegységének, más pontjai pedig az egyedi ügyiratdarabot. Véleményünk szerint az ügyviteli szerepét régen elveszített résziratok megőrzésére olyan esetekben nincs ok, amikor a rendelet az egész ügyiratot megtartani rendeli. Mindez annál is inkább indokolt, mert tapasztalataink szerint az ügyek rendszerint túl vannak terhelve érdemi információt nélkülöző ügyiratdarabokkal. Nyilvánvaló, hogyha egy valamilyen szempontból jelentősnek minősíthető ügy iratcsomója megszabadul egy sor ma már lényegtelen intézkedést tartalmazó részirattól, az megkönnyíti annak kezelhetőségét és áttekintését a kutatók számára, egyúttal pedig raktári kapacitás felszabadulásához is vezet. - Általában megtartani javasolunk minden ítéletet. Az ítélet a bíróságnak az az eljárási cselekménye, amellyel a per érdemében dönt - általában ezzel be is fejezve az előtte folyó eljárást. Ebből a szempontból nem teszünk különbséget helytadó, elutasító vagy vegyes (részben helytadó, részben elutasító) felmentő vagy bünösítő - (vég)ítélet, részítélet, közbenső ítélet, kiegészítő ítélet - első-, másod- harmadfokú ítélet között. Az ítéletek körében csak a jövedéki kihágási ügyekben a büntető parancs ellentmondással történő megtámadása után hozott ítéleteket ítéltük selejtezhetőnek, tekintve azok igen csekély jelentőségét. - Az iratborítékok megtartása azért helyeselhető, mert önmagában is számos információt hordoz. Az eljárási cselekmények ismeretében történő rövid áttekintése nyomán egyúttal a per egészének menete feltárul. A selejtezés alapegységének az egyedi ügyiratdarabot tekintettük, a munka tehát a résziratok vizsgálatára is kiterjedt. Tapasztalatunk szerint a kiselejtezhető iratok terjedelme ezáltal igen jelentősen megnőtt, mégha ez időben és munkaerőben számottevően több ráfordítást is követelt. Természetesen így is adódtak ügytípusok, melyeknél egyetlen egy részirat megtartását sem látjuk indokoltnak, ismét más esetben pedig valamennyit megőriztük. Bizonyos típusú részirat minősítésénél mindig figyelembe kell venni az ügy súlyát, jelentőségét is. Míg például egy kisebb értékre elkövetett lopási ügyben a tárgyalási jegyzőkönyvek megőrzése nem látszik indokoltnak, addig egy emberölési ügyben nagyon is megfontolandó megőrzésük. Véleményünk szerint a csekély jelentőségű, nagy tömegben előforduló, egyszerű megítélésű és gyors lefolyású ügyek mindenestül történő kiselejtezése azért is aggálytalan, mert azokról a segédkönyvek (mindenekelőtt az aránylag jelentős adatot rögzítő fölajstrom) elegendő információt tartalmaznak. Fő célunk mindenekelőtt a maradandó értékű iratok fennmaradásának biztosítása, ugyanakkor nem cél a nagy tömegben előforduló és kevésbé jelentős peres és peren kívüli iratok megtartása. Nehéz feltételezni, hogy a történeti kutatásnak valamennyi ilyen ügyre szüksége lenne, a mintaként megőrzött ügyiratok hivataltörténeti szempontból elégségesnek látszanak. További vizsgálatot igényelnek az ügyekben fellelhető különféle bizonyítási eszközök. A már említett eljárásjogi kódexek különösen felértékelték az okirati bizonyítás jelentőségét, azért a bizonyító erejű okiratok gyakorlatilag meghatározhatatlanul széles körénél találkozhatunk (levelezések, szerződések, nyilvántartások, hatósági bizonyítványok, újsághirdetések, fényképek, párttagkönyvek stb.) Ezeknek egy része vitathatatlan maradandó értéket képvisel, így feltétel nélkül megőrzendő, más részének megőrzés pedig egyedi mérlegelést igényel. Hasonló megállapítás tehető a különféle kihallgatási jegyzőkönyvekről és szakvéleményekről. Szintén megfontolandó, hogy mennyiben érdemes meghagyni a más hatóságok által kiállított különféle igazolásokat, bizonyítványokat, kivonatokat... stb. 7
